Mit várhatnak a hazai cégek a mesterséges intelligenciától?

A GVH közzétette piacelemzését a mesterséges intelligenciáról, melyben a technológia piaci versenyre és a fogyasztókra gyakorolt hatásait vizsgálta. Rigó Csaba Balázs a mesterséges intelligenciával kapcsolatban hangsúlyozta: „A mesterséges intelligencia hosszútávon hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez is. Kulcsfontosságú, hogy a kis- és középvállalkozások a lehető leghamarabb megismerkedjenek a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel és felkészüljenek annak alkalmazására.” 

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Versenyhátrányt okozhat a kis- és középvállalkozások számára a mesterséges intelligencia (MI) technológiák rohamos terjedése, illetve, ha nem kezdik el alkalmazni azokat – többek között erre figyelmeztet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a most lezárt piacelemzésében. A GVH szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy az úgynevezett kis nyelvek, így a magyar nyelv érvényesülését is befolyásolhatja, hogy az öntanuló rendszereket jellemzően a nagy világnyelveken írt szövegeken tanítják be. A GVH a honlapján elérhető piacelemzés megállapításai alapján javaslatokat is megfogalmazott a fogyasztók védelme, illetve a vállalkozások közötti intenzív piaci verseny fenntartása érdekében.

Piacelemzés készült a mesterséges intelligenciáról
Piacelemzés készült a mesterséges intelligenciáról
Fotó: Depositphotos

A most lezárult piacelemzés során a GVH vizsgálói részletesen feltérképezték a MI fejlődéstörténetét, nemzetközi szabályozási kereteit, továbbá részletes adatkérő kérdőívekkel kerestek meg nagy nemzetközi technológiai vállalatokat, illetve a prominens generatív MI-modellek fejlesztőit, hogy átfogó képet kapjanak a vállalatok MI-vel kapcsolatos fejlesztéseiről, illetve MI-alapú szolgáltatásairól, a piac struktúrájáról, a fennálló versenyviszonyokról, illetve a megkérdezettek fogyasztóvédelmi gyakorlatairól is. Emellett a GVH vizsgálói számos hazai fejlesztővel, MI alapú technológiákat alkalmazó vállalkozással konzultáltak, továbbá több körben folytattak egyeztetéseket hazai kutatóintézetekkel, egyetemekkel, illetve állami és non-profit szervezetekkel, hogy minél átfogóbb képet kapjanak a hazai szabályozásról, fejlesztésekről, illetve a hazai vállalkozások technológiai adoptációjáról, a számukra elérhető lehetőségekről. A GVH piacelemzése két specifikus fókuszpiacra (banki szolgáltatások, telekommunikációs szektor) célzottan is kiterjedt.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo