Egy fideszes polgármester bepöccent a kormányra

Horváth Tamás budapesti polgármester azonnali választ és intézkedést vár a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárától a kerületében történtek miatt. A polgármester a Facebookról tudta meg, hogy az állami Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő szó nélkül lefelezte a közfinanszírozott ellátást Rákosmentén.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Miközben naponta tucatjával hallhatjuk, nézhetjük reklámokban, hogy a kormánynak a családok támogatása az első, ezzel éppen ellentétes folyamattal szembesültek a XVII. kerület lakói. A családtagok ugyanis már csak olyanok, hogy néha megbetegednek, ezért nem csupán az adókedvezmények fontosak nekik, hanem az egészségügyi ellátás is, ami ugyancsak állami feladat.

Az ügy előzménye, hogy az egyik helyi egészségügyi szolgáltató a Facebookon tájékoztatta a pácienseit, hogy innentől már csak feleannyi szolgáltatást tud nyújtani, mint korábban, mert a kormány a finanszírozás 50 százalékát se szó, se beszéd elvette.

Az ügy tovább bonyolódott, amikor kiderült, hogy a fideszes polgármesternek fogalma nem volt az állami finanszírozó döntéséről, mikor érdeklődtek nála, nézett, mint a moziban. Budapesten alig van fideszes polgármester, jellemzően ellenzéki jelöltek nyertek, ezért Horváth Tamás vélhetően úgy érezte, hátba döfték.

A labda most az egészségügyért felelős Belügyminisztériumban pattog, az egészségügyhöz semmit sem konyító tárcavezető rendőr intézményében, így csak remélhetjük, hogy hozzáértő döntés születik, vagy mégsem.

Véleményvezér

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo