Derűlátó fiatalok, béremelést remélnek

Saját fizetésük alakulását tekintve a dolgozó fiatalok többsége, 75 százaléka fizetésemelésre számít. Közülük, mindössze 21 százalékuk számol az inflációt meghaladó béremelkedéssel, 54 százalékuk annál kisebb mértékű pluszt vár, azaz reálértéken mínuszban lehetnek – áll a K&H ifjúsági indexben. A hosszú távú adatokból azonban az is látható, hogy fokozatosan nőtt a fizetésemelésre optimistán tekintő fiatalok aránya.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mennyit ér a fizetésemelés?

Az mindenképpen jó hír, hogy a dolgozó fiatalok többsége – 75 százaléka – derűlátó, azaz a saját fizetésének emelkedésére számít. Az már kevésbé, hogy mindössze 21 százalék várja azt, hogy az inflációt meghaladó mértékben emelkedik majd a fizetése, azaz reálértéken pluszban lesz. Az érintettek több mint fele – 54 százaléka – azonban az inflációtól elmaradó fizetésemelkedést vár. Ez pedig azt jelenti, hogy a reálbérük valójában csökkenne. A kutatás eredményei és a hivatalos adatok felemás jövőképet mutatnak: a KSH adatai szerint ugyanis, az idei év első hat hónapjában a huszonéves fiatalok közel 9 százalékos reálbér-emelkedést könyvelhetett el. Az ellentmondás magyarázata, hogy miközben a hivatalos adat szerint az első félévben 4 százalék alatt volt az infláció, a fiatalok, az árak átlagos, 18 százalékos emelkedéséről számoltak be a második negyedéves felmérésben.

A jövőkép összességében kedvező, a fiataloknál azonban kevésbé pozitív a helyzet – ez derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely egyebek között azt vizsgálta, hogy a 19-29 éves dolgozó fiatalok mekkora béremelkedést várnak.

A kutatás eredményei felemás jövőképet mutatnak.

A friss, harmadik negyedéves felmérésből az is kiderül, hogy dolgozó fiatalok alig több mint ötöde nem számít arra, hogy a munkaadója bármilyen irányban változtatna a fizetésén. Látható az is, hogy nagyon alacsony az igazán pesszimisták aránya: mindössze 4 százalékuk tartja elképzelhetőnek, hogy a mostaninál kevesebb nettót vihet haza.

Véleményvezér

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo