Gazdaság


Társadalmi egyeztetést ígért a törvényekről a kormány az uniónak, most két nap alatt darálták be az orvosi kamarát

Társadalmi egyeztetést ígért a törvényekről a kormány az uniónak, most két nap alatt darálták be az orvosi kamarát 

Elvileg a törvények kőbe vésettek és a normatív társadalmak csak végszükség esetén változtatnak rajtuk.
Hoppá, már a telefontartozékokat is hamisítják

Hoppá, már a telefontartozékokat is hamisítják 

Hamis telefontartozékok egy üzlethálózatban.
Javul a hangulat a feldolgozóiparban

Javul a hangulat a feldolgozóiparban 

A januári, mérsékeltebb bővülést követően ismét a feldolgozóipar fellendülését tükrözi a BMI.
Ársapkát kap a trappista sajt, ezúttal nem a kormánytól

Ársapkát kap a trappista sajt, ezúttal nem a kormánytól 

A trappista sajt árát is tartósan csökkenti az Aldi.
Egy év alatt 35 százalékkal nőttek az ipar termelői árai

Egy év alatt 35 százalékkal nőttek az ipar termelői árai 

Az ipari termelői árak 2023 januárjában az egy évvel korábbihoz képest 35,0, az előző hónaphoz viszonyítva 0,8 százalékkal emelkedtek.
Csökkent a költségvetés, a háztartások, a vállalkozások beruházási aktivitása

Csökkent a költségvetés, a háztartások, a vállalkozások beruházási aktivitása 

2022 IV. negyedévében 6,3 százalékkal csökkentek a beruházások.
Veszélyben a pénzünk: a bankkártya után új célpontja van a csalóknak

Veszélyben a pénzünk: a bankkártya után új célpontja van a csalóknak 

Drámaian megugrott az elektronikus térben bekövetkezett csalások értéke az elmúlt hónapokban.
Lassan leuralják a hazai piacot a külföldi webáruházak

Lassan leuralják a hazai piacot a külföldi webáruházak  

Bár a koronavírus alatt a magyar e-kereskedelem a maga 30 százalékos növekedésével behozott 5-10 év lemaradást, a szomszédos országokhoz képest még mindig leghátul kullogunk, ami az online piac forgalmát illeti.
Egyelőre nem mernek lakásfelújításba vágni a magyarok

Egyelőre nem mernek lakásfelújításba vágni a magyarok 

A magyarok többsége úgy érzi, hogy az otthonában önmaga lehet, de a felújítási munkák vagy a ház körüli feladatok gyakran okoznak fejfájást számukra.
Döntöttek Matolcsy Györgyék az alapkamatról

Döntöttek Matolcsy Györgyék az alapkamatról  

Nincs meglepetés.

1,2 millió forintot is ajánlanak a tapasztalt mérnököknek 

Magyarországon még mindig próbatétel elé állítja az ipari vállalatokat a mérnök pozícióik feltöltése.

A magyarok többsége már inkább euróban tartaná megtakarításait, vagyis leváltaná a forintot 

A megtakarításokban is erősödik az „euroizáció".

Nagy Márton szerint muszáj volt bevezetni az extraprofitadót 

A misziter szerint a lépéssel sikerült a lakosságot megkímélni a brutális piaci áremelkedéstől.

Nagyot esett a búza ára 

A tőzsdei ára 2021 szeptembere óta a legalacsonyabb szintre esett, mivel enyhültek az ellátással kapcsolatosa rövid távú aggodalmak.

A Gazdasági Versenyhivatal rajtaütött a Kubu, Apenta, Topjoy és Nestea forgalmazóján 

GVH: korlátozhatta a versenyt az egyik legnagyobb hazai üdítőgyártó.

Ukrán cigaretta, zárjegy nélküli szeszesitalok a sláger 

NAV: majdnem minden harmadik vendéglátóhelyen jövedéki csalást tártak fel az ellenőrök.

Nem sok jót mutat a magyar kkv-k bizalmi indexe 

Gyenge pénzügyi évük lehet a kkv-knak.

Menekülnének munkahelyükről a magyar dolgozók  

Valóban érinti a magyar munkaerőpiacot a világszerte észlelt tömeges önkéntes felmondási hullám?

Nem fizettek a lengyelek, leállt az orosz olajszállítás 

Egyéb szabálysértések is történtek.

Az azeri energiahordozók már nagyon kopogtatnak az orosz helyett 

Román házelnök: Románia válhat az azeri energiahordozók európai uniós kapujává.

Új gázmezőket talált a Mol Magyarországon  

Három sikeres sekélygáz-fúrást hajtott végre Kelet-Magyarországon a Mol az elmúlt két hónapban, kettőt Komádi térségében, egyet pedig Álmosdon.

Az oroszellenes nyugati szankciók működnek, a kazah tőkepiac ezt érzékeli 

A kazah értéktőzsde kivezeti több orosz cég részvényét.

A német iparnak már nem sok hiányzik, hogy újra lendületbe jöjjön 

Tovább enyhült a nyersanyaghiány a német iparban.

Elromlott a hangulat az euróövezetben  

Az euróövezetben a várt javulás helyett februárban kissé romlott a gazdasági hangulatindex az előző két hónapban látott javulás után, míg a fogyasztói hangulat a várt mértékben, 12 havi csúcsra javult.

A Bankszövetségnek nem tetszik, hogy kimerült az energiaválság miatt létrehozott hitelcsomag 

A Magyar Bankszövetség javasolja a sikeresen elindult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram által biztosított keret növelését.

Történelmi rekordot ért el a hazai ipari naperőművi termelés 

Kétszer is rekordot döntött a termelés februárban.

Ennyibe kerülnek a lakások a biztosítások alapján  

A lakásbiztosítások jelentős részénél az abban szereplő biztosítási összegek elmaradnak az ingatlan újjáépítési vagy az ingóságok újrabeszerzési értékétől.

Lemaradt az osztrák kormánydelegáció egy része a menetrendszerinti repülőről 

Ez már a vég kezdete tőlünk nyugatabbra.

Kimerült az energiaválságnak leginkább kitett magyar vállalatok támogatására létrehozott hitelcsomag 

Változás a EXIM Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban.

Most már az eddig legmegbízhatóbb repülési utak se biztosak 

Ismét sztrájk lassítja a németországi légi közlekedést.

A Brexit miatt a magyar gazdaság megelőzheti a britet 

Brit Munkáspárt: új gazdaságpolitika nélkül Kelet-Európa lehagyja Nagy-Britanniát.

Ezúttal nem Orbán Viktor vezetne be különadót, hanem az unió 

Hollandia: az internetes óriásvállaltok különadója sértheti az egyenlőséget és sokba kerülhet az európaiaknak.

Pesszimistábbak vagyunk, mint a koronavírus kitörésekor 

Februárban az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt javultak, azonban továbbra is rossz hangulatot tükröznek.

Az infláció lassan enyhülhet már - mi lesz a bérekkel? 

A fogyasztói infláció már túl van a csúcspontján, de az elmúlt évben tapasztalt áremelkedés hosszú távú hatásairól még jó darabig zajlik majd a vita.

Így lehet akár tízmillióval drágább lakást szerezni  

Mire érdemes figyelnie a babavárós lakásvásárlóknak?

Fix áras áram: két nap maradt váltani  

Február végéig dönthetnek a rögzített áramárakra váltásról az intézmények.

Évtizedek óta nem látott béremelést várnak el a dolgozók 

Az évtizedek óta nem látott áremelkedés miatt a munkavállalók és a munkáltatók egyaránt jelentős béremeléssel számolnak az idei évben.

Kiderült, mi lesz az extraprofitadóval 

A szombati Kormányinfón árult el részleteket Gulyás Gergely miniszter. 

Ennyit költöttek élelmiszerre a magyarok 

Jól látható a több évtizedes csúcsra gyorsuló infláció, ezen belül a több mint 40 százalékos élelmiszer-drágulás a kártyás költéseken is.

Teljesen adómentes lehet a nyugdíj-előtakarékosság, de érdemes odafigyelniük a megtakarítóknak 

A pénzügyileg tudatos nyugdíj-előtakarékoskodók jelentős adóteher alól mentesülhetnek, ha kitartanak megtakarításaik mellett.

Betett az aszály a burgonyának, importból fedezik a szükséglet harmadát 

Idén várhatóan nem csökken a burgonya belföldi termőterülete; a téli csapadék jót tett az ültetvényeknek.

Miért egyre drágábbak az új autók? 

Az elmúlt néhány évben tapasztalható óriási mértékű áremelkedést számos tényező indokolja.

Hiába nőtt az átlagbér, ennyivel kevesebb lakáshitelre elég  

A lakáshitel kamatok a nettó kereseteket lényegesen meghaladó mértékben emelkedtek.

A lengyel Leopardok már Ukrajnában vannak 

Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes

Nehéz helyzetben vannak a magyar gabonatermelők 

A gazdálkodók valószínűleg kisebb területen vetnek majd tavasszal gabonát, ha továbbra is akadozni fog az értékesítés.

A falusi csok egész elképesztő eredményt hozott 

Tovább tudtak gyarapodni a kistelepülések.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta

Kötelező töltőpont-telepítés: aki jól csinálja, sokat nyerhet rajta 

Egyszerre jelent jogszabályi terhet és piaci lehetőséget az elektromos autók terjedése.

Klímablog

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek

Milliárdos lehetőség energiatárolásra, de tízmilliókat bukhatnak a cégek  

A Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet társasági adókedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek.

Infokom

Elveszett cégek a digitális világban

Elveszett cégek a digitális világban 

A kisvállalkozásoknak a gyakorlati útmutatás hiányzik az MI használatához egy kutatás szerint.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo