Új bérmegállapodást akarnak az egyik gyógyszergyár dolgozói

A debreceni Teva Gyógyszergyár Zrt. munkavállalói demonstráltak kedden a Vegyipari Dolgozók Biogal Szakszervezete felhívására, a gyár mellett mintegy 300 munkavállaló fejezte ki elégedetlenségét.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Szabóné Lakatos Erzsébet, a VDSZ helyi titkára az MTI-nek elmondta: azért gyűltek össze, mert valamennyiüket sújtja az elszabadult infláció, a megemelt energiaár, ezért új bérmegállapodásra van szükség. Székely Tamás, a VDSZ országos elnöke hozzátette: új bérkompenzációra van szükség, mert az idei bérmegállapodás a magas infláció miatt veszített reálértékéből. A legfrissebb KSH adatok szerint a szeptemberi infláció 20,1 százalék volt, amit az idei béremelés nem követett. Az exportadatok alapján a cégnek viszont van lehetősége arra, hogy elfogadható béremelést adjon.

Augusztusban volt egy eredménytelen találkozó a szakszervezet és a menedzsment között, ezért döntöttek a mostani demonstráció mellett.

Ferenczi Csilla, a Teva kommunikációs vezetője a demonstrálókhoz eljuttatott levelében azt írta, hogy a Teva számára fontos a munkavállalók jóléte és a versenyképes foglalkoztatási feltételek biztosítása. Tudatában vannak a munkatársaikat is érintő gazdasági kihívásoknak, hiszen a világ több mint 60 országában jelen lévő vállalatként mindenütt hasonló nehézségeket tapasztalnak.

2022-re érvényes bérmegállapodással rendelkeznek, amit két lépcsőben végre is hajtottak. Reményét fejezte ki, hogy továbbra is közösen dolgoznak a telephely céljainak eléréséért, mind a munkavállalók, mind annak a 200 millió betegnek az érdekében, akik világszerte számítanak a Teva gyógyszereire.

Székely Tamás kijelentette, hogy folytatják a demonstrációt.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo