Árulkodó adatok: így torzul a nyugdíjrendszer

A friss nyugdíjasok magasabb járandóságot kapnak, mint az évekkel ezelőtt nyugdíjba vonulók.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A cikk eredetileg laptársunk, a Privátbankár.hu oldalán jelent meg. 

Nagyon árulkodó adatok jelentek meg a nyugdíjakról az Állami Számvevőszék jelentésében, amit a 2019-es költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási törvényjavaslathoz csatoltak. Ebből világosan kiderül, hogyan térítik el az új nyugdíjasok járandóságai az egy főre jutó ellátásokat. Ennek oka pedig az induló nyugdíjak egyre magasabb összege, ami mind nagyobb differenciát okoz az idősek között.

Az ÁSZ jelentésében a következő megállapítás szerepel:

A nyugdíjban, nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma évek óta csökken (2017-2020. január közt közel 3 százalékkal), ez idő alatt a teljes havi ellátás átlagos összege 15,6 százalékkal emelkedett.
Ez a nyugdíjak összegét tekintve azt jelenti, hogy míg 2017. januárjában a teljes ellátás havi átlaga 112 005 forint volt, addig 2020. januárjában 129 444 forint.

Visszaszámolva a vizsgált időszak nyugdíjemeléseivel (figyelembe véve az évközi emeléseket is, amelyekre a tervezettnél magasabb infláció miatt volt szükség), azt kapjuk, hogy az ÁSZ jelentésében közöltnél alacsonyabb összeg jön ki 2020. januárjára. (A teljes ellátás ebben az esetben vélhetően az öregségi ellátást fedi.)

Ebben a három évben az alábbi - a későbbi nyugdíjba beépülő - emeléseket hajtották végre (értelemszerűen nem soroljuk ide a prémiumot, vagy az Erzsébet-, illetve rezsiutalványok értékét, mert azok egyszeri kifizetések voltak):

  • 2017 november: 0,8 százalék
  • 2018 január: 3 százalék
  • 2019 január: 2,7 százalék
  • 2019 november: 0,7 százalék
  • 2020 január: 2,8 százalék
Ezek és a 2017. januári havi átlag szorzata 123 631 forintot ad ki 2020 januárjára. Az ÁSZ jelentésében viszont 129 444 forint szerepel utóbbi időpontra. A különbözet 5813 forint: ennyivel volt tehát magasabb az idén év eleji nyugdíj átlaga, mint ami az emelésekből adódna.
Erre pedig csak az lehet a magyarázat, hogy az időközben nyugdíjassá válók induló ellátásának összege húzza fel az átlagot. Mint arra laptársunk is többször rámutatott, az elmúlt évek intenzív béremelései sokkal jobb helyzetbe hozták a most nyugdíjba vonulókat, mert a járandóságuk kiszámításakor magasabb béralapról indulhattak, mint az aktív éveiket korábban befejezők.
Fontos részletekkel szolgál továbbá a nyugdíjasok számának alakulását bemutató adatsor is.

Véleményvezér

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.
Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo