15 bitcoinért zuglói lakás eladó!

Folytatódik a bitcoin (BTC)-őrület. Az árfolyamok az egekbe szöktek, és szakértők szerint ez a tendencia továbbra is megmarad. Nem tudni még, hogy mikor egalizálódik, hisz semmi sem tarthat örökké. Van, ahol már csak bitcoinnal fizethetünk.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Azon talán már túlléphetünk, hogy ez egy újabb lufi lenne, ami gyors iramú növekedés után kipukkad, és ott lesznek a részvényesek meglepődve, hogy akkor most mit is kezdjek az értéktelenné vált bitcoinommal?

Ennek a tendenciának az árfolyam-növekedésen túl több jele is van. Például, hogy egyre több helyen fogadják már el fizetőeszközként a valutát, ami pedig továbbnöveli a megbízhatóságát, így az árfolyam ismét csak emelkedik.

Nagy cégek is beálltak a sorba úgy, mint a Microsoft, amely 2014 decemberében adott utat a lehetőségnek, hogy a felhasználói bitcoinnal fizethessenek a digitális tartalmakért. Ám nem ők az egyetlenek. Van egy dubai ingatlankereskedő-hálózat, ahol csakis bitcoinnal lehet kifizetni a megvásárolt apartmant, sok helyen pedig „egyszerű” üzletekben, kiskereskedelmi láncokban tudunk vele fizetni.

Kriptopénzek – van, ahol betiltják, van, ahol szabályozzák
A közelmúltban, Kínában és Dél-Koreában is a bitcoin használatát tiltó szabályokat hoztak, amelyet valószínűleg Oroszország is be fog vezetni a közeljövőben. A bitcoin támogatói számítanak arra, hogy más országok is követik a példát, de a többség várhatóan megfelelő szabályozás mellett engedi majd a kriptovaluta használatát.
Magyarországon is elindult a felzárkózás ezen a téren. Elég csak a Deák téri ATM-re gondolnunk, most pedig egy magyar informatikai vállalatnak, a Netlifenak köszönhetően már lakást is vehetünk a digitális pénztárcánkban tornyosuló kriptovalutáért cserébe.

Az ár, amiért a XIV. kerületi ingatlant áruba bocsájtották, 15 BTC. Ez jelenleg körülbelül 32-33 millió forintnak megfelelő összeg, ami akár reálisnak is tekinthető a mai budapesti ingatlanárak és az igényesen felújított lakásról feltöltött fotókat figyelembe véve.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo