Történelmi eredményt ért el az OTP

Történelmi lépést hajtott végre az S&P hitelminősítő azzal, hogy az OTP minősítését egy fokozattal a magyar szuverén adósság minősítése fölé emelte. A magyarázat szerint a képlet az, hogy az OTP már nem is annyira magyar bank. Hiszen az eszközeinek és az eredményének már csak mintegy harmada származik Magyarországról.

Az S&P szerint pedig a tőke- és eredményszerkezete azt eredményezi, hogy az OTP valószínűleg egy magyar csődesemény esetén is fizetőképes maradna. Mindenesetre azért a hitelminősítő megjegyzi, hogy csak egy notch-csal lehet jobb a minősítés.

Csányi Sándor nagyot alkotott
Csányi Sándor nagyot alkotott
Fotó: Depositphotos
A jobb minősítés alacsonyabb kockázati felárat is jelent. Azaz olcsóbb hiteleket. Na nem nagyon, de néhány 10 bázisponttal alacsonyabb kamatot, hozamszintet. A bank konszolidált szinten cirka 3.000 milliárd forint kötvény és alárendelt kölcsöntőke finanszírozással rendelkezett tavaly év végén, amit idővel majd meg kell újítani. Ennek a költsége pedig a „szokásosnál” mintegy 10-25 bázisponttal olcsóbb lehet, ami 3-8 milliárd forint megtakarítást jelent (adó előtt) az OTP számára évente. Ez pedig, középértékkel számítva, mintegy 150-200 forinttal emelheti a részvények értékét (meg egy kis diszkont, mert nem most cseréli a hiteleket. EPS hatás szor 10-zel számolva becsülve a fair érték hatást.) (Erstemarket)

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo