A magyaroknak több mint egy évnyi keresetükbe kerül használt autót venni, ami hosszabb idő, mint Európa legtöbb országában

Az autóvásárlás jelentős kiadás, ezért a sofőrök általában alaposan megfontolják, mennyi pénzt érdemes erre fordítaniuk. A carVertical autóipari adatokat elemző cég friss kutatása azt vizsgálta, hogy különböző európai országokban, köztük Magyarországon, hány hónapnyi munkára van szükség egy átlagos használt autó megvásárlásához az adott országokban megállapított átlagkeresetek alapján. A kutatás rámutatott, hogy az autók megfizethetősége országonként jelentősen eltér.

A magyarok több mint 11 hónapnyi fizetésüket költik egy használt autóra

A kutatásba bevont 23 európai ország használtautó-piaci helyzetének elemzéséből kiderült, hogy egy átlagos használt autó megvásárlása közel 10 hónapnyi munkát igényelne. Sok sofőr számára egy ilyen autó megvásárlása komoly kihívást jelenthet.

A 23 országot vizsgáló kutatásban Magyarország a 8. helyen áll – a magyaroknak 11,2 hónapot kellene dolgozniuk egy használt autóért. A szomszédos szlovákoknak 7,2 hónapot, az osztrákoknak 10,9 hónapot, a horvátoknak pedig 11,7 hónapot. A valóságban ez az idő akár ennek többszöröse is lehet, hiszen még több fős háztartásokban sem tudják az emberek minden hónapban a teljes jövedelmüket megtakarítani.

Több mint 11 hónapnyi fizetésünket költjük egy használt autóra
Több mint 11 hónapnyi fizetésünket költjük egy használt autóra
Fotó: Depositphotos

Európában a portugál sofőröknek kell a legtovább dolgozniuk egy átlagos használt autó megvásárlásához – akár 22,4 hónapig is. Őket követik a románok 15,4, majd a szerbek 14,7 hónappal. A legkevesebbet a finneknek kell dolgozniuk egy autóért – mindössze 2,7 hónapot, majd a németek következnek 6, és a svájciak 6,1 hónappal.

A pénzügyi szakértők általában azt javasolják, hogy hat havi fizetésünknél ne költsünk többet egy autóra. A vizsgált országok többségében azonban az autóvásárlók rendre megszegik ezt a szabályt, és inkább drágább modelleket választanak.

Az autók megfizethetősége országonként jelentősen változik

A kutatás készítése idején a magyarországi átlagkereset 1032 euró volt (kb. 407 309 forint). A Vezess.hu szerint a vásárlók általában 4,5 millió forintot költenek egy használt autóra Magyarországon. A Volkswagen Golf és az Opel Astra például a legnépszerűbb autómodellek közé tartoznak az országban. A Golf átlagos ára 5,9 millió forint, ami körülbelül 14,5 hónapnyi munkát igényel, míg az Astra körülbelül 4 millió forintba kerül, ami hozzávetőleg 9,8 havi átlagkeresetet jelent.

Véleményvezér

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.
Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk

Nagy a baj, már többet fizetünk az uniónak, mint amit kapunk 

Meddig megyünk lefelé a gödörbe?
Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz

Olimpiát rendeznénk, de közben a több mint 60 éves HÉV szerelvények cseréjére sincs pénz 

Lassú, de legalább rázós a magyar HÉV élmény.
Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon

Magyar Péter szerint már nincs is rezsicsökkentés Magyarországon 

Magyar Péter és a kormánytagok most Európa színe-java előtt vívnak egymással.
Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell

Fotóalbumot készített Hadházy Ákos a magyar kórházi kosztokról, ezt látni kell 

Nem finom, de legalább nem is gusztusos.
Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el

Véget ért az amerikai dokkmunkások sztrájkja, hatalmas sikert értek el 

A logisztikai költségek tovább nőnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo