A kormánypárti TV2 ellen több rágalmazási pert indított Juhász Péter az Együtt párt volt elnöke. Gyakorlatilag maffiakapcsolatokkal vádolták a televízió hírműsoraiban a politikust. Például azt állították, hogy Portik Tamás irányította Juhász Pétert és ezért pénzt kapott. A TV2-nek összesen 16 durva hazugságot kellene beismernie saját nézőinek helyreigazítás formájában a Fővárosi Ítélőtábla jogerős, 2022-ben született bírósági ítélete szerint. A média azonban intenzíven bújkál a feladat tisztességes végrehajtása elől és sokan azt gondolják, ezért született a kormányötlet a Btk. módosításáról. Mit szól ehhez egy független jogász, dr. Ésik Sándor?
Ugrált-e Juhász Péter meztelenül a Bazilika kilátóteraszán?
Megosztotta a közvéleményt az a kormányelképzelés, hogy kiveszik a Btk-ból a közéleti diskurzusban elkövetett rágalmazást, becsületsértést. Sokan politikai okokat sejtenek.
Figyelem! Jelentősen módosulnak a cégekre vonatkozó ESG-előírások!
Alapjaiban változtathatja meg a cégek – nemcsak a nagyvállalatok, köztük a bankok és biztosítók, hanem a kis- és középvállalkozások (kkv) – működését, hogy a jövőben már olyan auditált (!) nem pénzügyi beszámolókat kell készíteni, ami nemzetközi szabványok alapján gyűjtött ESG-releváns adatokra támaszkodik.
Ne maradjon le, legyen naprakész az egyik legnagyobb horderejű kérdésben!
hirdetés
hirdetés
Véleményvezér

Van ingyen ebéd
Szerencsések azok, akik a román határ mellett laknak. Kedvelt élelmiszereiket ugyanannál a multinál jóval olcsóbban kapják meg a szomszédoknál.

Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik
Azerbajdzsán megtámadta Hegyi-Karabahot, hogy visszaszerezze egykori területét. Az akció teljesen átrendezi a kaukázusi erőviszonyokat.

Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti
A befektetők jól átgondolják hová vigyék a pénzüket és ma nehéz jobb helyet találni az USA-nál.

A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében
Magyarország népessége tényleg drámaian csökken, nemsokára Ausztria lélekszáma is több lesz, mint a miénk, de ez nem általános európai tendencia.

Megkezdték a britek a visszaszivárgást az EU-ba
A nyugati világnak az egyik legizgalmasabb sajátossága, hogy lehet hibázni, csak sokba kerül. Most pont ez történik a britekkel a Brexit miatt.