Orbán Viktor újabb béremelést jelentett be

Tízszázalékos béremelést kapnak a rendőrök és a katonák.

Tízszázalékos béremelésről döntött a kormány a rendőrök és a katonák esetében - közölte a miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Orbán Viktor, miután rendőri és katonai vezetőket fogadott a Karmelita kolostorban, elmondta: elismerésüket szeretnék azzal is kifejezni, hogy a következő évben hat havi fizetésüket fegyverpénzként kézhez kapják a rendőrök és a katonák.

"A következő hónapokban és években további jelentős béremeléseket fogunk majd végrehajtani, hogy megtarthassuk a rendőreinket és a katonáinkat" - fűzte hozzá.
A kormányfő közölte, a rendőri és katonai vezetőknek minden magyar nevében megköszönte "azt a fantasztikus munkát, amit ebben az évben végeztek". Kifejtette: a rendőrök és a katonák nélkül az ország nem tudott volna védekezni a koronavírussal szemben.
"Kórházakba is bementek, egészségügyi feladatokat is vállaltak, de nélkülük nem tudtuk volna a migránsok tömegeit sem megállítani a határnál" - mondta a miniszterelnök.
(MTI)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo