A több mint hetvenöt éves Videoton a legnagyobb magyar, magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely termék- és részegység-gyártási, tervezési szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára, és az egyik legjelentősebb EMS-nek (Elektronikai Gyártási Szolgáltatónak) számít Európában, illetve a világban. De a munkaerőhiány ezt az ágazatot is sújtja.
Cégvezetőként vagy tulajdonosként tekint magára?
– Menedzser és tulajdonos is vagyok, és ez most már így is marad. A tulajdonos hosszabb távban, akár több generációban gondolkodik, ez a különbség.
– Amikor megjelentünk a színen, azzal egy időben alakult ki a szerződéses gyártás a világ különböző pontjain. Magyarországon akkor még egyedüliként képviseltük ezt az iparágat. Aztán megjelentek a külföldi gyártók, és más hazai vállalkozók is belevágtak ebbe a tevékenységbe. Elsősorban az olcsó munkaerő révén tudtunk nemzetközileg versenyezni, valamint azzal, hogy az előző, szocialista rendszer adottságaiból következően volt hely, volt ember, és még bizonyos gyártási ismeret is rendelkezésre állt. De nem volt saját termék. A kezdeti években tipikusan olyan partnerek jöttek hozzánk, akik a saját termékük gyártásának minden csínját-bínját tudták, és a komplett folyamatot telepítették ide. Ebből nagyon sokat tanultunk, tudtunk fejlődni. Aztán a piac is mást követelt: 2000-től már saját gépeinkkel, a saját gyártási ismeretünket alkalmazva növekedtünk. Ma a tipikus vevő inkább csak termékkoncepcióval rendelkezik, és teljes egészében nekünk kell kidolgozni a megvalósítást. A gyártáshoz szükséges munkaerő-szükséglet is módosult. 2000 előtt egy tipikus projekt több száz fő foglalkoztatottat igényelt, ma ez inkább tíz-húsz fő, de az árbevétele, hozzáadott értéke sokkal nagyobb.
Ennek a magyar mérnökök leleményessége az oka, vagy általában véve az automatizáció?
– A tudás- és technológiakoncentráció hozta természetes folyamat ez. Megváltozott a piac is. 2000 előtt főleg szórakoztató elektronikai és számítástechnikai termékek kerültek hozzánk, meg háztartási elektronika. Előbbi kettő teljes mértékben globalizálódott, így elment Kínába. Egy konyhagép nem feltétlenül ugyanolyan a nyugati és a keleti piacon, így ebből még van EU-gyártás, míg egy egyszerű router vagy hajszárító mindenütt ugyanúgy néz ki, tehát a Távol-Keleten is gyártható. Kivéve a high-end verziókat, azok vannak nálunk. Emellett az árbevételünk több mint negyvenöt százalékát az autóipar teszi ki, fő technológiánk az elektronika. Az utóbbi években nőtt jelentősen mindkettő. LED-es világításban például hamar elindultunk, egyéb vezérlőkben is elég erősek vagyunk. Az ipari elektronika is jelentős piac, ebben viszont viszonylag kisebb volumenű munkák vannak, mint az autóiparban.
– Élőmunkán ma már nem lehet profitot termelni. A technológiánkon, a mérnöki munkán azonban igen, sőt a beszerzésen is, hiszen számottevő vásárlóerőnk van. Annak idején tipikusan a partner mondta meg, hogy milyen alkatrészt, honnan és mennyiért vegyünk. Ma ezt már jelentős részben mi találjuk ki. Az autóipari projektekben ez nem teljesen igaz, de ott is nagyobb mértékben számítanak ránk ezekben a kérdésekben. Egyébként most már a száz-száztízmilliárd forintnyi tőkeerőnk is a hozzáadott értékünk része. Mindig, első perctől kezdve teljes mértékben hazai forrásból működtünk. 1992-ben ez még banki tőke volt, azt 1998-ra visszacsengettük. Azóta a magunk tőkéjéből dolgozunk. Hitelünk nincs. Saját fejlesztésünk van, két cégünknek kifejezetten az automatizálás a profilja.
Ez alatt robotokat ért vagy szoftvert?
– Mindent, de főleg az utóbbit. A gyártósorokban tipikusan van legalább egy robot, általában több. De környezetet kell neki építeni, amit hozzá kell hangolni az adott felhasználáshoz. Maga a komplett megoldás a lényeg, nem a robotkar, azt speciel vesszük.
A dolgok internetébe bekapcsolt eszközöket s az okos háztartások igényeit is képesek lesznek kiszolgálni a hazai gyártók?
– Igen. Stratégiánk az, hogy arra megyünk, amerre a vevőink visznek. Most van egy német partnerünk, akinek különleges, speciális routereket csinálunk, lakáson belüli informatikai eszközöket. Itt már számít a dizájn, a márka, a tartósság. Ha beépítünk a falba egy eszközt, nyilván jó minőségűt és tartósat akarunk venni, hogy ne kelljen kibontani a falat néhány éven belül. De gyártunk 3D nyomtatót is.
Vannak olyan megkeresések, amikre nemet mondanak?
– Persze. Ma nem az üzletszerzés a fő kérdés, hanem a megvalósítás. Ebből az is következik, hogy az embernek rendkívül szelektívnek kell lennie, hogy fölvállalja egy projekt megvalósítási felelősségét. Fontos szempont, hogy milyen hosszú a termék élettartama. Az autóiparban ez hosszú is lehet, mert az adott alkatrészt először a drága autóba szerelik be, utána az olcsóbb modellekbe. Iparáganként mások a termékciklusok. A nagyon kis volumen például nem nekünk való, hanem a kisvállalatoknak.
– A jelenlegi kiélezett bérversenyben a fluktuáció is erősebb. De tisztázni kell, hogy mit nevezünk fluktuációnak. Akik január 1-én állományban vannak nálunk, azoknak a kilencven-kilencvenkét százaléka december 31-én is állományban van. De a tíz százalék cserélődő réteg mögött lehet akár százszázalékos fluktuáció is: ha a százfős cégünknél havonta felveszünk tíz embert, és mindegyik elmegy, akkor ott év végén százhúsz százalékos a fluktuáció. Egy szám alapján ítélkezni tehát botorság. Tény, hogy van egy réteg, amely rakétasebességgel pörög, jön, megy, bolyong.
Zömében a fiatalok?
– Nem feltétlenül. Tipikusan a legalacsonyabban kvalifikáltak. A Videoton létszáma tízezer fő felett van, amiből ezret biztosan meghalad a felsőfokú végzettségűek száma. A direkt dolgozók – akik lent vannak a gyártó területen – aránya nagyjából hatvan százalék, a többi indirekt: mérnökök, beszerzők, pénzügyesek, kereskedők. De a direkteken belül is vannak magasan képzett emberek, mert az üzemvezető és a gyártástámogató is mérnök. Minél magasabban kvalifikált egy ember, annál tovább tart az integrálása és a képzése. Ott nem lehet magas a fluktuáció, mert már a felvételi folyamat során tisztázni kell az együttélési hajlandóságot. A munkaerőpiacon két nagy problémát látok. A mérnökök nagy részét embrionális állapotban elszipkázzák a multinacionális cégek. A másik probléma a kivándorlás. A fiatalok még nem is végeztek, de már eldöntik, hogy el fognak menni külföldre, talán nem is a szakmájukban. Pedig bőven van itthon perspektíva, és a bérek gyorsabban nőnek, mint kint. Hogy a tudásuk milyen? Egy mai mérnök nem tudja, hogyan működik a tranzisztor, de talán nem is kell neki tudnia. Más, magasabb szintű az alapmodul, amit ők használnak, mást igényel a piac. Nem hiszem, hogy butulna a magyar. Csak fogy.
