Munkáshitellel már gyermekvállalás nélkül is ingatlanhoz lehet jutni

Idén is számos családtámogatási elem érhető el a lakásvásárlás megkönnyítése érdekében Magyarországon. Így több településen akár egy egygyermekes családnak is lehetősége lehet kizárólag államilag támogatott forrásokból megvásárolni egy 90 négyzetméteres, átlagos árú ingatlant. A gyermekvállalást még nem tervező fiatal párok számára pedig a munkáshitel tud lehetőséget biztosítani egy 60 négyzetméteres ingatlan megszerzésére, elsősorban Bács-Kiskun vármegyében – derül ki a MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank kutatásában az elemzők azt vizsgálták, hogy az elérhető állami források milyen segítséget jelenthetnek a lakásvásárlás előtt állók számára az ország különböző pontjain.

Az MBH Index szakértői idén is elkészítették a lakásvásárlásra fordítható családtámogatásokról szóló elemzésüket, hiszen 2025-ben is számos állami forrással élhetnek az otthonteremtés előtt állók. A Babaváró hitel a gyermekvállalást tervező házaspároknak segít akár 11 millió forintos keretösszeggel. Az egygyermekes családok számára továbbra is elérhető a CSOK Plusz 15 millió forintos összege, a további gyermeket vállalók pedig két gyermek esetén 30, három gyermek esetén 50 millió forintos kedvezményes kamatozású hitelt kaphatnak a konstrukció keretében. A kedvezményezett településeken elérhető a falusi CSOK vissza nem térítendő támogatás része, illetve az ehhez kapcsolódó kedvezményes kamatozású hitel, amely már megszületett gyermekkel is igényelhető, további gyermek vállalása esetén pedig a falusi CSOK hitel helyett CSOK Plusz hitel felvételére is lehetőség van. Ezen felül idén januártól elérhető a 17-26 év közötti dolgozó fiatalok számára akár 4 millió forint erejéig a kamatmentes munkáshitel is, amely nincs gyermekvállaláshoz kötve, de hölgy hitelfelvevőknél kettő vagy több gyermek vállalása esetén a hitel egy részét elengedik. A támogatások közül több is felhasználható a hitelfelvételhez szükséges önerő forrásaként, így számos településen van lehetőség saját forrás nélkül, tisztán állami támogatás segítségével lakást vásárolni. Az önerő mértékének csökkentése pedig további segítség a 41 év alatti fiatalok első lakásvásárlásában, valamint a jogszabályban meghatározott energiahatékony ingatlanok vásárlása esetén, illetve energiamegtakarítási célú felújításkor.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo