Nem megvenni akarjuk, csak használni

A használat, a hozzáférés fontosabbá válik, mint a tulajdon? Valószínűnek tűnik, hiszen ma már egyre nagyobb teret hódít a bérlés, a csere és a közösségi fogyasztás Magyarországon is - derült ki a Cetelem Körkép 2015 adataiból.

Kép: Marvetingfacts

Az elmúlt évtizedek technológiai vívmányai közül leginkább az okostelefonok változtatták meg az életünket. Ez az innováció majdnem minden második embert érint, hiszen az okostelefonok elterjedtsége hazánkban már meghaladta 39%-ot. Mivel a kommunikációs eszközök használata ma már messze túlmutat az egyszerű kapcsolattartáson, a bárhonnan elérhető internet kulcsszerephez jutott életünk minden területén és szinte minden pillanatában. Az egyik ilyen kulcsterület a vásárlás: a Cetelem Körkép 2015 adataiból kiderült, hogy a magyarok négyötödének gyökeresen változtak meg a vásárlási szokásai az elmúlt fél évtized során.

(Az álláskeresés és a munkavégzés is egyre mobilabbá válik.)

Az egyik legérdekesebb trend a közösségi fogyasztás – a bérlés, a csere vagy éppen a használt cikkek – térhódítása: a magyarok 37 százaléka a korábbiaknál gyakrabban vásárol használt árucikket, 29 százalékuk pedig gyakrabban bocsátja áruba saját javait. Ez a trend pedig várhatóan erősödni fog, hiszen már Magyarországon is egyre keresettebbek az online piacterek és a közösségi szolgáltatások. Így például egyre jelentősebb szerepet kap a hazai ingatlan- és a turisztikai piacon olyan közösségi szálláshely szolgáltató, amelynek segítségével olcsón és egyszerűen „költözhetünk be” helyiek ingatlanába egy nyaralás alkalmával vagy akár hosszabb időre. Létezik már magyar ötleten alapuló közösségi gasztronómiai szolgáltató vállalkozás is, és egyre többen vannak azok is, akik szerényebb térítés fejében kölcsönveszik vagy kölcsönadják a ház körüli munkákra alkalmas gépeket. A működési modellről és sikeres hazai és külföldi példákról olvashat itt.

A bérlésnél, a cserénél, illetve a megosztásnál, azaz a javak közös használatánál akárcsak a saját termékek eladásánál két fő szempont érvényesül – állapítja meg a Cetelem Körkép 2015. Az egyik, hogy a felhasználó minél nagyobb megtakarítást érjen el, másrészt nem akarja feleslegesen tárolni az alig vagy már nem használt eszközöket. Egyre többen gondolják azt, hogy ha valamire csak ritkán van vagy egyáltalán nincs szükségünk, – legyen szó fűnyíróról kerékpárról vagy akár egy vendégszobáról, azt érdemesebb eladni vagy használatát megosztani másokkal. A Cetelem Körkép adatai szerint a magyarok 16 százaléka él a készülékek, szolgáltatások bérlésével.

Dübörög a közösségi gazdaság – de kin gázol át?
Kettős a közösségi gazdaság megítélése, mivel ugyan egyértelmű, hogy a résztvevők és a fogyasztók számára hasznos, a hagyományos vállalkozások életet meglehetősen megnehezíti. Valamit kezdeni kell vele, de ez a szabályozóknak sem könnyű.

Véleményvezér

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos

Elképesztő luxusban élnek a NER-cicák, erről közölt képeket Hadházy Ákos 

Jól megy a NER körüli hölgyeknek. Méghogy nem szeretik a gyengébb nemet a fideszesek.
Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo