Kutatás cikkek


Így teremt munkahelyet az unió

Így teremt munkahelyet az unió 

Az Európai Bizottság bejelentette a hetedik keretprogramon belüli utolsó, minden eddiginél nagyobb, kutatási projektekre irányuló pályázati felhívását. Összességében 8,1 milliárd euróval fogják támogatni az olyan projekteket és elképzeléseket, amelyek Európa versenyképességének növelését szolgálják, s amelyek olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint az emberi egészség vagy a környezetvédelem, valamint új megoldásokat kínálnak az urbanizációval és a hulladékkezeléssel kapcsolatos, egyre nagyobb problémákra. A pályázati (ajánlattételi) felhívások többségét július 10-én teszik közzé. Néhány további, konkrét pályázati felhívás közzétételére az ősz folyamán kerül majd sor.
Kevesebb szegény, egyre gazdagabb gazdagok

Kevesebb szegény, egyre gazdagabb gazdagok 

2020-ra kevesebb szegény nemzet lesz, a jómódú országok pedig még nagyobb gazdagságra tesznek szert. Magyarország az évtized végére már az érett fogyasztói csoportba fog tartozni, ahol a legtöbbet szórakozásra és egészségügyre költenek, ahol az állam nem gondoskodik az ellátásról.
A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre

A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre 

A nők hajlamosabbak arra, hogy Facebook-függővé váljanak, mint a férfiak - ezt állítják a közösségi hálótól való függőséget vizsgáló norvég kutatók. Az addikció a drog- vagy alkoholfüggőséghez mérhető.
A facebookról jósolható a munkanélküliség?

A facebookról jósolható a munkanélküliség? 

A közösségi oldalakon zajló beszélgetések alapján azonosítja az ENSZ a munkanélküliségi hullámokat előrejelző és követő indikátorokat.    
Változtatniuk kell a cégeknek

Változtatniuk kell a cégeknek 

2020-ra az új technológiák hatásai a munkahelyekre a vállalatokat a decentralizáció új korszakába fogják kényszeríteni - derül ki egy, a Ricoh által támogatott új tanulmányból.
A globalizációt nem győzte le a válság

A globalizációt nem győzte le a válság 

Az Ernst & Young tanulmánya szerint továbbra is növekszik a globalizációs folyamat, ezen a válság sem tudott változtatni. Magyarország különösen nyitott, a Globalizációs Indexen a 10. helyet foglalja el, míg a közép-kelet-európai régiót nézve első helyre került.
Nem bíznak a helyzet gyors javulásában

Nem bíznak a helyzet gyors javulásában 

Összességében az 50 feletti korosztály pesszimistább, mint a teljes lakosság- derül ki a DIMENZIÓ Biztosító és a Gfk közös kutatásából. Magyarországon első alkalommal készítették el az 50+ Indexet, amely az 50 feletti generáció aktuális élethelyzetével, bizalmával, jövőképével kapcsolatos mutató.
A facebook dönt a munkahelyválasztásról

A facebook dönt a munkahelyválasztásról 

A fiatal szakemberek olyan munkakörnyezetre vágynak, amelyben helyet kap a mindennapjainkban már megszokott közösségi média, a saját mobileszközök használata és a rugalmas munkavégzés. A munkaerő új generációja számára már messze nem a pénz az egyedüli választási szempont.
"Mi lesz így a magyar fejlesztésekkel?"

"Mi lesz így a magyar fejlesztésekkel?" 

Elfogadhatatlan, hogy az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb jogszabályok úgy módosuljanak, hogy a vállalatok a továbbiakban nem írhatnák le az innovációs járulékból a kutatás-fejlesztés (K+F) költségeit - véli a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ). Szabó Gábor elnök ezért nyílt levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz, amelyben azt kéri, ne támogassák ezt a módosítást.
A design nem luxus, hanem versenyelőny

A design nem luxus, hanem versenyelőny 

A hazai kis- és középvállalkozások döntő többsége még nem tekinti a design-t cégük életét meghatározó tényezőnek - derült ki a Magyar Formatervezési Tanács megbízásából végzett friss felmérésből. Pedig nagyobb eséllyel lesz sikeres egy portéka a fogyasztók körében, ha design-többlettel bír.

Nyugdíj: csak magunkra számíthatunk  

Az emberek 80 százaléka szerint csak magukra számíthatunk a jövőbeli anyagi biztonság megteremtésében, miközben az öngondoskodást kevésbé látják megvalósíthatónak - mert nincs miből. Mindössze a lakosság 16 százaléka gondolja, hogy az állam nem hagyhatja, hogy az emberek nyugdíj nélkül maradjanak, ezért nem kell aggódni a jövő miatt.

Régen is gyorsan váltzott az éghajlat 

Nem ez az első alkalom, hogy Földünkön az éghajlat gyorsan megváltozik - derített fényt rá egy friss kutatás, amely a korábbi százezer helyett az elmúlt nyolcszázezer év éghajlatát vizsgálta.

Mennyire fontos a munkavállaló? 

A munkavállalókat tekintik a legfontosabb érintetti csoportnak a magyarországi vállalatok. Nekik szól a legtöbb CSR program, őket szeretnék legjobban bevonni a működésükbe. Azonban a kétirányú kommunikáció és a civil szervezetek egyelőre még nincsenek előtérben - derül ki a B&P Consulting által 53 vállalat részvételével lefolytatott idei Good CSR kutatás eredményeiből. 

A csehek után, de a szlovákok és a horvátok előtt 

Magyarország a 36. helyen végzett abban a felmérésben, amely az egyes országokban a vállalati fúziók és felvásárlások körülményeit vizsgálta - közölte az Ernst & Young.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Jövőre újra drágulhatnak a bankszámlák

Jövőre újra drágulhatnak a bankszámlák 

Ugyan a bankok önkéntes moratóriuma 2026 júniusáig befagyasztotta a lakossági számlák díjait, a jövő év második felében várhatóan 4,6 százalékos emelés jöhet.

Pénzszerzés

Karácsony után jött a kijózanodás: kölcsönből élünk tovább

Karácsony után jött a kijózanodás: kölcsönből élünk tovább 

A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják.

Jogi kisokos

Halasztott fizetés? Szigorúbb szabályok jönnek

Halasztott fizetés? Szigorúbb szabályok jönnek  

Nem tűnik el a halasztott fizetés, csak szabályozottabb lesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo