hirdetés

Globális recesszió fenyeget, meg kell-e ijednünk?

Egyre több hír szól napjainkban a magyarországi bruttó hazai termék (GDP) várható csökkenéséről. A hivatalosan alkalmazott módszertan szerint a technikai recesszió két egymást követő negyedévben megvalósuló GDP-zsugorodás esetén realizálódik. Ennek fényében hazánkban legutóbb a COVID-krízis időszakában ment végbe - legalábbis a bevett statisztikai gyakorlat alapján – tényszerűen kijelenthető módon válság, melynek lefolyása nem volt függetleníthető a korabeli (szintén kritikus) globális reálgazdasági viszonyoktól. Azonban a gyakori szóhasználat ellenére felettébb ritkán vetődik fel a kérdés: mi is egész pontosan ez a sokat emlegetett GDP-mutató, minek a mérésére szolgál, valamint értéke miként volna használható?

hirdetés

A COVID-krízis és az annak mérséklődését követően kirobbanó ukrán-orosz háború, valamint az e két - gazdaságilag tartósan negatív kihatású - tényező következtében a glóbusz egészén érvényesülő inflációs hullám időszakában egyre többet hallani a nemzetközi és hazai hírforrások felől a közelgő globális recesszióról. Illetve az annak nyomában térségünket és azon belül hazánkat fokozottan sújtó energetikai krízissel párhuzamos élelmiszer-árrobbanási trend érvényesüléséről. Viszont az információs társadalom felületes jól értesültsége ellenére továbbra is meglehetősen szubjektív képük van a gazdasági szereplőknek a válság tényleges fogalmáról. Ha közvetlen rokoni-ismerősi környezetükben vagy üzleti vevőkörükben váratlan jövedelem szűke áll fenn, akkor a legkedvezőbb országos és globális mutató ellenére se hisznek a hivatalosan publikált negyedéves adatsoroknak. Viszont amennyiben a nemzetközi adatok kedvezőtlenné válásának idején a hazai viszonyok (a késleltető hatásmechanizmusok érvényesülése folytán) átmenetileg még viszonylag rózsásnak tűnnek, akkor többnyire a hazai kormányzat ellenében kimunkált - politikailag vezérelt okfejtésnek vélik a nemzetközi elemző szervezetek (főként a hitelminősítő intézmények) időszaki állásfoglalásait.

Szinte kiszámíthatatlan hol, merre fog menni (Fotó: Depositphotos)
Szinte kiszámíthatatlan hol, merre fog menni (Fotó: Depositphotos)

Az általánosan vallott téves közvélekedéssel szemben a GDP nem egy tradicionálisan kialakult, régtől fogva alkalmazott makrogazdasági mutató. A nemzetgazdaságok teljesítményének összevetésére a második világégést követően kezdett villámgyorsan elterjedni annak használata. Leginkább egy-egy ország eladósodási szintjének felügyeletére hivatott globális intézmények kezdték alkalmazni (eleinte az éves gazdasági teljesítmény 25-30 százalékában megállapítva a kritikus eladósodás küszöbszintjét). Az ’50-es, majd különösképp a ’60-as évektől váltak megengedőbbé az eladósodási dinamikával szemben a nemzetközi pénzpiacok reprezentánsai. Ezt követően a negyedévenkénti GDP-adatok a kapitalizmusban természetszerűleg ciklikusan ismétlődő recessziós periódusok előrejelzésére szolgáló mutatókként kezdtek funkcionálni. A neoliberális forradalom ’80-as évek eleji előretörésétől kezdődően a GDP-fétis immár nem ismert határokat. Különösképp a működő tőke (FDI) vonzása terén egymással állandósuló kiélezett versenyben lévő feltörekvő piacok teljesítményének összevetésére szolgált az egy-egy nemzetgazdaságban mért adott évi GDP-dinamika propagálása. Ennek folytán cikkezett a korabeli világsajtó a második világháborút követő japán gazdasági csodareceptet sikerrel lemásoló délkelet-ázsiai kistigrisekről, az EK-tagságot a fasisztoid rezsimek összeomlását követő évtizedben sorra elnyerő mediterrán országok felzárkózási eredményességéről, valamint a szovjet befolyás alatt álló „népi demokráciák” leszakadásáról.

Az állandó hírverseny okán az információk rejtett mögöttesét egyre kevésbé kifejteni hivatott gazdasági zsurnalisztika ritkán világít rá a GDP-adatsorokban rejlő árnyalatokra. Nehezen vethető össze egy teljesen más szerkezetű és egymástól esetleg földrajzilag is távol eső nemzetgazdaság teljesítménye egy másikéval pusztán azon az alapon, hogy nominális teljesítményük abszolút értéke hozzávetőlegesen azonos. Könnyű belátnunk, hogy példának okáért az idegenforgalma és tengeri halászata – mint önnön húzóágazatai - által erősen determinált portugál GDP és a kéttucatnyi multinacionális feldolgozóipari érdekkörtől erőteljesen behatárolt magyar bruttó hazai termék – habár nominálisan hozzávetőlegesen azonos – mégse alkalmazható a két ország felzárkózási teljesítményének összevetésére a formálisan egyező GDP-adat. Attól a sajátosságtól különösképp nehéz volna eltekintenünk, hogy a tradicionálisan nemzeti tulajdonban lévő portugál kkv szféra teljesítménye saját országa GDP-jén belül sokkal jelentősebb, mint az államszocializmus alatti csipkerózsika álmából csak lassan éledező magyar családi vállalkozások részaránya a magyarén belül. (Ehhez kapcsolódóan érdemes megemlítenünk, hogy a pénzügyi vállalkozásokat leszámítva a teljes kkv-szegmentum aggregált értéke hazánkban hozzávetőlegesen az OTP értékével azonos).

Egy ország teljesítményének mérésére a nemzetközi pénzügyi szervezetek (mindenekelőtt a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank) nyomására természetesen továbbra is a GDP adat az irányadó. Azonban célszerű megvilágítanunk, hogy egyre többször vetődött fel az ezredfordulótól kezdődően mértékadó szakmai és politikai közegeken belül a nemzetgazdasági teljesítmény mérésére vonatkozóan a korábban a közgazdaságtan margójára szorult alternatív módszertanok alkalmazásának igénye. Már az előre nem prognosztizált ’98-as kelet-ázsiai és oroszországi pénzügyi krízis – ami az egy évtizeddel későbbi globális pénzpiaci összeomlás egyfajta „főpróbájának” is tekinthető – felerősítette a közgazdaságtanon belül az addig alkalmazott – egyre inkább hitelüket vesztő - módszertanok megújítására irányuló intellektuális pezsgést.  Mely szakmai trendek eredményeként még Sárközy elnöksége idején a francia kormányzat megbízott egy neves hazai kutatóintézeteket tömörítő akadémiai bizottságot egy alternatív gazdasági módszertan kidolgozására, mellyel párhuzamosan az ENSZ egyik illetékes szakosított intézménye is hasonlóképp járt el akkortájt. Emellett a 2008-as globális pénzügyi krízist követően Amerikában a frissen megválasztott Obama elnökre is komoly akadémiai nyomás hárult a releváns alternatív közgazdaságtani iskolák részéről az addig érvényben lévő szabályozórendszer és az ahhoz illeszkedő módszertan egyeduralmának megtörése végett. A vonatkozó törekvések ellenére a GDP-adatok használatának hegemón köznyelvi pozíciója és általános médiaismertsége – nyilván annak egyszerűsége és közérthetősége folytán - máig megingathatatlan.

Fontos megjegyezni, hogy egy-egy nemzetgazdaság eredményének nominális összevetése helyett sokkal beszédesebb alkalmazni a vásárlóerő-paritáson mért adatokat, vagy a dollárban kifejezett összesített produktumot. Példának okáért az alapvető fogyasztási cikkek terén a Krím ’14-es annektálása óta egyre inkább önellátóvá váló Oroszország egy főre vetített GDP-je nyilvánvalóan messze elmarad az amerikaitól, azonban a lakhatási és élelmezési költségek is vélhetően sokkal limitáltabbak bármely átlagos urbanizált térségben az Urálon innen és túl, mint egy valahol New Englandben fekvő tetszőleges ideál tipikus keleti parti kisvárosban.

Éppúgy helytálló ezen összefüggés hazai vonatkozásban. Mint ismeretes: a magyar gazdaság teljesítménye a vészes forintgyengülés okán 2007 és 2017 között nem növekedett dollárban kifejezve. Miközben ezen időszak alatt a legalsó bérkategóriába tartozó főállású – minimálbér közeli – munkavállalók jövedelme nominálisan hozzávetőlegesen megháromszorozódott, mely fedezetlen jövedelemkiáramlás nyilván hozzájárult a bérinfláció megjelenéséhez és állandósulásához már jóval a COVID-krízist megelőzően csakúgy, mint a kkv-k jövedelmezőségének romlásához. Különösképp a lakhatási költségek és az élelmiszerárak alakulásának vonatkozásában lehetett perdöntő a fedezetlen jövedelemkiáramlás. Hiszen egy olyan nemzetgazdaság növelte háromszorosára a kékgalléros munkaerő átlagos bérszínvonalát, melynek teljesítménye dollárban kifejezve nem fokozódott, így a GDP-n belül számottevően nőtt a bérhányad, ami a reálgazdaságban tevékenykedő munkavállalók többségét alkalmazó vállalatok felhalmozási képességét rontotta és ezáltal azok beruházási rátáját mérsékelte (e negatív magán beruházási trendet kizárólag az uniós fejlesztési források gigantikus mérvű becsatornázása fedhette csak el). Ehhez kapcsolódó jelentős horderejű – habár ritkán idézett – adat, miszerint a hazai kkv-k átlagos jövedelmezősége harmada a másfél évtizeddel korábbinak.

Könnyű belátni, hogy a fejlettségi centrumhoz képest a GDP-kimutatások kevésbé helytállóak a két emberöltővel korábban jószerivel még a harmadik világhoz tartozó, azonban mára rendkívül gyorsan modernizálódó feltörekvő államok teljesítménymérése terén. Ugyanis az elmaradottabb államok gazdasági teljesítményei a gazdasági interakcióknak jellemzően a tradicionális családi, rokonsági és nagycsaládi közösségeken belüli realizálódása folytán statisztikai módszertanokkal nagyrészt mérhetetlenek. Ennek folytán a modernizáció fázisába lépő feltörekvő gazdaságok tartósan kimagasló növekedési mutatója valójában nem tényleges teljesítménybővülésből fakad, hanem pusztán a korábbi tradicionális viszonyrendszereknek a pár évtized leforgása alatt szinte teljes körűen végbemenő piaci alapú monetizálásából eredeztethető. Utóbbi fogalom azt jelenti, hogy a tradicionális társadalmakban a háztartás-üzemben realizálódó mindennapi tevékenységek (betegápolás, idősgondozás, gyerekmegőrzés, korrepetálás, takarítás, ételkiszállítás, élelmiszer-előállítás) a modernizáció időszakában áttevődik a nők tömeges munkába állása okán előálló időhiány következtében a tercier szektorba. Az így képződő produktumok és jövedelmek pedig azonnal megjelennek az aggregált GDP-adatsorokban. Azonban e teljesítmények korábban is létezőek voltak, csak számszakilag nem lehettek megjeleníthetőek az érintett – villámgyorsan változó - ország csoportok teljesítményében (különösképp igaz ez a tradicionális társadalmakban jövedelemmel nem rendelkező nők háztartásüzemen belül végzett tevékenységi körére). Elsődlegesen e „kifehérítő” hatásmechanizmus okozta a kínai GDP átlagosan 7-8 százalékos mérvű (de gyakorta kétszámjegyű) bővülését a ’70-es évek utolsó harmadától kezdődően egészen napjainkig csakúgy, mint a délkelet-ázsiai kistigrisek fémjelezte gazdasági csodák sorozatát. Valójában visszamenőlegesen korrigálni volna szükséges a GDP-mutatók mindegyikét ezen időszak egészére visszavetítve. Hasonló kifehéredési hatás okozhatta a hazai viszonylatban kedvezőnek mondható GDP-dinamikát Magyarország elmúlt tíz évében, ugyanis az online pénztárgép, az online számlázás, az elektronikus útdíj-rendszer alkalmazása mind-mind meghatározó jelleggel járult hozzá a korábban a hazai GDP 30-40 százalékára becsült fekete- és szürkegazdaság marginalizálódásához. A statisztikai módszertan mindkét felvázolt esetben növekedésként láttatta a fehéredés folyamatát.

Mindez különösképp az agrár-fókuszú nemzetgazdaságok esetében okoz számottevő torzulást a GDP adatsorokban, ugyanis a háztáji jellegű gazdálkodás mikro-adatai többnyire nem jelennek meg az aggregált GDP-kimutatásokban (emiatt irreálisan alacsony GDP-adat kerül évről-évre megállapításra). Később – a modernizációt követően – túlontúl rózsássá téve a kiskereskedelmi, szállítmányozási, vendéglátóipari szegmentum gazdaságszerkezeten belül kiemelkedő dinamikáját (lásd a ’90-es évekbeli magyar GDP szerkezet posztindusztriális irányú átalakulását). Vagyis a ’68-as mechanizmusreform és a rendszerváltás közötti emberöltő során a magyar GDP vélhetően korrigálandó volna a háztartásüzem, a háztáji gazdálkodás és a melléküzemági feketegazdaság együttes komplexumában termelt aggregált produktum erejéig, ugyanis e teljesítmények akár meghatározó jelleggel javíthatnák a korabeli egy főre vetített GDP arányos államadósság-mutatót. Azonban a ’90-es évek utolsó harmadában látványosan dinamizálódó magyar növekedési ütem mértéke – e logika mentén - csökkentésre szorulna, hiszen a nagyvárosi szolgáltatói szektor előretörésekor statisztikailag érzékelt teljesítménynövekmény a korábban a háztartásüzemben előálló – nem kellőképp számba vett – produktumokkal nagyrészt megegyező volumenű lehetett.

További nehézség a mindenkori GDP adat alkalmazása terén, hogy nem kerülnek korrigálásra belőle az egy-egy globális vagy transznacionális vállalatcsoporton belül transzferált (többnyire a külhoni cégközpont felé repatriált) produktumok erőforrás-áramlatai. A kiemelkedő profitráta – a nemzetgazdaságokban végbemenő globalo-privatizációt követően - főként a posztszocialista térségben okozott évtizedeken keresztül negatív tőkemérleget (habár a folyó fizetési mérleg ettől függetlenül többnyire többlettel zárhatott eleinte a magas FDI-beáramlás, míg később a fokozott uniós dotáció és a külhonban élő munkavállalók deviza-hazautalása okán). Egy nemzetgazdaságban, melyen belül magas a külföldi működőtőke-penetráció (példának okáért ilyen a magyar), ott a tőkemérleg valószínűleg negatív lesz, míg elmaradottabb gazdaságszerkezetű államokban, ahol magasabb a hazai tulajdon aránya, vélhetően pozitív. Vagyis a kedvező GDP-dinamika és a tartósan növekvő GDP-trend nem jelenti az adósságkrízis elkerülésének és a pozitív tőkemérleg állandósulásának garanciáját. Ugyanis utóbbihoz a hazai tulajdonlású vállalatcsoportok külhonban működő leányvállalatainak profit-hazautalásaira is állandó jelleggel szükség volna (azonban utóbbi jelenség hazánkban egyelőre elenyésző volumenben realizálódik, gyakorlatilag mindössze az OTP-re és a MOL-ra korlátozódva).

A fentiek alapján kijelenthető, a GDP – mint aggregált adat - mindenfajta tevékenységet számba vesz (az eredményteleneket éppúgy, mint a károsakat), így az általa megragadott abszolút adat legfeljebb egyfajta pillanatfelvételnek tekinthető. Vagyis a levegő vagy az ivóvíz minőségét rontó externália-hatásokat eredményező szennyező tevékenység éppúgy GDP-növelő adat, miként a tömegesen rákos megbetegedésekhez vezető dohánykereskedelmi vagy italmérési tevékenység. Nehéz megértenünk: vajon miként lehetséges, hogy egy adott populáció egészségi állapotát látványosan rontó, annak születéskor várható életkorát számottevően megrövidítő káros szenvedély-tevékenységek (szerencsejáték, alkohol, cigarettázás) mind-mind hozzájárulnak a mindenkori GDP bővítéséhez, azonban annak költségei csak alig vagy egyáltalán nem jelennek meg a vonatkozó makro-kimutatásokban.

A nemzetközi hitelminősítő intézetek versenyképességet vizsgáló módszertanai emiatt nem korlátozódnak pusztán a közismert makromutatókra, hanem gyakorta bizonyos „puha” tényezők meglétének vizsgálatára fókuszálnak, mint amilyen a jogrend, joguralom, jogbiztonság érvényesülése, a demokratikus intézményrendszer kiépítettsége, a bírósági függetlenség érvényesülése, a média függetlenségének garantálása, az oktatási és az egészségügyi rendszer színvonalának fenntartása. Ebbéli elkötelezettségüknek a sajtóban közreadott ország-jelentéseikben többnyire rendszerint hangsúlyosan számot is adnak. Ezen „puha” tényezők kedvező mérvű és tartós jellegű rendelkezésre állására vonatkozóan a GDP-adatsorok propagálta – gyakorta rózsaszín szemüvegen keresztül megjelenő - pillanatfelvétel felettébb felületesen és esetlegesen kínál csak magyarázatot, ha egyáltalán. Egy-egy társadalom versenyképességét és hazájuk működőképességét e GDP-független „puha” tényezők legalább annyira befolyásolják, mint a sokat emlegetett makromutatók sora (pl. államháztartási hiány, külkereskedelmi mérleg, GDP-dinamika, GDP-arányos államadósság).

Vagyis összegzés gyanánt megalapozottan kijelenthető, hogy a GDP ugyan hasznos adat lehet, azonban felettébb csínján kell bánni vele. Használatának túladagolása könnyűszerrel a reálfolyamatok nyomasztó mérvű félreértéséhez vezethet. Utóbbi pedig melegágya a kóros alulinformáltságnak, a végzetes félműveltségnek és a vészes tájékozatlanságnak. A napjainkban már-már kínosan fetisizált GDP sokkal inkább olyan, mint egy lázmérő, mely egzaktnak tűnő adatot mutat testhőmérsékletünkről, ha megfelelően alkalmazzuk azt. Azonban, ha használat előtt nem rázzuk fel a benne lévő higanyszálat, vagy nem tartjuk bent az eszközt megfelelő ideig, netán idejekorán kezdünk mozogni (még a lázmérés abbahagyása előtt), akkor a higanyszál melletti sávban megjelenő adat könnyűszerrel alaposan félretájékoztathat bennünket egészségünk állapota felől. A GDP-vel önmagában nincs és nem is lehet túlontúl sok baj, sokkal inkább annak túlértékelt csodálatával. Hasonló esetekben célszerű mindig a közismert mondás szerint eljárnunk: sohase a tükröt hibáztassuk az abban látottakért!

hirdetés

Véleményvezér

Hogyan soroznak az ukránok?

Hogyan soroznak az ukránok?

A rém és álhírek minden háborúnak természetes velejárói. Ezek között kiigazodni viszont fontos egy végzetes konfliktus idején.
Korrupció elleni front indult Ukrajnában

Korrupció elleni front indult Ukrajnában

Szomorú, de a nagy számok azt mutaják, hogy a korrupció nyugatról keletre tartva csak egyre nő. Hogyan lehetne megállítani?
Mi történne ha holnap megszűnnének az ársapkák itthon? Pontos számítás

Mi történne ha holnap megszűnnének az ársapkák itthon? Pontos számítás

Nagy vitatéma, hogy hasznosak-e az ársapkák, vagy nem. A benzin esetében nagy volt a bukta, de kérdés, mi lenne az élelmiszerek esetében.
Imádja a közpénzből vett luxust a fideszes polgármester

Imádja a közpénzből vett luxust a fideszes polgármester

Pétervására város fideszes polgármestere nemcsak kastélyt épített uniós pénz felhasználásával magának.
Újabb EU pénzből épített fideszes kastélyt talált Hadházy Ákos

Újabb EU pénzből épített fideszes kastélyt talált Hadházy Ákos

A független képviselő töretlen szorgalommal igyekszik utánajárni, hogy hová kerülnek az uniós pénzek.
Az összeszerelő-üzemként működő magyar gazdaság nagyon kitett a globális láncokban mutatkozó zavaroknak

Az összeszerelő-üzemként működő magyar gazdaság nagyon kitett a globális láncokban mutatkozó zavaroknak

A rendkívül magas magyar infláció mögött rossz, vagy tudatos kormányzati intézkedések állnak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo