Több mint 4 ezer munkahelynek lett vége Magyarországon a hamis termékek miatt

Magyarországon 189 millió eurónyi bevételkiesést okozott a vállalkozásoknak a hamisítványok forgalmazása, és emiatt 4466 ember munkája szűnt meg - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal (SZTNH) hétfőn az MTI-vel az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) 2018-2021 időszakot vizsgáló tanulmánya alapján.

Az EUIPO megfigyelőközpontjának legfrissebb tanulmánya három ágazatban - a ruházati termékek, kozmetikumok és a játékok területén - értékeli a hamisítás gazdasági hatását az értékesítés és a foglalkoztatás terén.

A becslések alapján a ruhaipar 2018-2021 között éves átlagban közel 12 milliárd euró bevételtől esett el a hamisítás következtében, ami az EU-ban értékesített ruházati termékek értékének 5,2 százalékát teszi ki, Magyarországon ebben az ágazatban a bevételek 6,2 százalékától, 126 millió eurótól estek el a vállalkozások.

Jelentős bevételkiesést okozott a hamis termékek (Fotó: Depositphotos)
Jelentős bevételkiesést okozott a hamis termékek (Fotó: Depositphotos)

A ruhaipar a hamisítás miatt kieső eladások következtében ebben az időszakban évente 160 ezerrel kevesebb embert tudott foglalkoztatni, Magyarországon 3247-en veszítették el az állásukat. Ezen a területen hamisítással leginkább érintett piacok a tanulmány szerint Németország és Olaszország volt.

A kozmetikai eladásoknál a hamisítás miatt kieső becsült érték 3 milliárd euró, amely az összes eladás 4,8 százaléka, Magyarországon 7,6 százalékos arányt, 51 millió eurós bevételkiesést figyeltek meg. A francia kozmetikai ipar a leginkább érintett, 800 millió euró éves forgalomkieséssel. Az EU-ban a becslések szerint megközelítően 32 ezer, ebből 870 Magyarországon dolgozó ember veszítette el munkahelyét a kozmetikai ipart érintő hamisítás miatt.

A SZTNH közleményében kitért arra, a játékágazat a legkisebb a tanulmányban elemzett három ágazat közül, de itt a legmagasabb a hamisítás miatt kieső eladások aránya, 8,7 százalék, amely 1 milliárd eurónyi elmaradt forgalomnak, és 3600 fővel kevesebb alkalmazottnak felel meg ebben az ágazatban. Ezen belül Magyarországon 12 millió eurós bevételkiesés mellett 349 főnek szűnt meg az állása.

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo