Járművezetőket keres a BKV - mutatjuk, mennyiért

Egyre kevesebb a járművezető a BKV Zrt.-nél, ezért a fővárosi közlekedési társaság kiemelten kezeli a toborzást.

A folyamatosan csökkenő járművezetői létszám elvezethet oda, hogy már "nem tudjuk a feladatainkat elvégezni, ezért szeretnénk" ezt megállítani, illetve visszafordítani - mondta Szedlmajer László vezérigazgató-helyettes szerdán Budapesten újságíróknak arról, hogy a BKV Zrt. intenzív toborzást folytat.

A 3-as metró átadását követően az autóbuszos pótlás nem szűnik meg, a város több pontján is szükség lesz rá, például az 50-es és 56-os villamos vonalán nyáron kezdődő felújítások miatt. Emellett az új trolibuszok érkezésével a trolibuszágazat teljesítménye várhatóan mintegy 13 százalékkal növekszik, így a létszámigény is nő.

Világszerte elöregedő szakma a járművezetői, a BKV-nál az 51 éves átlagéletkorú vezetői csapat megtartása és fejlesztése szükséges - szögezte le Szedlmajer László. Közölte: a főállású teljes munkaidős autóbuszvezetők száma kevesebb, mint kétezer, a trolibuszvezetői létszám pedig 280. Csaknem száz buszvezetőt váltanak ki a besegítő, nem teljes munkaidős dolgozók.

Azonnal munkába állhatnak (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Azonnal munkába állhatnak (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Megemlítette azt is, hogy a női vezetők aránya 3 százalék az autóbusz- és 8 százalék a trolibuszágazatban, noha a korszerűsített járművek esetében ez a munka nők által is jól végezhető, erről szeretnék meggyőzni az érdeklődőket.

A toborzás és képzés folyamatos, az idei bérfejlesztés 16 százalék, a dolgozók megtartását segíti a munkakörülmények javítása is, továbbá a létszámproblémák enyhítését szolgálja a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatása.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo