Több mint 4 ezer munkahelynek lett vége Magyarországon a hamis termékek miatt

Magyarországon 189 millió eurónyi bevételkiesést okozott a vállalkozásoknak a hamisítványok forgalmazása, és emiatt 4466 ember munkája szűnt meg - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal (SZTNH) hétfőn az MTI-vel az Európai Unió Szellemi Tulajdon Hivatala (EUIPO) 2018-2021 időszakot vizsgáló tanulmánya alapján.

A játékipari hamisítás leginkább a német piacot érinti, itt a veszteség az EU játékágazatban elszenvedett összes forgalomkiesésének harmadát teszi ki - mutattak rá a közleményben.

A jelentésben szerepel, hogy a pénzbeli veszteségeken, a munkaerőpiacra gyakorolt hatásokon túlmenően a hamisítás különösen a kozmetikai és a játékiparban jelentős egészségügyi és biztonsági kockázatot jelenthet a fogyasztók számára. Az EUIPO és az Europol 2022-es, a szellemi tulajdonnal kapcsolatos bűncselekmények általi fenyegetettségről szóló értékelése szerint az ilyen potenciálisan káros termékek teszik ki az EU külső határain lefoglalt hamisított termékek 15 százalékát - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

Farkas Szabolcs, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke a közleményben hangsúlyozta, az EUIPO felmérése jól mutatja, milyen gazdasági problémákat okoz a hamis termékek terjedése. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint az Országos Rendőrfőkapitánysággal közösen azon dolgozik, hogy Magyarországon minél kevesebb hamisítvány legyen elérhető.

(MTI) 

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo