Új húsra kaptak rá a magyarok

Az elmúlt három évben megduplázódott a hazai nyúlfogyasztás - közölte az agrárminiszter, a Csak nyúl elnevezésű 17. debreceni nyúlfesztivál megnyitóján.

Nagy István azt mondta, hogy az itthon méltatlanul elfeledett nyúlhús az egyik legegészségesebb táplálék, a legmagasabb a fehérje tartalma és a legalacsonyabb a koleszterin és a zsírszintje.

Kép:Pixabay

Felidézte, hogy három évvel ezelőtt az Agrármarketing Centrummal és a nyúl terméktanáccsal közösen indítottak kampányt a 21. század fehérje forrásának tartott nyúlhús népszerűsítésére. Ennek is köszönhető, hogy a korábbi 15-20 dekagrammos hazai átlagfogyasztást sikerült megduplázni - fűzte hozzá.

Az agrártárca vezetője elmondta: jelenleg is nyitott egy 50 milliárd forintos, állattelepek korszerűsítését szolgáló pályázatuk, amelyre nyúltelepi beruházásokat is várnak. Az eddigi jelzések alapján örömtelinek nevezte a nyúltenyésztők fejlesztési szándékát, aminek eredményeként új, nagy nyúltelepek lesznek Magyarországon.

Nagy István felhívta a figyelmet ugyanakkor az otthoni nyúltartásra: két anya és egy bak egy család egész éves húsigényét ki tudja elégíteni, tartásukhoz pedig a kerti melléktermékeket is fel lehet használni, így a nyúlhús nem csak a legegészségesebb, hanem a legolcsóbban előállítható termék is.

Ott a helye a vidéki megújuló Magyarországon - nyomatékosította a tárcavezető.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo