hirdetés

5 grafikai trend 2019-re: van élet a Helveticán túl?

Visszatekintve 2018 első félévére, már láthatjuk, hogy mik voltak a legmeghatározottabb irányzatok az első fél évben és mit jósolhatunk a 2019-es évre. Az év eleje nem hozott nagy meglepetéseket. Viszont annál mozgalmasabb év második felét és jövő évet várunk.

Figyelem! Jelentősen módosulnak a cégekre vonatkozó ESG-előírások!

Alapjaiban változtathatja meg a cégek – nemcsak a nagyvállalatok, köztük a bankok és biztosítók, hanem a kis- és középvállalkozások (kkv) – működését, hogy a jövőben már olyan auditált (!) nem pénzügyi beszámolókat kell készíteni, ami nemzetközi szabványok alapján gyűjtött ESG-releváns adatokra támaszkodik.

Ne maradjon le, legyen naprakész az egyik legnagyobb horderejű kérdésben!

Jelentkezzen most konferenciánkra! >>

hirdetés

Az egyszerűség reneszánsz

Az egyszerű stílus, a grafika mögé tekintve, a letisztultságot és a harmóniát közvetítette. Amennyiben az elkövetkező időszak is ennyire hullámzó, zavaros módon közvetít, akkor ezzel a stílussal tudunk kitörni a legjobban.

Visszatértek a merész színek

A 2018-as év egyértelműen a merész színeké is volt.  „A Dropbox új irányvonalában is megtalálható ez az irányzat. Kreatív képek felhasználásával érik el, hogy a vállalat tulajdonságai, például a NatWest egy friss és modern irányba történő fordulatot vegyenek. A világosabb színekben rejlő lehetőségeket használják ki a jelentősebb átalakításra. Véleményem szerint ez a fejlesztés annak köszönhető, hogy az internetes oldalak gyorsabban töltődnek be, valamint a mobilok képernyője is nagyobb. Ez könnyebbé teszi a képekkel történő munkát. „A világos színek használata segít kiemelni a tartalmat a mémekkel teli interneten.” – emeli ki beszédében Nathan Sandhu a Jazzbones Creative alapítója és igazgatója.

Van élet a Times-on túl? - Kép: Pixabay

A brutalizmus térhódítása

Egy ideje jelen van ez a stílus, viszont véleményem szerint ebben az évben és az elkövetkezendő évben is felforgatja a design trendeket. Óvatosan, hozzáértő módon lehet csak hozzányúlni ehhez a stílushoz. Viszont szakértői kezekben csodákra lesz képes. Főleg plakátokon, hirdetésekben fog visszaköszönni. A betűjátékokkal elért "brutalizmus" jó kiemeli a mondandókat és nem engedi el a figyelmet, a fókuszt a lényegről.

Szerzőnkről:
Kocsis Zoltán több mint 30 éve foglalkozik nyomdai grafikai kivitelezéssel. Pályafutása során több mint 1200 cégnek volt segítségére, arculati elemeiknek megalkotásával. Legnagyobb szakmai elismerését 2013-ban kapta, amikor Ferenc pápa megválasztása alkalmából a Köztársasági elnök az általa tervezett, bőrkötéses Szent Pál levelei könyvet adta át ajándékul a katolikus egyházfőnek. Grafikusként hiszi, hogy a jó grafikai kivitelezésnek üzletteremtő ereje van. Elhivatott, hogy a hazai kkv-k eljussanak arra a szintre, amikor a brandjüknek megfelelő arculatot építhetnek fel. Vevőszerző szóróanyagokat, katalógusokat alkothassanak.
3D-s modellezésekkel elért hatások a design világában

Ez a legújabb irányzat és a legnagyobb szakértelmet és képzettséget igénylő stílus. A grafikai irányzatok új mérföldkövének számít.

Létezik élet a Helveticán és a Times-on túl?

Határozottan igen. A geometrikus formával megrajzolt betűcsaládok nagyon nagy divatot indítanak el a "beszűkült" piacon. Ezen betűtípusok által új kommunikációs lehetőségek nyílnak meg.

Szerző:

Kocsis Zoltán

Kreatív Ügynökségi igazgató

Idea Fontana Kft.

 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.
hirdetés

Véleményvezér

Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik

Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik 

Azerbajdzsán megtámadta Hegyi-Karabahot, hogy visszaszerezze egykori területét. Az akció teljesen átrendezi a kaukázusi erőviszonyokat.
Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti

Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti 

A befektetők jól átgondolják hová vigyék a pénzüket és ma nehéz jobb helyet találni az USA-nál.
Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi

Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi 

A szakemberek szerint beláthatatlanok a következmények.
A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében

A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében 

Magyarország népessége tényleg drámaian csökken, nemsokára Ausztria lélekszáma is több lesz, mint a miénk, de ez nem általános európai tendencia.
Megkezdték a britek a visszaszivárgást az EU-ba

Megkezdték a britek a visszaszivárgást az EU-ba 

A nyugati világnak az egyik legizgalmasabb sajátossága, hogy lehet hibázni, csak sokba kerül. Most pont ez történik a britekkel a Brexit miatt.
Hadházy Ákos talált egy fürdőmedencét, amiben néptáncolnak, nem tréfa

Hadházy Ákos talált egy fürdőmedencét, amiben néptáncolnak, nem tréfa 

A független országgyűlési képviselő láthatóan igyekszik felülmúlni az általa feltárt lombkorona nélküli lombkoronasétány ügyet. Lehet most sikerült, mert a magyar pénzlopási kreativitás határtalan.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo