Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Gyengülő inflációs várakozást mért a GKI 

Az építőiparban – hosszabb idő után először - a termelésről és rendelésállományról is az augusztusinál optimistábban vélekedtek. Míg a kereskedelemben szeptemberben kissé rosszabbnak látták az üzletmenetet, mint augusztusban. A fogyasztói bizalmi index értéke pedig a három évvel ezelőtti szintre esett vissza – derült ki a GKI Gazdaságkutató Rt. közzétett elemzéséből.

Döntésgyorsító szoftver nálunk is 

A magyarul „beszélő”, mégis EU konform integrált vállalatirányítási rendszert három vállalkozás vezette be a legutóbbi időkben. Az Axis nevű produktum pár óra alatt elvégzi azt a tervezési munkát, amely korábban hetekig vette igénybe az adott cég vezetőinek idejét.

Már robog a Sulinet Expressz 

A minden eddiginél nagyobb privát számítógépesítési program sok ellenzőre talált. Kritizálták a nyerteseket, a gépválasztékot, a jogosultak körét, az árakat. Az eladási statisztikák azonban meredeken fölfelé törnek. Ennek ellenére nem árt vigyázni, mert a kedvezmény ördöge a részletekben búvik meg.

130 800 Ft az átlagkereset 

2003. január–augusztusban a bruttó nominális átlagkereset 14,2%-kal, a nettó átlagkereset 18,1%-kal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 4,4%-os növekedése mellett) 13,1%-kal haladta meg az egy évvel korábbit - tette közzé a KSH.

Bank és bizalom 

Elérik-e a magyar bankszektor egészét a brókerbotrány hullámainak fodrai? A kérdésre még nincs egyértelmű válasz, de mindenképpen mérlegelendő, hogy milyen hátrányokat okozhat a hatása egy olyan országban, ahol a pénzügyi kultúra még meg sem erősödött, ahol az ügyfelek gyakran nem a legvonzóbb ajánlatot választják, hanem sokkal inkább a megszokottat, és ahol mindennek ellenére – vagy éppen ezért – igen éles a verseny a pénzintézetek között.

Zavaró állapot 

A mikrohitelezéssel gyakorlatban foglalkozó – 20 vállalkozásfejlesztési szervezetet magába tömörítő - Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat Konzorcium hitelezési vezetői székesfehérvári országos konferenciájukon aggodalmuknak adtak hangot a Mikrohitel Program jövőjét illetően.

Az elemzők hisznek Járainak 

Elemzők szerint reális az MNB előrejelzése, miszerint az infláció jövő évi emelkedése csupán átmeneti lesz - áll a Reuters októberi felmérésében.

A tőke vonzásában 

Annak ellenére, hogy a világszintű, az Európai Uniót is sújtó gazdasági recesszió lényegesen rányomja bélyegét a tőkebefektetések piacára, a kockázati és magántőke befektetések szempontjából hazánk még mindig a régió élén áll – hangsúlyozta Tzetkov Julián, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület elnöke a szervezet október 15-i, budapesti sajtótájékoztatóján.

Tovább nőtt az ipari termelés 

Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2003 augusztusában 6,6%-kal, az év első nyolc hónapjában pedig 4,4%-kal emelkedett - tette közzé a KSH.

Tejtől a folttisztítóig – kategória-index 

Tejre költik a legtöbb pénzt a magyar háztartások, majd az egyes termékkategóriák közül felvágott, sör, sajt és szénsavas üdítőital következik, a GfK Piackutató Intézet adatai szerint.

MKB felmérés a lakossági megtakarytásokról 

Bár a biztonság, mint alapelvárás szerepe folyamatosan növekszik, a pénzüket bankbetétben tartók egyfajta önigazolásként saját bankjukat biztonságosnak tartják, még akkor is, ha egyébként a szolgáltatások és a kiszolgálás minőségével nem mindig elégedettek – hívja fel a figyelmet a magyar megtakarítók szokásaira a Magyar Külkereskedelmi Bank lakossági körben végzett felmérése.

Nézõpont kérdése 

A pozitív hozzáállás nem csak cégvezetõknek való, nem csak óriási pénzösszegek megszerzésére irányulhat és nem csak a világbéke megszerzéséhez van köze, hanem a mindennapi életben is nagy hasznát vesszük. Erre álljon itt példának egy tanmese!

4,4 százalékos az eddigi idei infláció 

2003. szeptemberben az egyhavi átlagos fogyasztói áremelkedés 0,6% volt, 2002. szeptemberhez viszonyítva pedig 4,7%-kal növekedtek az árak. Idén az első kilenc hónapban átlagosan 4,4%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - tette közzé a KSH.

Válság nincs, de csak ennyi, ami biztató 

Nem igaz, hogy minden rendben van a magyar gazdaságban. De az sem igaz, hogy válság van, vagy akár csak válság felé tartanánk. Ez a gazdaságkutatók többségének és az üzleti szféra képviselőinek a véleménye.

Startol a Midihitel 

A legfeljebb 10 millió forint összegű – takarékszövetkezetek és bankok által nyújtott – fejlesztési célú hitelhez három évig társuló 4 százalékpontos állami támogatás Apatini Kornélné, a gazdasági tárca helyettes-államtitkára szerint idén mintegy 300-400 vállalkozást vonzhat a hitelintézetek fiókjaiba – hangzott el a tárca és a hitelintézetek közötti Midihitel Együttműködési Szerződés aláírása alkalmából tartott, október 14-i sajtótájékoztatón.

Carnation (át)keresztelő 

Az Invitel Távközlési Szolgáltató Rt. felkérésére a MediaEdge reklámügynökséggel együttműködésben a Carnation végzi a Vivendi-Invitel névváltó image kampány online kommunikációs tanácsadási és kreatív feladatait.

Több figyelmet kér a hazai nagyvállalatoknak Kármán Antal, a gépipari szövetség elnöke 

A hazai nagyvállalatoknak most el kell dönteniük, hogy vagy csatlakoznak egy nemzetközi, globális hálózathoz, és annak részeként dolgoznak tovább, vagy szétválnak a támogatott kategóriába eső, kisebbek cégekre - mondja Kármán Antal az Aprítógépgyár Rt. stratégiai és fejlesztési igazgatója, a Magyar Gépgyártók Országos Szövetségének elnöke. - Ha megtaláljuk a megfelelő partnert, azt hiszem, az előbbit kell választani, hiszen, aki az utóbbi 15 évben egybe tudta tartani a cégét, az sajnálná a szétesést.

Business Service Management, a BMC új stratégiája 

A BMC a Software Fórum 2003 rendezvényen mutatta be többek között BSM – Business Service Management elnevezésű új stratégiáját, amelynek segítségével összhangba hozhatóak az üzleti elvárások az IT szolgáltatásaival.

Milyen az átlagos magyar internetező? 

Elsősorban 44 százaléka nő. Értelemszerűen a másik 56 százaléka férfi – és egyben a „női honlapok” minden negyedik-ötödik látogatója.

Szerényebb gazdasági növekedés 

Idén a tavalyinál szerényebb volt a gazdasági növekedés melynek fő tényezője a háztartások fogyasztása. Kissé nőttek a beruházások is, szerkezetük javult. A bérnövekedés továbbra is magas - értékelte a második egyedévi adatokat a KSH.

Szeptemberi nyár az alapoknál 

Az ingatlanalapok népszerűségét nem befolyásolták az elmúlt hetek ingatlanszövetkezetekkel kapcsolatos botrányai sem – derül ki a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetségének szeptemberi elemzéséből.

Carnation: netbank után gepbolt.hu 

A Carnation tervezte és kivitelezte Magyarország legújabb webes hardver áruháza – www.gepbolt.hu –online és offline elemeket egyaránt alkalmazó kampányának kreatívjait, és végzi a kampány koordinációját.

Csökkent a vendégéjszakák száma 

Január–augusztusban a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi vendégék által eltöltött éjszakák száma 7%-kal csökkent, ellenben a belföldivendég-éjszakák számában 2%-os a növekedés az előző év azonos időszakához képest - tette közzé a KSH.

Nőttek a mezőgazdasági árak 

Az előző év azonos időszakához képest 2003 augusztusában a mezőgazdasági termékek termelői árának színvonala 5,2 százalékkal, 2003 január–augusztusában pedig 3,2 százalékkal nőtt - tette közzé a KSH.

Elmaradnak a reformok, ez a fő baj Karsai Gábor, a GKI Rt. ügyvezető igazgatója szerint 

Békesi László mondta a legutóbbi közgazdász vándorgyűlésen: ahhoz, hogy változzon a magyar gazdaság helyzete, gazdaságpolitikai fordulat kellene, és ezzel teljesen egyetértek – vezeti be gondolatmenetét Karsai Gábor. - Ám csak kiigazításra lehet számítani, átfogó reformokra nem, holott alapvetően ez különbözteti meg a fordulatot a korrekciótól.

Elszivárgó milliárdok 

A vállalati szférában nemzetközi szinten a munkaidő 39%-a elvesztegetett idő, azaz kidobott pénz. A magyar vállalatok esetében ez a pazarlás mintegy 43%. Mindez, 225 munkanappal számolva, évi 88 elvesztegetett munkanapot jelent nemzetközi szinten és 97 elpazarolt munkanapot Magyarországon. A Czipin & Proudfoot Consulting által elkészített „Nemzetközi Termelékenységi Tanulmány 2003.” rámutat, hogy a tavalyi adatokhoz viszonyított 2%-os javulás ellenére a termelékenység növekedését gátló probléma-struktúra konzerválódásának, sőt, annak legmeghatározóbb elemei erősödésének lehetünk szemtanúi.

MatávCom, HP, Geoview Systems - együtt az e-önkormányzat kialakításáért 

Az elmúlt 12 hónapban 156 önkormányzat választotta a MatávCom Kft., a Hewlett-Packard Magyarország Kft. és a Geoview Systems Kft. által alkotott konzorcium G2 Unix alapú portálrendszerét. Ez a fejlesztés az érintett településeken működő vállalkozásokkal és intézményekkel együtt több, mint egymillió embert érint.

Elender üzleti eredmények 

Az Elender Üzleti Kommunikáció Rt. az idén várhatóan 5 milliárd forint nettó árbevételt ér el, míg kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 430-450 millió forint lesz - közölte Kóka János, a társaság vezérigazgatója szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Cisco IP-megoldások kis- és fiókirodák számára 

A Cisco Systems a 100 főnél kisebb vállalkozások, kis- és fiókirodák számára fejlesztette ki a Cisco IOS szoftverre épülő, hívásfeldolgozási szolgáltatásokat biztosító Cisco CallManager Expresst, valamint hangposta- és automatikus kezelői szolgáltatásokat nyújtó megoldását, a Cisco Unity Expresst.

Újra meghirdetik a Lumix Digitális Fotópályázatot 

A Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Magyar Fotóriporterek Társasága idén ismét meghirdeti a nyílt Lumix Digitális Fotópályázatot. A legjobb felvételek a világhálón és kiállításon is megtekinthetők lesznek.

Ingyenes Novell és VirusBuster megoldások kisvállalatoknak 

A Novell Magyarország és a VirusBuster Kft. egyedülálló akciót indít, hogy a magyarországi kisvállalkozások a csatlakozást követően minél felkészültebben vehessék fel a versenyt az Európai Unióban működő versenytársaikkal szemben. Ennek jegyében a kisvállalkozások gyakorlatilag ingyen juthatnak hozzá a Novell Hálózati Alapcsomaghoz, illetve a VirusBuster vírusvédelmi megoldásokhoz.

40 colos Samsung TFT-LCD monitor 

A Samsung Electronics piacra dobta az iparág első 40 hüvelykes TFT-LCD monitorát, a SyncMaster 403T-t. A 403T azok számára készült, akik tökéletes képminőséget igénylő grafikus megjelenítést, digitális jelfeldolgozó és bemutató eszközöket használnak.

3 500 desktop és 600 notebook közintézményeknek 

Magyar közintézmények összesen több mint 4000 Fujitsu Siemens számítógépet rendeltek az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által meghirdetett IHM-ITP 1-5 pályázati program keretén belül.

Tovább romlott a külkereskedelmi mérleg 

A becsléssel kiegészített, forintban számított adatok szerint 2003 első nyolc hónapjában az export 1,6%-kal, az import 6,7%-kal növekedett, s a külkereskedelmi mérleg hónapról hónapra romló tendenciát mutat - tette közzé a KSH.

Prága már az államháztartási reform végrehajtásánál tart 

A cseh gazdaságpolitika prioritást ad a nemzetgazdasági egyensúly helyreállításának, a piaci mechanizmusok érvényesítésének, a munkanélküliség csökkentésének, valamint az EU teljes jogú tagságra való felkészülésnek De mindenekelőtt az államháztartási reform területén kívánnak egyről a kettőre jutni. Vaclav Klaus Budapesten arról is tárgyalt, hogy alkalmasint együtt lép fel a két ország harmadik piacokon.

Realitások; Benedek Tamás a magyar gazdaság állapotáról 

Miért gyengélkedik a magyar gazdaság? Dr. Benedek Tamás, kutató közgazdász, a Beneosoft Gazdasági Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója, a Piacgazdaság Alapítvány képviselője, a Joint Venture Szövetség Gazdaságstratégiai Bizottság elnöke szerint az adottságainkon nem tudunk változtatni.

Az első magyarországi UMTS kapcsolat 

A magyar piacon első alkalommal működés közben mutatta be a harmadik generációs (3G – UMTS) mobil telekommunikációs adatátviteli rendszert a Pannon GSM a Nokia közreműködésével. Az új technológia igazi szabadságot kínál: vezetékes kapcsolat nélkül is gyors adattovábbítást, élvezetes mozgókép- vagy éppen zenei letöltést biztosít.

Természetkárosító közlekedési fejlesztések? 

Tiltakozását fejezték ki az Európai Közlekedési Hálózat projektjeinek fejlesztése ellen a WWF és a Birdlife International szervezetek, mondván, hogy a tervek kivitelezése számos természetvédelmi szempontból értékes élőhelyet veszélyeztetne.

Szeptember elsejétől kötelező az elszámolóár dokumentálása 

A transzferár dokumentáció elkészítése világszerte sok országban nem lehetőség a kockázatok minimalizálása érdekében, hanem követelmény. Az ilyen dokumentációs követelményekkel rendelkező országokhoz csatlakozott Magyarország is az idei évtől.

Terjed a korrupció és a megvesztegetés 

A gazdasági bűnözés továbbra is jelentős veszélyt jelent - derül ki a PricewaterhouseCoopers felméréséből. Ugyanis a magyarországi válaszadók 39%-a számolt be az elmúlt két évben történt jelentős gazdasági bűncselekményekről, ami majdnem 10%-os emelkedést jelent a 2001. évi adatokhoz képest. Ez az adat meghaladja a nyugat-európai értéket (34%) és a világ többi részéét is, beleértve Közép- és Kelet-Európát (37%).

Fiatalok életstílusa és értékvilága 

A magyar fiatalok kétharmada két gyereket szeretne, ha az ideális családnagyságra gondol. A boldogsághoz egyaránt 98 százalék számára fontos a jó kapcsolat a szülőkkel, olyan munka, amit szívesen csinál, illetve a biztos munkahely. Többek között ezt állapította meg a GfK Piackutató Intézet a fiatalok értékvilágáról végzett átfogó vizsgálata augusztus második felében.

Félházzal működnek a szállodák 

Január–szeptemberben a szállodák átlagosan 56%-os szoba­­ka­­pacitás-kihasználtsággal működtek. A bruttó szobaár­be­vé­tel folyó áron­ átlagosan 5%-kal, míg a vendégéjszakák száma 1%-kal csökkent­­ az előző év azonos időszakához képest.

A magyar gazdaság (Kopint-Datorg 2003/3.) 

2003 első felében tovább lassult a gazdaság növekedése, ami egy harmadik éve tartó trendbe illeszkedik. 2000 első negyedéve óta ugyanis, amikor a GDP 6,6%-kal haladta meg az előző év első negyedévit, a növekedés üteme szinte folyamatosan, negyedévről-negyedévre mérséklődik - olvasható a Kopint-Datorg legfrissebb elemzésében.

Nemzetközi gazdaság (Kopint-Datorg 3002/3.) 

A világgazdaságban 2003 őszén – számos ellentmondás és bizonytalanság közepette, régiónként eltérő intenzitással – erősödőben vannak a hosszabb ideje várt élénkülés jelei - áll a Kopint-Datrog legfrissebb jelentésében.

Internetbanking: 18 ezer új ügyfél negyedév alatt 

A lakossági internetbanki - szerződéssel rendelkező - ügyfelek száma 55%-kal, a vállalatiaké 90%-kal növekedett az elmúlt egy évben. Mind a vállalatok, mind a lakosság leginkább átutalások indítására és számlainformációk lekérdezésére fogja a jövőben is az internetbankot használni - derül ki többek között a GKI, a Westel és a Sun hazai elektronikus gazdaságot felmérő tanulmányából.

Élénkülés jelei - a Kopint Datorg 2003/3. jelentése 

A Kopint-Datorg kutatói szerint a világgazdaságban 2003 őszén erősödőben vannak a hosszabb ideje várt élénkülés jelei. Az OECD-országok gazdasága – alacsony infláció, de magas munkanélküliség mellett – idén átlagosan 1,8%-kal, 2004-ben 2,8%-kal növekedhet.

Tovább nőtt az ipari termelés 

Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2003 augusztusában 6,6%-kal, az év első nyolc hónapjában pedig 4,4%-kal emelkedett.

Klub Rádió: megújuló műsorstruktúra 

A Klubrádió 95.3 Magyarország egyetlen „talk and news” rádiójaként 2001. december 10-én szólalt meg először. A Budapesten és 70-80 km-es körzetében hallható adó az FM 95.3-as frekvencián sugároz mindazoknak, akiknek hír- és véleményigénye magasabb az átlagosnál. A műsorokra az objektivitás és a pártatlanság a jellemző: mind hírben, mind véleményben a rádió arra törekszik, hogy a témát képviselők minél szélesebb körét megszólaltassa. A struktúra egyik legnagyobb előnye az interaktivitás, vagyis a hallgató véleménye is adásba kerül, és a műsorvezető segítségével olyan „együttműködés” jön létre, amely a hallgató, a betelefonáló és a műsorvezető számára egyaránt hasznos, érdekes és fontos lehet.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Mystery Hotel Budapest – ahol a céges rendezvények élménnyé válnak

Mystery Hotel Budapest – ahol a céges rendezvények élménnyé válnak 

Egy sikeres céges rendezvény több mint jól megválasztott előadók és programok sora.
Most a kicsiken a sor: óriási segítség érkezett a turisztikai vállalkozásoknak

Most a kicsiken a sor: óriási segítség érkezett a turisztikai vállalkozásoknak 

A kiszámíthatóság a legnagyobb érték a vállalkozás számára. A Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start hitelei éppen ezt garantálják – most plusz támogatással.

Költségkímélés

Ketyeg az óra: több százezer otthon lehet alulbiztosított

Ketyeg az óra: több százezer otthon lehet alulbiztosított 

Idén harmadik alkalommal lesz lehetősége az ingatlantulajdonosoknak felülvizsgálni szerződésüket.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo