Amíg ön aludt, Sulyok Tamás olyat tett, amire ritkán van példa

A köztársasági elnök új díjat alapított. 

Laptársunk, a szintén a Klasszis Média által kiadott Mfor vette észre a péntek esti Hivatalos Értesítőben, hogy a köztársasági elnök

a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló törvényben meghatározott hatáskörében eljárva új díjat alapított.

Az államfő két szinten adja majd az elismeréseket, így ennek megfelelően ezek a Magyarország Köztársasági Elnökének Arany Érdemérme, valamint Magyarország Köztársasági Elnökének Ezüst Érdemérme nevet viselik.

A díj elnyerésére többek közt az a személy esélyes, aki „kiemelkedő érdemeket szerzett, különösen a magyar nemzet egységének erősítése, Magyarország megbecsülésének növelése, a keresztény, nemzeti önazonosságunk megőrzése, az időskorúak életminőségének javítása, rászoruló honfitársaink lelki támogatása, a fogyatékossággal élők, elesettek és hátrányos helyzetűek felkarolása, a generációk közötti együttműködés előmozdítása terén”.

Sulyok Tamás kitért arra is, hogy a díjakat kivételesen esetben posztumusz is megítélhetik, évente pedig az arany elismerésből ötöt, míg az ezüstből évente húszat adhatnak át. Pénzbeli juttatás nem jár hozzá.

További részletek laptársunk cikkében

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo