Cégblog
Beszállítók: ha nem jól teljesítünk, elviszik a gyártást
Sok feltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy egy cég beszállító lehessen az autóiparban, melyet a német gyártók dominálnak hazánkban. A gyárak megveszik az alkatrész dizájnját, így ha a termelés nem kielégítő, el is vihetik kitalálójától az eszköz gyártását.
Szeretik, ha vezetik, de nem tűrik, ha megvezetik őket
A kedvezőtlen demográfiai folyamatok és a robbanásszerű technológiai változások miatt teljesen új hozzáállás szükséges a munkavállalók és a munkaadók részéről is, ebben pedig felértékelődik a szerepe a privát szektor kezdeményezéseinek a hagyományos köz- és felsőoktatási intézményrendszer kiegészítéseként – állapították meg szakértők és gyakorló érintettek a Codecool programozóiskola szakmai rendezvényén.
Már a karácsony is a Facebookon dől el
Sűrű éve volt a Facebooknak 2017-ben. Megújult a küldetése, közel 150 millió új emberrel bővült a felhasználói kör, és majd 100 millióval azoknak a száma akik naponta használják a közösségi hálózatot. A cég bevétele pedig az egekben szárnyal, az első háromnegyed évben a cég bevétele 50%-kal volt több, magasabb, mint 2016-ban. Az utolsó negyedév pedig még eredményesebb lehet a cégnek, legalábbis ha a hazai kkv-k marketing terveit látjuk. Persze ez valahol kényszer is, hiszen a vállalkozásoknak egyre többet kell költeni ahhoz, hogy eljussanak a célcsoportjukhoz a Facebookon.
Örülhet az a cég, aki most levelet kap a NAV-tól
Ezen a héten kapja meg a személyes tájékoztatást az a több mint 70 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább 10 százaléknyi közterhet spórolna jövőre. A próbaszámításokat minden cégnek érdemes elvégezni. Ebben segít a Nemzetgazdasági Minisztérium kiva-kalkulátora.
Utalvány cafeteriában? Nem mindegy milyen
Minden reálisan gondolkodó cégvezető igyekszik megtalálni a jogszabályok sűrű erdejében azokat az ösvényeket, amelyek mentén csökkentheti az eredmény érdekében szükségesen felmerülő költségeket. Ezek közül az egyik legjelentősebb a munkaerővel kapcsolatos költségek köre. Az utóbbi szakemberhiányos időszakban az adóoptimalizálással párhuzamosan egyre inkább előtérbe kerül az a szempont is, hogy az alkalmazottak hogyan viszonyulnak a különféle kedvező adóztatású juttatásokhoz.
Bitcoinba fektetné a pénzét? Gondolja át még egyszer!
A bitcoinról világszerte eltérőek a vélemények, bár a szélesebb rétegek körében elfogadták, szép számmal akadnak olyanok is, akik gyanakvással méregetik az új fizetőeszközt. A digitális pénznem erősödése azonban addig sem áll meg, a piac pozitív hangulatára való tekintettel a következő hetekben további fejlődést produkálhat.
Hogyan lehet szabályosan felmondani a lakásbérleti szerződést?
Lakásbérlet esetén szükség lehet arra, hogy akár a bérbeadó, akár a bérlő a bérleti szerződést felmondással megszüntesse. A felmondás akkor számít jogszerűnek, ha megfelel a törvényi rendelkezéseknek is. Ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy a bérleti szerződés felmondása jogellenes lesz. Ezért érdemes tudni, miként szüntethető meg a lakásbérleti szerződés.
Optimista cégvezetők, stagnáló IT fejlesztések
A Rentasystem immár negyedik alkalommal tette közzé éves felmérését, melyben a hazai KKV-k és nagyvállalatok IT beruházásait és azok finanszírozási hátterét vizsgálta. A felmérés idén a termelőeszközökre és az autóflottákra is kiterjedt. Noha a cégvezetők 82%-a optimista vállalatuk kilátásait illetően, 60%-uk szerint nem nőnek majd az IT fejlesztéseik, csökken a szoftverek iránti kereslet, a finanszírozás pedig egyre inkább a bérlet felé mozdul el a vásárlás „kárára”.
Márta Irén: jót tenni jó
Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (a BCSDH) szervezet igazgatója nyerte el ebben az évben a Fenntarthatóság Szakmai Követe elismerést. Ebből az alkalomból a fenntarthatóság hazai helyzetéről beszélgettünk a szakemberrel.
Decemberben sok adózási teendőjük van a vállalkozásoknak
A vállalkozásoknak decemberben nemcsak a bevallási határidőkre kell figyelniük, de több döntés meghozatalára is, amelyeket később már nem, vagy csak többlet adminisztrációval lehet pótolni - hívja fel a figyelmet a Mazars.
Öt tipp egy ütős évértékelőhöz
Egy év végi partin sok feladat hárul a cég vezetőjére. Amellett, hogy tökéletes vendéglátónak kell bizonyulnia, ilyenkor gyakran elhangzik egy rövidebb-hosszabb beszéd is. Sokan nem rajonganak a beszéd gondolatáért sem, mások annyira fontosnak tarják, hogy fél-, illetve negyedévente is összehívják a munkatársakat egy rövid helyzetértékelésre.
Food truck rekord: mindenki guruló boltot akar
Még mindig felívelőben van a hazai food truckosok helyzete: csak március és szeptember között 250 millió Ft-os forgalmat bonyolított le a Food Truck Show Hungary kft. Ehhez nem csak a saját rendezvények, de az egyre népszerűbb catering szolgáltatásuk is hozzájárult, amely fél év alatt több mint 54 millió Ft-os bevételt jelentett a cégnek. A catering szolgáltatást még változatosabbá teszi, hogy jövőre több mint 15 új food truck csatlakozik az egyesülethez.
Saját Erőből: kreatív fiataloknak nyújtanak támogatást
A hazánkban élő, harmadik országból származó tehetséges, kreatív fiataloknak nyújt támogatást vállalkozói terveik megvalósításában a Saját Erőből 3.0 edukációs és mentorprogram. Az idén harmadik alkalommal megszervezett program számos innovatív vállalkozói ötlet megvalósulásához járult hozzá.
Győzött az online a TV felett
A globális médiapiacon immár legyőzte az online a televíziót, méghozzá a jelek szerint véglegesen - legalábbis ha a reklámköltéseket nézzük. A trend pedig folytatódhat, öt év múlva a digitális reklámköltés a duplája lehet a tévés bevételeknek.
Lokális marketing: új funkciók a Google Térképen
A 2016-os évtől kezdve a Google által életre hívott helyi idegenvezető program motivációs rendszerének köszönhetően megváltozott az emberek véleménynyilvánító kedve. Idén új funkciókkal bővült ez a platform, amelyeket a vállalkozások sem hagyhatnak figyelmen kívül.
Törpapa hangja után is jár a jogdíj
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) idén először fizetett jogdíjat azoknak a színészeknek, akik televíziós- és animációs sorozatok szinkronjának elkészítésében dolgoztak. A néhány napja lezárt jogdíjfelosztás eredményeként összesen 220 millió forinthoz jut hozzá 1500 magyar és külföldi színész.
Megtilthatja a márka, hogy az Amazonon árulják
A luxusáruk szállítója megtilthatja a szerződéses forgalmazóinak, hogy az árukat harmadik felek olyan internetes platformjain keresztül értékesítsék, mint például az Amazon – döntött az Európai Unió Bírósága. A luxemburgi testület szerint az ilyen tilalom alkalmas az áruk luxusimázsának megőrzésére.
A halakat, virsliket és szaloncukrokat ellenőrzik
Idén december 1-jétől 31-éig tart az immár hagyományosnak számító téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Az ország teljes területére kiterjedő akció során a szakemberek többek között az ünnepekhez kötődő termékeket, illetve az ilyenkor kiemelt forgalmat bonyolító kereskedelmi egységeket és vásárokat vizsgálják.
Magyarország határán jár a veszélyes kór
Afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Ukrajnából származó, a záhonyi határállomáson elkobzott sertéshús mintában. A súlyos gazdasági kárral járó betegség terjedésében jelentős szerepe van a felelőtlen emberi magatartásnak, mivel a fertőzött állatok húsának illegális szállításával rövid idő alatt nagy távolságokra eljuthat a vírus. A Nébih újfent felhívja a figyelmet a hús és húskészítmények Ukrajnából történő behozatalának tilalmára, illetve a sertéstartó telepeken a járványvédelmi intézkedések, különösen az élelmiszerhulladék (moslék) etetésére vonatkozó tilalom betartására.
197 ezer lesz a legalacsonyabb bér a Tesconál
A Tesco-Global Áruházak Zrt. a szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében további 2,8 milliárd forintot fordít a kiskereskedelemi dolgozók béremelésére. Az áruházláncnál 2018 januárjától 197 ezer forintra emelkednek a legalacsonyabb bérek. A béremelés összesen 14 100 dolgozót érint, a bérek pedig átlagosan 10 százalékkal emelkednek a vállalatnál.
GDPR: Hogyan induljunk el, és mit lépjünk meg a májusi határidőig?
Már csak alig fél éve maradt a vállalakozásoknak a felkészülésre, mielőtt már élesben is alkalmazni kell az uniós adatvédelmi irányelvet (GDPR). Még most sincs késő nekiállni a felkészülésnek, szakértőnk segítségével bemutatjuk, hogy milyen lépéseket kell megtennie annak, aki nem akar milliárdos bírságot kockáztatni!
Az utolsókból a repülőgépen sem lesznek elsők
A British Airways új, csoportos beszállítási rendszert vezet be december 12-ével az összes járatán, így az utasok a jegyár alapján szállhatnak majd be: a legolcsóbb jeggyel utazók foglalhatnak helyet utolsóként.
Huszonöt éve küldték az első SMS-t
„Boldog karácsonyt” – ez állt abban a rövid szöveges üzenetben, amit 1992. december 3-án egy 22 éves programozó, Neil Papworth küldött el kollégájának, Richard Jarvisnak. Éppen negyedszázada, hogy a „short message service” megjelenése forradalmasította az infokommunikációt – ma pedig már elképzelni sem tudjuk az életünket a szöveges üzenetküldő rendszerek használata nélkül.
Jöhet a büntetés, ha nincs írásos dokumentum
Az eredménytartalék lekötött tartalékba történő átvezetésének módjáról minden esetben a vállalkozás dönthet önállóan, ugyanakkor rendkívül fontos, hogy a határozatról írásos dokumentum is szülessen, elkerülve az esetleges félreértéseket, hívja fel a vállalkozások figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST. Ha ezt elmulasztják, akkor a korábban meg nem fizetett adót késedelmi pótlékkal együtt kell megfizetnie a vállalkozásnak.
Érdemes idejében beruházni a kreativitásba
Az Európai Bizottság azt ajánlja az európai cégeknek – különösen a kkv-knak és az induló vállalkozásoknak –, hogy ruházzanak be az innovációba és a kreativitásba. A kezdeményezések célja, hogy megkönnyítsék a szellemitulajdon-jogok megsértésével szembeni hatékony fellépést, előmozdítsák a több országra kiterjedő jogviták rendezését, és segítsék a küzdelmet a hamisított és a kalóz áruk ellen, melyek aránya 5%-ot tesz ki az uniós importon belül.
Amiről nem beszélünk a főnökkel, pedig kellene
A munkaerőhiány ráirányította a figyelmet a munkáltató és a munkavállaló közötti kapcsolat korábban is ismert, de elhanyagolt részére, a pszichológiai szerződésre. Ha tudatosan kötjük meg, annak érzékelhető hatása lesz a dolgozói elégedettségre ezzel közvetve a vállalat sikerére – hívta fel a figyelmet szakértőnk.
Védjegyek: az Apple győzött a Xiaomi ellen
Az Apple sikeresen megakadályozta a „MI PAD” európai uniós védjegyként történő lajstromozását az elektronikus készülékek és a (tele)kommunikációs szolgáltatások vonatkozásában.
Milyen cím lehet a számlán?
Mit jelent a „cím” a számlán? Lehet-e cím a postafiók? Mi van, ha a vállalkozás nem a bejegyzett címen végzi a gazdasági tevékenységet? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozott az Európai Bíróság legújabb két ítéletében, amelyben az adólevonási jog korlátozásának jogosultságát vizsgálta.
Reklámadó: megkezdődött a harc a Facebook és a Google ellen
2017. január 1-jétől a hazánkban reklámközzétevői tevékenységet folytató, de nem Magyarországon működő vállalkozásoknak is regisztrálniuk kell a reklámadó alanyaként, melynek elmulasztása akár 1 milliárd forintnyi mulasztási bírságot is eredményezhet.
Megér egy pendrive egy hatmilliárdos büntetést?
Már csak alig fél év maradt a türelmi időből, amikor már élesben is alkalmazni kell az uniós adatvédelmi irányelv (GDPR) rendelkezéseit. Sok magyar vállalat azonban még mindig nem halad a felkészüléssel, a kapkodásban pedig olyan területeket is figyelmen kívül hagynak, amelyeken könnyedén segíthetnének.
A jó munkahely titka: élmény is kell a pénz mellé
A munkavállalók és munkáltatók közötti kapcsolat sok tekintetben feszültté vált. Az Oracle HR stratégiai igazgatója, Andy Campbell szerint 2017 végén azt látjuk, hogy a munkavállalók alapvetően vágynak a munkahelyi kötődésre és az érzetre, hogy a munkájuk valamilyen célt szolgál. A munkáltatók azonban hajlamosak megragadni a régi munkáltatói módszereknél, amelyek utolsó rangon kezelik a munkavállalókat.
A céges kocsiknak is egyre többet kell tudnia
A céges flották esetében egyre nagyobb figyelmet kap a gépjárművek biztonsági felszereltsége, de legalább ekkora volt az érdeklődés a manapság még extrának számító komplex fedélzeti rendszerek iránt.
A német kamara szerint továbbnőnek a magyar bérek
A Magyarországon működő nemzetközi cégek szerint 2018-ban a magyar bérek további emelkedése várható, mert a képzett munkaerőért folyó versenyben a bérezés továbbra is meghatározó tényező – hangzott el egy szakmai tájékoztatón. A Kienbaum Consultants International tanácsadó cég a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával (DUIHK) közösen készített tanulmányt a 2017–2018. évi bérezésről.
A légitársaságok se ússzák meg a csődöt
Kötelező csődbiztosítás bevezetését szorgalmazza az európai utazási irodai szövetségek brüsszeli székhelyű szervezete, a hátrahagyott utasok elszállításához és kártalanításához. Ha egy utazási iroda megy csődbe, van kötelezően előírt biztosítás az utasok kártalanítására, míg ha egy légitársasággal történik ugyanez, nincs biztosíték.
Behívhat-e a főnök karácsonykor?
Az ünnepek közeledtével számos munkavállaló teszi fel magában a kérdést: vajon a főnök behívhat dolgozni munkaszüneti napon is? És ha igen, hogyan számolják el a munkavégzést? A válaszhoz több szempontot is figyelembe kell venni. Hogy mik ezek, azt a DAS. Jogszerviz szakértőjétől megtudhatjuk.
Informatikai szaktudásra lesz szüksége a jövő mezőgépészének
Egyre több fiatal dönt úgy, hogy a mezőgazdaságban képzeli el a jövőjét. Köszönhető ez a Mezőgazdasági Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) és a Földművelésügyi Minisztérium által indított „Legyél Te is mezőgépész!” programnak, melyet stratégiai partnerként az MKB Bank is támogat. A kezdeményezés amellett, hogy átfogó képet nyújt a programban résztvevő iskolák duális képzéseiről, előrevetíti a hosszú távon is versenyképes, biztos karrier lehetőségét a jövő szakemberei számára.
Már nem a főnöknek épül az iroda
A munkavállalók számára fontos a munkahely jó megközelíthetősége, a közösségi terek és programok, valamint az egészséges környezet. Márpedig amit a munkavállaló akar, az most már szent az irodapiacon, és ez a megrendelők hozzáállásában és az új irodákban is látszik.
Flottaparancsnok
A Ford a végére hagyta a legizgalmasabbat: megérkezett a Mondeo ST-Line, a középkategóriás típus sportos hangvételű csúcsmodellje, mely csakis a potensebb erőforrásokkal kapható, mi a 210 lovas biturbó dízellel hajtottuk. Egy eszményi utazóautó, ideális felszereltséggel; a céges flotta ékköve lehet.
Így áll a hazai sörpiac
A hazai sörfogyasztás az utóbbi években stagnált a KSH adatai szerint. A hazai termelők egyre többféle „licenc-sört” gyártanak, magas az import, emellett egyre több kézműves sörfőzde lép be a piacra, színesítve a kínálatot. Az elmúlt hónapok során nagy sajtóvisszhangot keltett a Heineken és a Csíki Sör közötti „harc”. A kedélyek mára lenyugodtak, így érdemes tárgyilagosan megvizsgálni, hogy miként alakult az elmúlt években a magyar sörpiac.
A jóslás tudománya
Sokáig csak azok a cégek tudtak talpon maradni, amelyek elébe mentek a változásnak. Ma az igazán sikeres cégek maguk is generálják a változást. Az életképes üzletember pedig jövőt latolgató jós és gyakorlati ember egyszerre.
Tao: az adójóváírás mértéke a felajánlás időzítésétől függ
Évről évre egyre több hazai vállalkozás él társasági adója egy részének kulturális vagy sportcélú felajánlásával, hiszen azon kívül, hogy ő maga határozhatja meg, milyen célra fordítsák az adóként befizetett összeget, a rendelkező társaságot adójóváírás is megilleti. Érdemes a következő hetekben, a 2017-es társasági adó feltöltésének december 20-i határidejéig rendelkezni az idei felajánlásokról, mivel ebben az esetben az adójóváírás mértéke 2,5 helyett 7,5 százalékos mértékű lesz.
Hollandia áll az élen az e-mobilitás versenyben
Az innovatív autóipar piacon csak Hollandia tudja felvenni a lépést az ázsiai országokkal, ahol Kína vezeti a mezőnyt. Európa komoly lemaradásban van: Ázsiában 2017 első felében kétszer annyi elektromos és hibrid autót adtak el, mint Nyugat-Európában. Ez derül ki a Roland Berger legújabb, autóipari tanulmányából.
Nagy lehetőség, de nagy kihívás is a német piac
Nagy lehetőség, de nagy kihívás is a német piac a magyar cégeknek, de a magyarországi német tulajdonú társaságokkal történő együttműködés is nagy lehetőségeket tartogat a hazai vállalatoknak - hangzott el a Német-Magyar Üzleti Fórumon, ahol új piaci, finanszírozási, üzleti, jogi, szabályozási információkat osztottak meg a legjobb szakértő előadók.
A fenntarthatóság fontos lépés a üzleti siker felé
Ma már szinte nincs is olyan sikeres nagyvállalat, amely ne akarna ügyfeleinek, dolgozóinak is fenntartható értékeket adni. Sőt, a legtöbbször a fenntarthatóság már nem egy különálló célrendszer, hanem szervesen beépül a mindennapi működésbe, üzleti gondolkodásba is – derült ki a KPMG fenntarthatósági jelentéskészítési gyakorlatokról szóló üzleti reggelijén. Ez különösen fontos most, hiszen olyan gazdasági, környezeti és társadalmi kihívásokkal kell szembesülnünk, amelyek meghatározzák a hétköznapjainkat, valós kockázatot, de egyben üzleti lehetőségeket is jelentenek a vállalatoknak.
Szeretettel kell harcolni
Egy tudásszervezetben az emberek szerepe meghatározó, éppen ezért fontos, hogy motiváltak és elkötelezettek legyenek. Olykor változtatások, fejlesztések szükségesek az eredményesség növeléséhez, a szervezetfejlesztés azonban harc, amiben könnyű elbukni támogatók nélkül.
Így számoljunk le a belső ellenséggel
A Verizon felmérése szerint a biztonsági incidensek 70 százaléka mögött a cégnél dolgozó alkalmazottak állnak. Ön mindent megtesz a belső kockázatok elhárítására? A NetIQ szakértői 8 pontban foglalták össze, hogy milyen belső veszélyforrásokkal kell számolniuk a vállalatoknak ahhoz, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudják adataikat és erőforrásaikat.
Milliós megbízásokat kockáztatnak a figyelmetlen cégek
Kötelezővé válik 2018. április 15-től az elektronikus közbeszerzési rendszer használata. A digitális közbeszerzési folyamattól az eljárások átláthatóságának fokozását és az ügymenet gyorsítását várják. A felkészületlen ajánlattevők akár többmilliós megbízásoktól eshetnek el.
Testbeszéd az üzletben: így sugározz magabiztosságot
Mind a magán-, mind az üzleti életben rendkívül fontos a magabiztos fellépés, hogy ezzel megbízható, határozott és céltudatos ember képét mutassuk magunkról. Lehetnek a szavaink bármilyen átgondoltak és lehengerlőek, ha a gesztusaink más képet mutatnak, akkor nem érhetjük el a várt hatást. Szakértőnk segítségével most mutatunk néhány hasznos technikát, amelyet bevethetünk az üzleti tárgyalásokon.