Felvásárlás cikkek


Ezeket a cégeket keresik a befektetők!

Ezeket a cégeket keresik a befektetők! 

Továbbra is az IT- és a telekommunikáció-, médiaszektorok uralták a vállalati felvásárlások és fúziók piacát 2013 első félévében Magyarországon. Az ügyletek többségét belföldi társaságok bonyolították le, a külföldi befektetők közül az amerikaiak és a németek voltak többségben – derül ki az EY legfrissebb M&A Barométeréből.
A biztosabb piacért megéri teljesíteni a feltételeket

A biztosabb piacért megéri teljesíteni a feltételeket 

A nagyvállalatoknak beszállító kis-és középvállalkozások lehetnek a gazdaság motorjai. A vállalkozások számára nagyobb biztonságot jelent a kiszámítható, tervezhető felvásárlóval való kapcsolat. Persze az elvárások is magasak, de nem lehetetlen megfelelni.
Elkelt az online állásközvetítő

Elkelt az online állásközvetítő 

A válságot ugyancsak megszenvedő állásközvetítő portálok 2010 óta ismét növekvő bevételt produkálnak a régióban. A javuló eredmények felkeltették a befektetők érdeklődését is, mint azt a napokban lezárult hazai tranzakció is bizonyítja, amelynek keretében a finn Alma Media - a KBC Securities közreműködésével - megvette a Lapcom Csoport online álláshirdetési és álláskereső portáljait 24 millió euróért.
Felvásárlási célpontok a magyar gépipari cégek

Felvásárlási célpontok a magyar gépipari cégek 

A többi iparágnál kevésbé viselte meg a globális válság a magyar gépipart, és a szektor talpra állása is rövidebb ideig tartott. A pozitív tendenciának köszönhetően a következő 3-5 évben több meghatározó hazai cég kerülhet külföldi befektetők látókörébe és részlegesen vagy teljesen külföldi tulajdonba – állítja az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmánya.
Gazdáktól is vásárol biomasszát a pélcsi erőmű

Gazdáktól is vásárol biomasszát a pélcsi erőmű 

Ősszel kezdi működését a pécsi Pannonpower biomassza tüzelésű erőműve, ami a térség gazdáinak is kedvezhet, hiszen a kazánok az energianövények mellett búza- és kukoricaszárral, és lekaszált növényekkel is fűthetők - írja a Zöld8.
Jó ötletre van tőke

Jó ötletre van tőke 

A Day One Capital kockázati tőkealap 70 millió forintot fektetett a tartalomhirdetési szolgáltatást és adatvizualizációs tartalommenedzselő rendszert fejlesztő Flan Technologies Kft-be. A befektetés a külföldi terjeszkedést, valamint a termékfejlesztést segíti. 
Lesz pénz a magyar élelmiszercégre

Lesz pénz a magyar élelmiszercégre 

A magyarországi Kelet Food és két másik, szintén az év elején megvásárolt konzervgyár újrafinanszírozására 300 millió eurós összegben ötéves lejáratú, megújítható hitelt vett fel a Bonduelle - jelentette be Párizsban a francia vállalatcsoport.
Új módszerrel vásárolják a cégeket

Új módszerrel vásárolják a cégeket 

A bankok kockázatkerülése és a finanszírozási költségek növekedése alternatív finanszírozási megoldások és a tőketartalékok hasznosítása felé terelik az európai vállalatfelvásárlás piac szereplőit - így vélekedett a válaszadók több mint 80 százaléka a DLA Piper friss európai vállalatfelvásárlás-finanszírozásról szóló felmérésében.
Egyre kevésbé mernek cégekbe fektetni

Egyre kevésbé mernek cégekbe fektetni 

2.178 milliárd dollárt tett ki 2011-ben a vállalatfelvásárlások (M&A) összértéke a világon, ami bár az utóbbi három év legmagasabb értékét jelenti, de immár negyedik negyedéve újabb lecsúszásnak lehetünk tanúi, ráadásul az év negyedik negyedévében (432 milliárd dollár) nem kevesebb, mint 22,5 százalékkal volt alacsonyabb az akvizíciók összértéke, mint az ezt megelőző három hónapban - közölte a mergermarket.com adataira hivatkozva a BDO International.
Üzleti lehetőség bátraknak

Üzleti lehetőség bátraknak 

A bizalmi válság, az egyre nehezebben elérhető finanszírozási források és a recessziós fenyegetettség miatt jelentősen csökkent a forgalom a vállalatfelvásárlási piacon az elmúlt negyedévben Magyarországon és Európában is. Az elemzők szerint az árak most még akár 30 százalékkal is alacsonyabbak lehetnek, mint a valós cégérték, ezért a bátor és finanszírozási forrásokkal is rendelkező befektetők most jó üzletet köthetnek.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya  – a kapcsolatépítés új korszaka jön

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön 

Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész!

Eszközök, amiket ne hagyj otthon, ha horgászni mész! 

A horgászat napjaink egyik, ha nem a legnépszerűbb hobbija. Ami viszont a felszereléseket illeti, közel sem olyan egyszerű a képlet, ahogy elsőre egy laikusnak tűnhet. Nemcsak egy horgászbotra van szükség, hanem olyan eszközökre és kiegészítőkre is, melyek segítik a munkát az olykor hosszú órák alatt. Sőt, egy jól rögzített bottartó, egy jó csali nélkül talán nem is fogunk jó kedvvel távozni a vízpartról – és sok hallal találkozni sem.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo