Friss cikkeink


Mélyponton a magyar külpolitika

Mélyponton a magyar külpolitika 

A kormánypártok és az ellenzék között a legnagyobb szakadék a külpolitika körül található.
Mindent a festékkompatibilitásról!

Mindent a festékkompatibilitásról! 

A legtöbben hallottunk már olyan rémtörténetet, amelyben a makettfestés során az egyik festék felmarta a másikat. Ennek oka a kötőanyagok és az oldószerek tulajdonságaiban keresendő. Az alábbi cikkben választ adunk arra, hogy mely festéktípusok alkalmazhatók együtt, és melyek nem.
Minden várakozást alulmúl a földgáz ára

Minden várakozást alulmúl a földgáz ára 

Teljes csőd a nemzeti konzultáció.
Így hat a fogfájás a teljesítményünkre

Így hat a fogfájás a teljesítményünkre 

Nem hiába mondják, hogy a fogfájásánál nincsen kellemetlenebb; hiszen a lüktető érzés mindenről elvonja a figyelmet. Ha sajog a fogunk, lehetetlen közben mással foglalkozni vagy bármi másra összpontosítani: csak az érzés dolgozik belül, hogy minél előbb szűnjön meg a kínzó szenvedés. Érdemes tehát a legapróbb jeleket is komolyan venni és megelőzni a bajt, hogy az erős, akut beavatkozást igénylő fájdalom ne tegye lehetetlenné a hétköznapokat.
A Budapesti Értéktőzsde fekete éve

A Budapesti Értéktőzsde fekete éve 

BÉT - Éves viszonylatban 13,6 százalékkal esett a BUX 2022-ben.
Kiderült, hogy miért lassú globális szinten a vállalatok digitális átállása

Kiderült, hogy miért lassú globális szinten a vállalatok digitális átállása 

Bár a vállalatok szorgalmazzák az új energiaforrások használatát és a teljes digitalizációt, de a kivitelezéshez a jelenleginél nagyobb mértékű fejlesztések szükségesek.
Az állam is tolja az inflációt

Az állam is tolja az inflációt 

Eltérő mértékben drágulnak az autópálya-matricák 2023-ban.
Különleges színek és grafikai megoldások: Miért egyre népszerűbb a teljes autófóliázás?

Különleges színek és grafikai megoldások: Miért egyre népszerűbb a teljes autófóliázás? 

Egy saját autó gyakran tölt be fontos szerepet mindennapjainkban, sok száz kilométer megtétele után elkezdhetünk akár kötődni is hozzá, vagy legalábbis ahhoz a kényelemhez és megbízhatósághoz, amelyhez hozzászoktunk az évek alatt. Akárhogy is legyen, ha már egyszer beruháztunk egy saját gépkocsiba, akkor szeretnénk azt mindig a legjobb formában tartani. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak beleuntuk eredeti színeibe és tökéletes állapota ellenére újabb árnyalatokba öltöztetnénk.
A magyar lakosság kétharmada érzi úgy, hogy romlott anyagi helyzete

A magyar lakosság kétharmada érzi úgy, hogy romlott anyagi helyzete 

Megtakarításaink növelésével próbálunk védekezni a romló gazdasági helyzet ellen.
Férfi bőrkabát - hogyan válasszuk ki az ideális modellt magunk részére?

Férfi bőrkabát - hogyan válasszuk ki az ideális modellt magunk részére? 

Időtálló, rockos ruha kiegészítő, ami beválik nemcsak a koncerten! A férfi bőrkabát elengedhetetlen, minden szekrényben: már nagyon régóta nem csak a motorosok, vagy a katonák hordják. Tudjál meg többet, hogyan válaszd ki, a megfelelő bőrkabátot.

Vegyünk-e eurót, hogy megmaradjon pénzünk értéke? 

Érdemes-e valutába fektetni forintunkat?

Dollármilliókat csalnak ki egymástól a kiberbűnözők  

Az új generációs kiberbiztonság terén globális vezető Sophos ismertette, hogy a kiberbűnözők dollármilliókat csalnak ki egymástól.

Győzött a mocsai kastély az ingatlanpiac 2022-es TOP listáján 

Ezek voltak 2022 rekordjai a magyarországi lakáspiacon.

Egyre több a pesszimista fiatal 

Igencsak vegyesen látják a fiatalok a mostani helyzetüket és a jövőjüket.

Béremelés nélkül is erősíthető a munkavállalói lojalitás 

A SZÉP-kártya mellett a céges programok, a telefon vagy laptop, a vállalati autók és a tréningek a legnépszerűbb, sztenderd béren kívüli juttatások a hazai vállalatoknál.

Holnaptól óriási változás jön a szabadságoknál  

Január 1-től jelentősen változik a Munka Törvénykönyve.

Kutatás: ki számol több fűtésköltséggel? 

A magyarok 39 százaléka számít a fűtési költsége drágulására.

Üdülés: 23 százalékos drágulás 60 százalékos keresletnövekedés 

Szallas.hu: tavalyhoz képest 60 százalékkal többen foglaltak szállást szilveszter éjjelére.

Megvan a szelídgesztenye-járvány legyőzésének módszere 

Nincs talán finomabb étel télen a sült gesztenyénél. Egy különleges járvány miatt azonban veszélyben volt a termelés.

Jövőre állampapír-cunami lesz 

A finanszírozási terv szerint jövőre 960 milliárd forinttal nő a lakossági állampapír-állomány.

Újabb lépés egy kettészakadó világgazdaság felé 

Változik az orosz Nemzeti Jóléti Alap devizaszerkezete.

A fotelszakértők szerint az orosz-ukrán háború mögött az amerikai érdekek állnak, a számok nem ezt mutatják 

Forbes: az amerikai milliárdosok 660 milliárd dollárral lettek szegényebbek 2022-ben.

Ez lesz a versenyképes cégek ütőkártyája 2023-ban! 

Egyre nehezebb feladata van azoknak a munkavállalóknak, akik szeretnék megtartani a munka és a magánélet közti egészséges egyensúlyt.

Áremelkedés, kevesebb vevő - mit hoz ezután 2023 a magyar ingatlanpiacon? 

Jól indult az év a lakáspiacon, ám a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet miatt változott a helyzet.

Mire figyeljünk munkáltatóként 2023-ban? 

Az elmúlt évek arra tanítottak minket, hogy nem tudjuk előre megjósolni, mit hoz az új esztendő.

Fontos változás jön a SZÉP-kártyáknál 

Megjelent a Magyar Közlönyben a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláinak megszüntetését szabályozó rendelet.

Az e-kereskedelem növekedése 

A mobileszközök használatának globális növekedése hozzájárult az e-kereskedelem növekedéséhez.

Szilveszterkor két családtámogatás is búcsúzik 

A babaváró hitel és falusi CSOK meghosszabbításával szemben véglegesnek látszik, hogy már csak december 31-ig lehet igényelni az otthonfelújítási támogatást és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását.

Oroszországban lassult az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom csökkenése 

Oroszországban éves szinten lassult az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom visszaesése, miközben rekordmélyre csökkent a munkanélküliség novemberben.

Itt van, mely juttatásokkal lehet növelni a dolgozók elköteleződését 

Év vége közeledtével a legtöbb nagyvállalat HR szakembere elgondolkodik azon, hogy szükség van-e a juttatási rendszer újragondolására.

6 előny, amiről tudni kell, ha a logisztika kiszervezése mellett döntünk 

A webáruházak napi működésének alapvető teendői közé tartoznak a logisztikai folyamatok, amiket magunk is végezhetünk, de akár részlegesen, akár teljesen kiszervezhetjük azokat. A logisztika webáruházakra specializálódott ága a fulfillment, ami az e-kereskedők igényeihez igazodóan teljesíti az online rendelésekhez kapcsolódó teljes logisztikai feladatsort. A kiszervezés számos előnyt hoz a webáruházak számára, ezek közül a legfontosabb hatot mutatjuk be.

Szakértői segítség: hogyan keressünk idősek otthonát? 

Vannak olyan nyugdíjas otthonok, ahol minden nap olyan lehet, mint egy luxusnyaralás.  

Nyugtalanító a 2023-as előrejelzés 

A 2023-as év felé közeledve a világgazdaság számos kihívás együttállásával néz farkasszemet.

Béremelésben bíznek a fiatalok  

Továbbra is optimistának mondhatóak a dolgozó fiatalok.

Van, amiben jobbak a családi cégek, mint az egész vállalati szektor  

Kissé innovatívabbak a hazai családi cégek, mint a vállalati szektor általában .

Tovább nőtt Ukrajna államadóssága 

 Októberhez képest 4,34 milliárd dollárral, 107,46 milliárd dollárra nőtt novemberben

Kőkeményen fáj a háború a leggazdagabb ukránoknak is 

Együttes vagyonuk közel feleződött.

Elon Musk elmondta, mit gondol a Twitterről 

A Twitter nem megy csődbe egyhamar, nagyjából jó irányba is halad.

Nincs nagy meglepetés: ezekből az adóbevételekből folyik be a legtöbb az államkasszába 

Magyarország központi költségvetésének nem egészen 50 százalékát teszik adóbevételek.

Néhány nap maradt a babaváró hitel és a falusi csok meghosszabbítására 

A kedvenc olvasmányukká válhat a Magyar Közlöny a bankoknak és azoknak, akik már 2023-ban szeretnének babaváró hitelt és a csoknál kedvezőbb falusi csokot felvenni.

A világ élvonalában a magyar pezsgőgyártás 

Évente mintegy 200 ezer hektoliter pezsgőt állítanak elő Magyarországon, az ország ezzel a világ 10-11. legnagyobb pezsgőgyártója.

Sokan élnek a 130 ezer forint adókedvezménnyel 

Az erre az évre járó, maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében az elmúlt hetekben 8-10 ezren is köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést.

Nagy változás jön a dohányboltokban januártól  

Az év végén megjelent „salátatörvény” több ponton is módosítja a dohánytermékek kiskereskedelmét.

Cégvezetők árulták el, mire számítanak a következő fél évben 

Összesen 2 135 hazai vállalkozás vezetője számolt be arról, hogy az energiaválság árnyékában miként alakult cége pénzügyi helyzete.

A kis ügyleteket elengedi, a nagyokat szigorúbban veszi a NAV 

Hosszú ideig nem nyúlt a Pénzügyminisztérium a hazai transzferárazás szabályozásához.

Borúsak a cégek, szerintük tovább fog gyengülni a forint 

Kétharmaduk számít további forintgyengülésre jövő nyárig.

Egy új autó árát bukhatjuk, ha felelőtlenek vagyunk  

A téli sportbalesetek ellátása akár hatmillió forintba vagy még többe is kerülhet.

Követhetetlen a jogszabályok állandó módosítgatása 

Több, mint ezer jogszabály módosulhat hamarosan.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Az emberek többsége olcsóbban bankolhat januártól

Az emberek többsége olcsóbban bankolhat januártól 

Szakértők: a lakosság átutalási költségeinek csökkenése az elektronikus fizetés térnyerését ösztönzi.

Adózás

Földindulás jöhet a magyar boltoknál

Földindulás jöhet a magyar boltoknál 

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo