A magyarok belátták: édeskevés lesz az állami nyugdíj

Az OTP Öngondoskodási Index tavalyi adatai szerint, habár a 18-70 év közötti bankkapcsolattal rendelkező lakosság 84 százaléka számára fontos volt, hogy anyagi gondoktól mentes időskort teremtsen magának, mégis az aktív keresők 72 százaléka arra számított, hogy nem lesz elég a megélhetéshez az állami nyugdíja. Ennek ellenére a 2018 óta eltelt öt évben csupán 7 százalékkal csökkent azok aránya, akik saját bevallásuk szerint rendelkeznek kifejezetten nyugdíjcélú megtakarítással. Az OTP Nyugdíjpénztár 2023-as eredményei alapján ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy a lakosság egyre nagyobb része ismerte fel a nyugdíjcélú öngondoskodás fontosságát.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A hazai bankkapcsolattal rendelkező lakosságra nézve reprezentatív OTP Öngondoskodási Index előző évi eredményei alapján az aktív keresők 27 százaléka számára kiemelkedően, 57 százalék számára nagyon fontos volt, hogy anyagi gondoktól mentes időskort biztosítson a maga számára. Vagyis a megkérdezettek döntő többsége kifejezetten nem szeretne nyugdíjas korában a számlák miatt aggódni.

Egyre tudatosabbak az emberek (Fotó: Depositphotos)
Egyre tudatosabbak az emberek (Fotó: Depositphotos)

A nehéz időskori évekkel kapcsolatos várakozásokat megerősíti, hogy a megkérdezettek 72 százaléka gondolta úgy, hogy az állami nyugdíj nem lesz elég a tisztes megélhetéshez. Ezen belül 29 százalék biztos volt abban, hogy nem fog kijönni az időskori állami juttatásból, 42 százalék csak valószínűsítette.

Ezzel szemben csak minden tizedik megkérdezett válaszolta, hogy van valamilyen befektetése, amelyet a nyugdíjas éveire tekintettel tart fenn, forgat, és amelyet majd csak nyugdíjas korában akar felélni. Ez visszaesés a 2018-as 20 százalékhoz képest, ugyanakkor azok aránya, akik tervezik ilyen jellegű befektetések megteremtését, 23 százalékról 32 százalékra emelkedett.

Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója kiemelte:

„A nyugdíjmegtakarítási piac egyik egyedi kihívása, bár a lakosság jelentős része tudja, hogy szüksége van a megoldásra, amit kínálunk, sőt tervezi is, hogy igénybe veszi, az első lépéstől mégis sokan félnek. Egy ilyen piacon jelentős büszkeség számunkra, hogy a tavalyi évben több mint 14 500 ügyfél választotta az OTP Nyugdíjpénztárt. Ennek köszönhetően a hazai piacon szinte egyedülálló módon, 2014 óta immáron tíz éve emelkedik az OTP Nyugdíjpénztár taglétszáma, ami már átlépte a 264 600 főt. A pénztárunkhoz érkező befizetések összege pedig meghaladta a 34,5 milliárd forintot, ami több mint 15 százalékos emelkedés az előző évhez képest”.

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo