Bővülő albérletkínálat, enyhe drágulással fűszerezve

A szeptemberi megtorpanást követően októberben 0,4 százalékkal emelkedtek az országos átlagos lakbérek az előző hónaphoz képest, Budapesten pedig 0,9 százalékos drágulás következett be.  

Továbbra is hullámzó teljesítmény jellemzi az albérletpiacot. Októberben az országos átlagos lakbérek 0,4 százalékkal haladták meg az egy hónappal ezelőtti értéket, éves szinten pedig 13 százalékkal kerülnek többe a kiadó lakások. A KSH-ingatlan.com legfrissebb lakbérindexét ismertető elemzésből az is kiderül, hogy november közepére hol, mennyiért lehet kiadó lakást bérelni.

Körültekintőbbek a bérlők

“Az elmúlt hónapok adatai alapján elmondható, hogy ingadoznak a bérleti díjak. Nyár óta mérsékelt csökkenésre, stagnálásra és szerény emelkedésre egyaránt volt példa. A bérleti díjak hullámvasutazása részben azzal magyarázható, hogy a mostani árszinteken már nagyon megnézik a bérlők, melyik lakást veszik ki. Havi 10 ezer forintos különbség ugyanis éves szinten már 120 ezer forintos megtakarítást jelent” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Ellentmondásos folyamatok, bővülő kínálat, mégis növekvő árak (Fotó: Depositphotos)
Ellentmondásos folyamatok, bővülő kínálat, mégis növekvő árak (Fotó: Depositphotos)

Hozzáfűzte: “A mindennapi kiadások éves növekedése miatt az albérletkeresők még körültekintőbben választják ki következő otthonukat, ezért már nem lehet bármilyen lakást bármilyen áron kiadni Budapesten és a nagyvárosokban. Erre utal az is, hogy a kiadó lakások kínálata folyamatosan növekszik, de a legjobb áron elérhető albérletek napok vagy órák alatt gazdára találnak.”

Kínálatbővülés Budapesten

Az ingatlan.com legfrissebb - november harmadik hetére vonatkozó - adatai szerint az országos kínálat felemás képet mutat, Budapesten éves összevetésben 10 százalékkal bővült, így több mint 8500 lakásból válogathattak a bérlőjelöltek, míg a vármegyeszékhelyeken ugyanannyi kiadó lakást hirdetnek, mint tavaly ilyenkor. Utóbbi több mint 2500 lakást jelent.

Véleményvezér

Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba

Hol a legjobb gyereket nevelni? Nem fértünk be az első húszba 

A kormány 12 éve hirdette meg családbarát programját. Sok eredmény nem látszik.
10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán

10-12 órát is kell várni egy kórház sürgősségi osztályán 

Elképesztő kórházi fényképet közölt egy Facebook tag. Reméljük csak rémhír, vagy hamisítvány, de nem annak tűnik.
Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában

Szépen nőtt a magyar fizikai munkások kereseti lehetősége Ausztriában 

Ausztriában jószerivel nem található olyan vendéglátóhely, ahol ne hallhatnánk magyar szót. A kormányzati sikerjelentések ellenére ismét nő a külföldön dolgozó magyarok száma.
Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra

Ilyet még nem láttunk, amikor mindenki előre néz, csak a magyarok hátra 

A világjárvány idején az emberek visszafogták autóvásárlásaikat Európában. Az elmaradást mindenütt pótolják, kivétel nálunk.
Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen

Pert nyert Hadházy Ákos az állam ellen 

A független képviselő különös módon, de úgy tűnik egyedül több borsot tör Orbán Viktor orra alá, mint az egész ellenzék együttvéve.
Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát

Nincs pénze a gazdáknak, csak féláron veszik tőlük a búzát és a kukoricát 

Úgy tűnik az idén egyedül a repcetermelők számíthatnak nyereségre.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo