Az Amazon sarkában liheg az Apple

Az Apple piaci értéke az elmúlt negyedévben kevés híján elérte már az ezer milliárd dollárt, ami a tőzsdei cégek közül eddig csak az Amazonnak sikerült. iPhone-ból ugyan kevesebbet adtak el, de drágábban, így nőtt a profit.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Július utolsó napján a kaliforniai óriáscégnek „csak“ jó 1 százalék, azaz kereken 15 mrd. dollár hiányzott ahhoz, hogy elérje az ezer milliárdot. A negyedév az előrejelzéseknél is jobban sikerült: az eladások 17 százalékkal nőttek, a nyereség harmadával, 11.5 milliárdra emelkedett.

fotó: flickr/Lucius Kwok

A cég részvényeinek jelentés értékű visszavásárlása az elmúlt 12 hónapban 40 százalékkal emelte azok értékét. Az Apple növekedése  már a hetedik negyedévben folyamatos és olyan gyors, mint utoljára 2017 elején volt. iPhone-ból  ebben a negyedben 41.3 mlliió fogyott a világban.

100 milliós büntetésbe futott bele az Apple Magyarországon
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forintra büntette az Apple-t egy az iOS-ben bevezetett módosítása miatt. Az úgynevezett wifi-asszisztens ugyanis automatikusan aktívvá vált a telepítéssel, illetve frissítéssel – írja a Bitport.
Ez ugyan csak 1 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában, de mivel a vásárlók átlag 20 százalékkal. többet fizettek a készülékekért, mint tavaly, a forgalom ennyivel nőtt.

A negyedik negyedévre 60-70 mrd. dollár körüli forgalmat vár az Apple .- ez is magasabb, mint a korábbi előjelzések. A sikerben fontos szerepe van a szolgáltatásoknak: az Apple Music-nak az USA-ban már több előfizetője van, mint a Spotifynak és gyorsan terjed az Apple Pay, amelyet hamarosan Németországban is bevezetnek.

(Forrás: Neue Zürcher Zeitung)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo