Várat magára az AI-forradalom

Miközben a világ az ingyenesen elérhető mesterséges intelligencia-alapú eszközök lázában ég, a vállalati szektorban már kicsit visszafogottabb az AI-hájp: habár a cégek közel háromnegyede használja egy-egy üzleti területen a technológiát, a 2017 óta tapasztalt robbanásszerű növekedés csillapodni látszik, és viszonylag kevés példát találni a vállalatok alapvető működését forradalmasító integrált megoldásokra. A szakértők szerint a fejlesztések gyakran öncélúak és a cégek inkább csak az AI-trendeket szeretnék követni, de hiányoznak a célok és a valódi koncepció, komoly gondok vannak az adathitelesség terén, és a mesterséges intelligenciát napi szinten használó kollégák kompetenciái is hiányosak. A legtöbb esetben érdemes egyet hátra lépni, felmérni a valódi üzleti lehetőségeket, és elgondolkozni, milyen megoldásokkal tudjuk kezelni azokat a kihívásokat, melyek adott esetben csak évek múlva merülnek fel.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Becslések szerint globálisan mintegy 266 millió cég alkalmaz valamilyen mesterséges intelligencia-alapú megoldást, főként egy-egy üzleti funkcióhoz kapcsolódva. A technológia leginkább az ügyfélszolgálati és kiberbiztonsági területre szivárgott be, de egyre többen használnak digitális asszisztenseket is a különböző adminisztratív feladatok kiváltására. A legnépszerűbb eszköz továbbra is a generatív AI, mely kétségtelenül óriási segítséget nyújt a tartalomgyártásban, sales- és marketingtevékenységekben, adatfeldolgozásban vagy egyes IT-feladatokban, de az integrált, üzleti funkciók egészét forradalmasító megoldásokból kevesebbet látni a piacon – ami persze nem jelenti azt, hogy nem zajlanak pilot fejlesztések a háttérben. De mégis hogyan érdemes belefogni egy ilyen horderejű projektbe, milyen szempontokat fontos átgondolni és hogyan kerüljük el a buktatókat?

A stratégiai szemlélet és a kompetencia hiánya, illetve az adathitelesség is kritikus pont lehet
A stratégiai szemlélet és a kompetencia hiánya, illetve az adathitelesség is kritikus pont lehet
Fotó: Depositphotos

Stratégiai szemléletre van szükség

A mesterséges intelligencia-alapú fejlesztések számos cégnél fókuszba kerültek az elmúlt években szinte minden szektorban, ugyanakkor a többség egyelőre tapogatózik, keresi az iparági példákat és a konkrét alkalmazási területeket (use case-ek). Sokan inkább csak a trendeket szeretnék követni, mert sejtik, hogy mekkora lehetőség rejlik az AI-megoldásokban, azonban jól megfogalmazott és átgondolt digitális stratégia hiányában nem tudnak biztos alapokra építeni. A fejlesztések így egy-egy szoftver bevezetésére korlátozódnak és nem képesek valódi megoldást nyújtani a változó piaci viszonyokra, valamint az aktuális üzleti igényekre. A kompetenciahiány szintén nehézségeket okoz: az AI-rendszerek tervezése és karbantartása széleskörű szakértelmet feltételez, de a belső felhasználók is gyakran küzdenek azzal, hogy valójában nem értik, hogyan és miben segítheti a munkájukat a mesterséges intelligencia.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo