Intő jel a cégeknek: a magyar dolgozók kétharmada egy éven belül felmondana

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 56 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ami 6 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért aránynál. A munkavállalók kétharmada azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 62 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder március elején elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kétszámjegyű infláció időszakának végével idén a vállalatok többsége újra 10 százalék alatt tervezi tartani a béremelési ütemet. Emiatt – bár a bérek reálértékének további növekedését egyelőre nem veszélyezteti az év eleje óta ismét élénkülő pénzromlási ütem sem –, jelentősen nőtt a különbség a munkavállalói elvárások és a piaci realitások között. Ebben a helyzetben kérdezett meg a Trenkwalder 500 versenyszférában dolgozó munkavállalót fizetésükkel, illetve jelenlegi munkahelyükkel kapcsolatos attitűdjeikről hagyományos, félévente elvégzett kutatása keretében.

Jelenleg a válaszadók 56 százaléka elégedetlen az aktuális bérszintjével. A trend immár két éve folyamatosan romlik: tavaly ilyenkor 50 százaléknyian, 2023 tavaszán pedig még csupán 43 százaléknyian válaszoltak negatívan erre a kérdésre. A fizetésükkel elégedetlenek ugyanakkor általában nem szakadnak el a realitásoktól: 53 százalékuk megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel, további 29 százalékuk pedig 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartana megfelelő mértékűnek.

„Ebben a helyzetben magas azok aránya, akik egy munkahelyváltástól várják anyagi problémáik megoldását – magyarázza Nógrádi József, a Trenkwalder stratégiai kapcsolatokért felelős igazgatója. – Jelenleg a válaszadók 66 százaléka tervez egy éven belüli munkahelyváltást, ami a covid-időszak óta a legmagasabb aránynak számít. Ráadásul lejjebb került a váltási küszöb is: már 20 százalékkal magasabb fizetésért is a munkavállalók 57 százaléka hagyná ott jelenlegi állását – tavaly ilyenkor ezt még csupán 44 százalékuk tette volna meg.”

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo