A bank is felelős a bankkártyádért, ha kár ér

Csak az idei második negyedévben több mint 8 milliárd forint értékben okoztak kárt a bűnelkövetők a bankkártyás, mobiltelefonos és internetes banki fizetések során Magyarországon. A károsultak jelentős része azonban a mai napig nincsen tisztában azzal, kitől követelheti az okozott kár megtérítését. Még a személyes hitelesítési adatok tévedésből való kiadása esetén is van rá esély, hogy a visszaélés áldozata a bankjától kapjon kártérítést – derül ki többek között a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda összegzéséből.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Széles körben közismert, hogy az elmúlt két évtizedben a hazai fizetési szokásokban jelentős változások következtek be, ennek során a bankkártyával végrehajtott, ill. az online vásárlások száma ugrásszerűen megemelkedett. Az új fizetési mechanizmusok kapcsán pedig egyre egyértelműbben megjelentek a visszaélések és a bűnelkövetők is.

A bankok ügyesen próbálnak kibújni kártérítési kötelezettségeik alól
A bankok ügyesen próbálnak kibújni kártérítési kötelezettségeik alól
Fotó: Depositphotos
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2024 második negyedévében több mint 301 ezer alkalommal kísérletek meg sikertelenül visszaélést hazai kibocsátású bankkártyákkal, sőt, közel 57 ezer esetben a visszaélés eredményes is volt. Az okozott kár ugyanezen időszakban közel 2,7 milliárd forint volt. Az egyik leggyakoribb visszaélési módszer az adathalászat. Ezen felül, a mobiltelefonos és internetes fizetésekhez kapcsolódóan is rendkívül jelentős az okozott kár: az előbbi esetében több mint 4,2 milliárd forint, az utóbbinál több mint 1,4 milliárd forint.

Nagyon valószínű, hogy a visszaélések száma a jövőben sem fog csökkenni, mivel igen jelentősen növekszik mind az internetes vásárlások száma (alig több mint egy év alatt 17,1 százalékos volt a bővülés) és az ennek során lebonyolított forgalom (2023-ban 1474 milliárd forint), mind a mobiltárcák használata a hazai fizetésforgalomban (csak 2023 negyedik negyedévében 23,5 százalékkal emelkedett a mobiltárcába regisztrált bankkártyák száma).

Mégis azt tapasztaljuk, hogy visszaélés esetén a legtöbben nem tudják, kitől követelhetik az okozott kár megtérítésétt. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a visszaélést elkövetőtől igen. De vajon mikor várható el a banktól is, hogy visszatérítse a kárt addig is, amíg az elkövetőn behajtható lesz az adott összeg?

Véleményvezér

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo