Mélyponton a vállalkozások hangulata

Rekord alacsony szintre csökkent a két éve elindított VOSZ Barométer fő mutatója 2024 utolsó negyedévében. A VOSZ-tag kkv-k üzleti hangulatát, beruházási hajlandóságát és pénzügyi helyzetét tükröző felmérés eredményeit ismertető háttérbeszélgetésen Perlusz László, a VOSZ főtitkára rámutatott arra, hogy a 2024 végi mutatókban az éven belüli szezonalitás torzító hatása is jelentkezhetett. Úgy véli: a Barométer nagy valószínűséggel elérte a mélypontot, és a következő felmérésben már növekedni fog az index, amit a Demján Sándor Program a vállalkozói hangulat javításával nagyban elősegíthet.

 A VOSZ Barométer fő mutatója 2024 negyedik negyedévében a megelőző negyedévhez képest 5 százalékponttal 47 százalékra csökkent, ami a 2023 elején elindított felmérés eddigi történetében a legalacsonyabb értéknek számít – emelte ki Kozák Ákos, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) társelnöke, a felmérést készítő Egyensúly Intézet társalapítója, gazdaságkutatási igazgatója a friss számokat bemutató háttérbeszélgetésen. A Barométer fő mutatója így először esett 50 százalék alá, vagyis először jelzett a Barométer pesszimista hangulatot.

Mélyben a VOSZ Barométer. Fotó: VOSZ
Mélyben a VOSZ Barométer. Fotó: VOSZ

A fő mutató 50 százalék alá kerülését nagyban meghatározta, hogy a három alindex (az üzleti hangulatot, a beruházási hajlandóságot és a pénzügyi helyzetet jelző mutató) is az eddigi legalacsonyabb értékre esett. A három alindex közül 2024 negyedik negyedévében a pénzügyi helyzetet mutató indikátor áll a legmagasabb (61 százalék) szinten, míg a legalacsonyabb értéket a beruházási hajlandóságot tükröző index (24 százalék) mutatja, az üzleti hangulatot jelző indikátor pedig 54 százalékos.

Ha a felmérés 2024-es éves fő mutatóját hasonlítjuk össze a 2023-as adattal, akkor azt látni, hogy az tavaly 5 százalékponttal csökkent 51 százalékra, vagyis a 2024-es index még 50 százalék feletti értéken, vagyis pozitív tartományban zárt.

Forrás: VOSZ
Forrás: VOSZ

Perlusz László, a VOSZ főtitkára szerint a Barométer mélypontra esésében nagy szerepet játszott, hogy a 2023-as, recesszióval és magas inflációval jellemzett év után 2024-re várták a kilábalást a vállalkozások, ami aztán nem következett be.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo