Gazdaság
Az éjszaka közepén ébresztették a legújabb közgazdasági Nobel-díjazottat
A héten hirdették ki az idei közgazdasági Nobel-díjasokat, Paul Robert Milgrom és Robert Butler Wilson, a Stanford egyetem két professzora
Elvándorlás a koronavírus miatt - átformálta az ingatlanpiacot a járvány
A budapesti családosok vagy családot tervezők főleg az agglomerációban, a vidéki városok lakói pedig jellemzően a környező kisebb településeken kerestek maguknak új otthont 2020 első kilenc hónapjában.
Népszavazások az uniós pénzekről? Itt van Karácsony Gergely új ötlete
Helyi népszavazásokat indítanának a települések országszerte azért, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásait kezelő európai uniós segélyalap legalább felét az önkormányzatok kapják meg lakosságszám-arányosan - jelentette be a főpolgármester.
Új húsra kaptak rá a magyarok
Az elmúlt három évben megduplázódott a hazai nyúlfogyasztás - közölte az agrárminiszter, a Csak nyúl elnevezésű 17. debreceni nyúlfesztivál megnyitóján.
Hogyan írjunk szerződést a koronavírus idején?
A járványhelyzet váratlanul érte a kereskedelmi szerződéseket is. Hamar kiderült, hogy az angolszász minták alapján kimunkált vis maior klauzulák ebben a helyzetben fabatkát sem érnek, azok nem képesek az élethelyzeteket megfelelően rendezni. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda segítségével az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján összefoglaljuk, hogyan is lehet „Covid-biztos” szerződéseket írni.
Pofon a briteknek egy hitelminősítőtől
Leminősítette Nagy-Britannia államadós-besorolását pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a brit EU-tagság megszűnése tovább rontotta a brit gazdaság egyébként is gyengülő szerkezeti dinamikáját.
Jöhet a felújítási boom? Óriási lemaradásban vannak a magyar családi házak
Az Európai Bizottság épületkorszerűsítési stratégiát tett közzé, mely az épületek energia-hatékonyságát kívánja javítani az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentéséért és az energia-szegénység mérsékléséért. Magyarországon inkább a lakóingatlanok korszerűsítése van napirenden, és kevésbé a kereskedelmi és középületeké. Nálunk a következő tíz évben több mint egymillió családi házat lehetne felújítani.
Újabb öt hely biztos a diákverseny döntőjében
A múlt héten bejutott győri, szombathelyi, tatai és pápai csapat után az október 13-ai megyei elődöntőkben egy székesfehérvári, egy siófoki, egy villányi, egy szekszárdi és egy budaörsi team diadalmaskodott, így ők vehetnek részt az első alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny november 4-ei országos döntőjében.
Mire van szükség a budapesti turizmus túléléséhez?
Modellváltás nélkül a budapesti turizmus nem fogja túlélni a koronavírus-járvány miatti válságot - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója legfrissebb podcastjában.
Orbán Viktor: nehéz ősz és még nehezebb tél elé nézünk
A nyár "Több Balaton, kevesebb Adria" mottóját télen a "Több Kékes, kevesebb Alpok!" fogja váltani?
Mit hozott a szeptember a munkaerőpiacon? Itt vannak a számok
A GKI Zrt. október elején ismét 1000 fős reprezentatív lakossági felmérést végzett a hazai foglalkoztatási helyzetről.
Különvéleményt készít egy minisztérium
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács várhatóan elfogadja október 19-20-i ülésén az Európai Bizottság által kidolgozott, Termőföldtől az asztalig stratégiát.
Finanszírozási forma, amit csak felértékelt a koronavírus
A vevőkövetelések fedezetére nyújtott finanszírozás 2020 első felében közel 3 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában, miután ez likviditáshoz segítette a cégeket, ami a mostani válsághelyzetben kulcsfontosságúvá vált.
Újabb tízmilliárdok mennek gazdaságvédelemre
Most 32,9 milliárd forint vettek ki a Gazdaságvédelmi Alapból.
A koronavírus sokkja után - erre számíthat sok gazdaság
A válság kezdeti sokkja után is elhúzódó stresszhelyzetre kell felkészülniük a globális feltörekvő térség gazdaságainak - áll a Fitch Ratings tanulmányában.
Drágulást hozhat a bejelentett lakásfelújítási támogatás
A kormány a lakásfelújítás felét, legfeljebb 3 millió forintot visszafizet a legalább egy gyermeket nevelő családoknak. A keresleti oldal támogatása azonban várhatóan nem mérsékli, inkább növeli majd az építőanyagok és szolgáltatások árát. Jót tehet viszont az építőipari cégeknek és fehérítheti az elszámolást, mert számlához köti a támogatást, továbbá javulhat a lakásállomány. Jövőre akár 400-500 ezer lakást is korszerűsíthetnek.
Szijjártó Péter elárulta: egy távoli országban végeznek majd komoly munkát a magyar cégek
A külgazdasági és külügyminiszter a Fülöp-szigeteken tárgyalt.
Nagyon megsínylelhetik az adóemelést a cigarettázók
A kedd este benyújtott adótörvények kitérnek arra is, hogy a dohánytermékek jövedéki adóját jövőre két alkalommal is emelni fogják, ez pedig a cigaretta árát is jócskán meg fogja dobni.
6 milliárd forintos beruházást indít el a Béres
A kormány eddig több mint 500 milliárd forinttal támogatta a hazai vállalkozásokat a beruházási programokon keresztül – jelentette ki Varga Mihály a Béres Gyógyszergyár Zrt. új gyártóegységének alapkőletételén.
Tovább tiltakoznak az érdekképviseletek az új kata-szabályozás ellen
Újabb vállalkozói érdekképviseletek álltak ki a Lex Parragh szabály ellen és biztosították támogatásukról a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a kata újraszabályozását célzó 7+1 pontos kezdeményezését.
Indul a program: sokaknak segíthetnek így munkát találni
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium összesen több mint 12 milliárd forint forrásigénnyel indított programot az alacsony iskolai végzettségű és a fiatal álláskeresők iránti munkaerő-piaci kereslet élénkítése érdekében.
Korábban nem látott pusztítást okozott a sportban a pandémia
Interjú Szalay-Berzeviczy Attilával, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki főtanácsadójával, volt tőzsdeelnökkel a tokiói olimpia halasztásáról, a budapesti olimpia megrendezésének feltételeiről, valamint a sport, a gazdaság és a vírus viszonyáról.
Extra védelem: új stratégiát fogadott el az EU
Az Európai Bizottság vegyi stratégiát fogadott el, amely az egészség és a környezet veszélyes anyagokkal szembeni védelem fokozására, valamint a vegyi anyagok biztonságos és fenntartható innovációjának ösztönzésére fókuszál, céljai között szerepel, hogy környezetbaráttá tegye az európai vegyipart - közölte az uniós bizottság.
Üzletbezárások, leépítések - hogyan hatott ez az eladók fizetésére?
A járvány első hulláma alatti boltzárások lenyomták, a májusi újranyitásokat követő nyári hónapok visszatolták a boltos eladók bérét.
A vártnál több pénz jut járványvédelemre a mezőgazdaságban
Két és fél milliárd forint jut a baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek kialakítására a Vidékfejlesztési programnak köszönhetően, a pályázatot eredetileg kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdették meg - közölte az Agrárminisztérium.
Megugorhatnak a bérleti díjak a plázákban
Már most 10 százalékkal többet kell fizetni az üzletek bérlőinek, mint tavaly ilyenkor.
Több mint 12 milliárd forintos programot indít a minisztérium – ez a cél
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium több mint 12 milliárd forintos támogatási programot indít az alacsony iskolai végzettségű és a fiatal álláskeresők iránti munkaerő-piaci kereslet élénkítése érdekében.
A koronavírus miatt nyitják a pénzcsapot - kik pályázhatnak a milliókra?
A koronavírusra hivatkozva válik elérhetővé hamarosan egy pályázat, amely kifejezetten a vidéki mezőgazdasági vállalkozások megsegítésére fókuszál a jelenlegi nehézségek tükrében.
Varga Mihály benyújtotta: jönnek az adókönnyítések
Kedden délután Varga Mihály benyújtotta Országgyűlésnek az adókönnyítéseket tartalmazó jogszabály tervezetet. Ebben többek között olyan intézkedések vannak, mint a kisvállalati adó értékhatárának emelése, vagy a NAV által készített áfabevallás.
Van valami, amiben kiemelkedik Magyarország Európában
A Nébih egy kisebb győzelemről számolt be.
Hamarosan fizetik az előlegeket: ők örülhetnek az érkező pénzeknek
Október 16-tól megindul az agrártámogatások előlegfizetése – jelentette be az agrárminiszter.
Akár le is hallgathat nyomozás közben a GVH
Két rendkívül fontos, az eddigi versenyjogi szabályozást átíró változás is történt a közelmúltban, amely bővíti a Gazdasági Versenyhivatal mozgásterét a kartellek elleni küzdelemben.
Árulkodó adatok: így torzul a nyugdíjrendszer
A friss nyugdíjasok magasabb járandóságot kapnak, mint az évekkel ezelőtt nyugdíjba vonulók.
Matolcsy György is hangsúlyozta a digitalizáció fontosságát
A jegybank elnöke gyors és erős növekedési fordulatot akar.
56 új mozdony tűnhet fel a magyar síneken
Megkapta a magyarországi hatósági üzembehelyezési engedélyt az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) 56 Siemens Vector villamos mozdonya - közölte a Rail Cargo Hungaria.
Óriási razziát tartottak: rengeteg hamis maszkot és Covid-tesztet foglaltak le
A koronavírus-járvány következtében megjelenő hamis gyógyszerek, maszkok és egészségügyi eszközök kereskedelmének visszaszorítása érdekében indult a STOP nemzetközi akció. A Vám Világszervezet által vezetett akció során több mint 300 millió egységnyi silány minőségű, hamis gyógyszert, megközelítőleg 50 millió darab orvostechnikai eszközt, valamint körülbelül 2,8 millió liter ellenőrizetlen forrásból származó kézfertőtlenítő gélt foglaltak le.
Átadták a közgazdasági Nobel-díjakat – ők a nyertesek
A Stanford két professzora kapta idén a rangos kitüntetést.
Rövid pórázon a tervezők a nagy lakásépítéseknél
Perényi Tamás DLA építészt, a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóingatlantervező tanszékének tanárát kérdeztük a tervezők és az ingatlanfejlesztők olykor feszült kapcsolatáról, a társasházi stílus hullámokról és a főváros historikus magjának megújítási esélyeiről.
A klímaváltozás hajszolja a változás felé a magyar mezőgazdaságot?
Napjainkban a klímaváltozás, az iparszerű mezőgazdasági termelés kedvezőtlen hatásai és az egészségügyi kockázatok növekedése miatt a gazdálkodás és a fogyasztás terén egyre fontosabbá válik a fenntarthatóság és a környezettudatosság. De mi a helyzet Magyarországon?
Négy hely már eldőlt a diákverseny döntőjében
Egy győri, egy szombathelyi, egy tatai és egy pápai csapat nyerte az első alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny október 8-ai megyei elődöntőit, így ők már készülhetnek a november 4-ei országos döntőre. Október 13-án, kedden újabb elődöntőkre kerül sor, ezúttal öt megye csapatai csapnak össze.
Így választanak otthont a magyar családok
Az ár továbbra is meghatározó az otthonvásárlást tervező családoknál, a második legfontosabb szempont viszont már az, hogy milyen mértékű állami támogatást tudnak igénybe venni terveik megvalósításához. Az OTP Ingatlanpont budapesti és több vidéki régió helyi értékesítőivel készített felméréséből az is kiderül, hogy a fontossági sorrendben a kiválasztott lakás vagy családi ház állapota szerepel a harmadik helyen, a szobaszámmal holtversenyben. Még a jó elhelyezkedés is előbbre való, mint az ingatlan mérete.
Új lakás vásárlása: milliós ajándék jön a kormánytól
Januártól a csokkal vásárolt új építésű ingatlanoknál az 5 százalékos áfa is visszaigényelhető lesz.
Már jövőre adómentes lehet a pálinkafőzés
Az adómentesség vonatkozna a magán- és a bérfőzésre is.
Még a cigicsempészetet sem kímélte a koronavírus
Bár az idei évből még van három hónap, az már most látszik, nem éri el a 2019-es számokat a lefoglalt illegális dohánytermékek értéke az idén, és a rajtakapott csempészek számában is van egy nagyobb csökkenés az előző évhez képest.
Kaphat Babavárót, csok-ot vagy lakáshitelt az, aki munkanélküli volt egy ideig?
Sokan veszítették el állásukat Magyarországon az elmúlt hónapokban, ezért különösen fontos kérdés, hogy vajon kaphat otthonteremtési támogatást vagy lakáshitelt később az, aki a koronavírus járvány miatt ideiglenesen munka nélkül maradt? A Bankmonitor.hu szakértői megvizsgálták a lehetőségeket a csok, a Babaváró támogatás és a lakáshitel esetében.
6 hasznos pénzügyi eszköz, hogy ne legyen baj a hiteltörlesztéssel
Már a koronavírus első hulláma után is sokaknak okozott gondot a hiteltörlesztés, de a jegybank előrejelzése szerint 2021. első negyedévében jön el a mélypont a munkaerőpiacon. A Bank360.hu azt vizsgálta meg, hogy mit tehetünk azért, hogy egy ilyen helyzetben ne kelljen még az adósságunk miatt is aggódni.
Ennyire fáj a nyugdíjasoknak az infláció - érik a kompenzáció
Szeptemberben 0,4 százalékponttal múlta felül az idősek inflációja az aktív háztartásokét.
Vannak olyan boltok, amelyeket messze elkerülnek a magyarok
Élelmiszerboltokban, drogériákban és gyógyszertárakban hagytuk a legtöbb pénzt az előző hónapban, noha a legfrissebb statisztika a szeptember eleji, az iskolakezdés lendületét követően hirtelenjében mínuszba váltott, amit az is mutat, hogy iparcikkféleségekből egyre kevesebbet vásárolnak a magyarok. Sok bolt fogja lehúzni a rolót idén.