Money.hu cikkek

Kikerülhető az egykor ideiglenesként bevezetett, az idén másfélszeresére emelt tranzakciós adó
Hogyan spórolhatunk akár 20 ezer forintot nagy összegű átutalásoknál?

Siessen! Pár napja maradt, hogy pénzt szerezzen vissza
Az idei évre vonatkozó adó-visszatérítést arra az összegre lehet igénybe venni, amit a nyugdíj-megtakarítási számláinkra legkésőbb december 31-ig befizetünk.

Mit várhatunk a lakhatási cafetéria programtól?
A money.hu szakértői megvizsgálták a korábbi támogatási forma felépítését és rávilágítottak néhány nyitott kérdésre az új béren kívüli juttatás bevezetésével kapcsolatban.

Lakásfelújítási roham indulhat
Két intézkedés közös hatását vizsgálták meg.

Élénkül a lakáspiaci kereslet
Töretlenül élénkült a lakáspiac szeptemberben, jövőre pénzeső érkezhet.

Szigorítottak a bankok, nehezebb lakáshitelt felvenni alacsony jövedelem mellett
A bankok által kínált – jövedelem jóváíráshoz kötött – hirdetményi kamatkedvezmények jelentős változáson mentek keresztül a nyári hónapokban.

Új veszélyek a lakáshiteleknél
Ráfizetősek lehetnek a kicentizett hitelek.

Kitört az optimizmus a magyarokban, szebb jövőt látnak anyagi lehetőségeikben
Optimisták a magyarok az anyagi helyzetüket illetően.

Egy kiskapu a CSOK-nál, amiről kevesen tudnak
A Családi Otthonteremtési Kedvezmény akár teljes összege átvihető egy másik ingatlanra.

A top 10 település, ahol hatalmasat drágultak az ingatlanok
A toplistán ott van Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye több települése is.
Egyre fiatalabb a lakáshitelesek
A money.hu elemzése szerint 4 éve folyamatosan csökken a lakáshitel után érdeklődők átlagéletkora.
Felpörgött a magyar használtautó-piac
Turbófokozatban lesz a használtautó-piac a következő hónapokban.
Megvan az első bank, ahol már 10 százalék önerővel is lehet hitelt kapni
Mely bankoknál igényelhetnek majd hitelt a fiatalok 10 százalékos önerővel?
Fontos levelet kap mindenki a bankjától
17,6 százalékkal drágulhat a bankolás, de többnyire lehet olcsóbb bankszámlát találni.
Újabb kedvezmény jön a 41 évnél fiatalabb első lakásvásárlóknak
2024-ben növekedhet a fiatalok szerepe a lakáspiacon, akik már eddig is az adásvételek 41-46 százalékát adták.
Ezek a családtámogatások vehetők igénybe 2024-ben
2024 új lehetőségeket is hoz a családtámogatások terén, egyes támogatások ugyan megszűnnek, de újak is kerülnek bevezetésre.
Amikor már a bankok is Black Friday-t játszanak, olcsó hitelt vegyenek
A bankoknál is kezdődik a Black Friday, jóváírásokkal akciózzák a személyi kölcsönöket.
Jövőre könnyebben vehetnek első lakást a fiatalok
A fiatalok körében népszerű, 40 négyzetméternél kisebb garzonlakások átlagára Budapesten 34,8 millió forint volt október közepén.
Egyedi kedvezménnyel akár már 7 százaléknál alacsonyabb kamattal is kaphatunk lakáshitelt
A legolcsóbb nagyvárosok közé sorolható Miskolc, Békéscsaba és Salgótarján 3,2-4,9 millió forinttal.
A háború előtti szintre ugrott a csok iránti érdeklődés
A háború előtti szinten jár a CSOK iránti érdeklődések száma.
Utolsó lehetőség nagyvárosba költözni olcsóbban
Ezeket az ingatlanokat keresik piacra visszatérő csokos vevők.
Új szelek fújnak a lakáshitelezésben
Még biztosabbá vált az infláció lassulása, amely felrázhatja a lakás- és lakáshitelpiacot egyaránt.
Mi éri meg jobban, lakást bérelni, vagy venni?
Lakást venni vagy bérelni éri meg jobban az egyetemisták szüleinek?
Olcsóbb a befektetéses lakáshitel, mint a megszokott konstrukció
Önerő befektetésével milliókat spórolhatunk a lakáshitelen, ha van plusz ingatlanunk.
Eltűntek az akciók - mi várja most a hitelfelvevőket?
Alapvetően megváltozott a lakáshitel-felvevők helyzete.
Visszatérhet a kedv a lakáshitelekhez? Valami elindult
Az elmúlt hetekben nőtt a lakáshitelek iránti érdeklődés.
Durván csökkent a lakáshitelesek életkora
Egyre fiatalabbak a lakáshitelesek - Mire elég az önerő Budapesten és a vármegyeszékhelyeken?
Mekkora lakással tervezhetnek az átlagfizetésű húszas, harmincas fiatalok?
Van segítség arra, hogy a lakásvásárlást tervezők ki tudják választani a számukra legoptimálisabb finanszírozási megoldást.
Új korszak kezdődik a lakáshiteleknél
Áprilistól változnak a fogyasztóbarát lakáshitelek.
Így lehet akár tízmillióval drágább lakást szerezni
Mire érdemes figyelnie a babavárós lakásvásárlóknak?
A használt autók negyedannyira drágultak, mint az újak
Érdemes most körbenézni az autópiacon! Akárcsak a lakásoknál, a használt autóknál is lassul a drágulás.
A fogyasztóbarát lakáshitelek számos előnye
Érdemes kalkulálni a barátságos lakáshitelekkel, áprilistól akár már zöld MFL-ből is vehetünk lakást.
Fékre lépett a lakáshitelezési piac
Szűkült a lakáshitelezés múlt évben, a támogatott hitelkonstrukciók pedig nagyobb teret nyertek, derült ki a jegybank friss adataiból.
Mindenkinek üzen a bankja - érdemes lesz jól átnézni, mennyi ment bankolásra
Több szempontból is fókuszba kerülnek a mindennapi bankoláshoz köthető kiadások január végén.
30 százalékkal több készpénz fogy az ATM-ekből, miközben csökkent az automaták száma
Készpénzt használók, figyelem! Az MNB új szabályozást vezet be az ATM-ekre!
Újra a vevők diktálnak a magyar lakáspiacon
Duplán jól járhatnak 2023-ban a nem kivárásra játszó lakásvásárlók.
A bankszámla költségeket sem kíméli az infláció
Az inflációs adatnak előremutató hatása is lehet a bankolási költségekre nézve.
A Babaváró hitel Salgótarjánban a leghatékonyabb
Van, ahol egy 50 négyzetméteres lakás háromnegyedére is elég a kedvezményes Babaváró hitel.
Jó befektetés még hitelből lakást vásárolni?
A korábbi évekhez képest bizonytalanabbá váló gazdasági környezet a lakás- és a hitelezési piacon is érezteti hatását, de lehetőséget is nyújthat a vevők számára.
Elindult a kártyacsalók kedvenc időszaka
A bankkártyás forgalom bővülésével párhuzamosan a csalók is nagyobb elánnal vetik be magukat és próbálják átverni a kártyás fizetőket.
Előkerülhet egy elfelejtett, olcsó hitel
A hitelekért többet kell fizetni, mint egy évvel ezelőtt.
Jól jön a bankok közötti rivalizálás a lakáshitel előtt állóknak
Aki lakáshitel-felvételt tervez, örülhet a bankok közötti versenynek.
Húsz évig havi 160 ezer forint egy kedvezőbb lakáshitel ára
Mennyivel nőtt a lakásvásárlást tervezők fizetése?
A bankok már annál is kevesebb hasznot kérnek a személyi hiteleknél, mint amennyit a kormány a pandémia idején megengedett
A kormány kismiska a bankokhoz képest.
Hoppá, van, ahol csökkent a lakáshitelkamat
A jegybank több, mint 500 bázispontos nyári alapkamat emelését követően aligha gondolta bárki, hogy lakáshitel kamatcsökkentéssel indul a szeptember. A bankok egymás közötti versenye és az egyre halványabb kereslet ugyanakkor már nem csak a moderált emelésre, de alkalmanként a korábbi kamatok csökkentésére is ráviszi a bankokat.
Rekordokat dönt a személyi hitel piac
A money.hu szakértői szerint a kihelyezések összegének megugrásában komoly szerepet játszik, hogy a nagyobb összegű személyi kölcsönök kamatai között még most is találunk 10 százalék alatti ajánlatokat.
Orbán Viktor szerint, aki átlag felett fogyaszt keressen többet, sokaknak kell megfogadni a tanácsot
Az indulását követő 10 napban több, mint 80 ezer kalkulációt végeztek az ügyfelek a money.hu rezsikalkulátorával. Bár messzemenő következtetéseket egy ilyen, modellezést segítő eszköz adataiból nem lehet levonni, az azonban látszik, hogy a háztartások nagyobb része az átlag feletti fogyasztási értékekre kalkulál, többletfizetéssel számol.
Hatalmasak a lakáshitel különbségek a bankoknál
Az egyre gyorsabban változó kamatkörnyezetben az ügyfelek számára komoly kedvezmény, összességében pedig versenyelőny lehet az, hogy már van bank, aki a bírálati időtől függően a hiteligény befogadásakor érvényes kamat mellett hajlandó folyósítani a lakáshitelt. A money.hu szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy az MNB gyors kamatemeléseinek követése a mai kamatszintek mellett kiárazza a bankokat az ügyfelekért folyó versenyből.