Informatikai beruházási támogatáshoz az egyes tárcák által meghirdetett saját, valamint a Nemzeti Fejlesztési Terven (NFT) belül az Európai Unió társfinanszírozásával kiírt pályázatokon keresztül lehet jutni. Jelenleg informatikai beruházásokra tisztán hazai finanszírozású pályázata csak a gazdasági tárcának van; ez a mikro- és kisvállalkozások interneten való megjelenésének költségeit 40 százalékban támogatatja. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) pályázatai ez év elején lezárultak, ezt követően – lapzártánkig – pedig nem hirdetett meg újakat.
Kicsiknek, közepeseknek, intézményeknek
Magyarország 2004 és 2006 között az NFT-ben szabályozott módon és összegben hívhatja le az unió közös alapjaiból származó forrásokat. Az informatikai fejlesztések a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) negyedik prioritásában jelennek meg, négy intézkedésbe sorolt hat pályázati kiírás formájában.
Az első intézkedés az e-gazdaság fejlesztését, az e-kereskedelmet kívánja ösztönözni. Az ennek keretében kiírt pályázat az IHM tavaly hasonló célzattal meghirdetett, ITP–7-es jelű, a középvállalkozók vállalatirányítási szoftverbeszerzéseit támogató pályázatának bővített változataként is értelmezhető, de az Európai Unió a kis- és középvállalkozókat (kkv) döntéstámogató és üzletiintelligencia-rendszer vásárlásában is támogatja.
A 2004-es GVOP két pályázatot hirdet meg a kkv-k által hasznosítható tartalmak fejlesztésére. Az első kiírás két célt fogalmaz meg, ezekre eltérő pályázói kör jelentkezhet: emelt szintű szolgáltatást nyújtó saját honlapok fejlesztésére bármely vállalkozó, míg a kkv-knál felhasználható tudományos, illetve kulturális tartalmak kifejlesztésére csak tartalomszolgáltatók – ahol a bevételek legalább 70 százaléka ebből a tevékenységből származik – vagy közhasznú adatbázist kezelő intézmények, közgyűjtemények és közszolgáltatók pályázhatnak. A második, a közcélú adatok újrafelhasználását és kereskedelmét, valamint a köz- és magánszféra együttműködéséből származó tartalmak elérhetővé tételét támogató pályázatra az említettek közül bármely csoport jelentkezhet. Kiegészítésként a tartalomfejlesztési intézkedés mindkét kiírásával párhuzamosan jelentkezni lehet a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program 3.4-es, a munkahelyteremtéshez és a vállalkozói készségek fejlesztéséhez kapcsolódó képzések című intézkedés pályázatára is.
Előtérben az önkormányzatok
A GVOP elsősorban a kis-és középvállalkozói kört célozza meg, az idei információstársadalom-fejlesztési prioritásban azonban az önkormányzatok vannak előtérben: az e-közigazgatás címmel ellátott intézkedés rendelkezik a legnagyobb, közel 2,5 milliárd forintos kerettel. Ebből a legtöbbet azok a 10 ezer főnél nagyobb lakosságú települések vagy társulásaik nyerhetik el, amelyek informatikai fejlesztéseikkel elérik az Európai Unió által megszabott harmadik szolgáltatási szintet, vagy a meglévő közigazgatási és adminisztratív rendszerek részterületeit fejlesztik, integrálják, esetleg az on-line ügyintézést és a kapcsolódó back-office alkalmazások körét bővítik.
A helyi testületek számítógépein tárolt adatvagyon „újrahasznosítását” mozdítaná elő az e-közigazgatás fejlesztését támogató intézkedés második kiírása. A pályázat szövege szerint a másodlagos felhasználás olyan önkormányzati tulajdonban levő adatbázisok, adattartalmak digitalizálására vonatkozhat, amelyeket a kkv-k is hasznosítani tudnak.
Tavaly az informatikai tárca 600 millió forintos költségvetésű pályázata támogatta az üzletileg kevésbé vonzó települések szélessávúinternet-kapcsolatának kiépítését, idén az EU társfinanszírozásával kétszer több forrás hívható le erre a célra. Olyan távközlési kkv-k jelentkezését várja – a felsorolt pályázatokban a gazdasági tárca közreműködő szervezeteként eljáró, a pályáztatást bonyolító – IT Információs Társadalom Kht., amelyek 55 és 545 millió forint közötti összköltségű fejlesztéseket terveznek.
A pályázatok beadási határideje 2004. szeptember 30., bővebb információk a gazdasági tárca és a Nemzeti Fejlesztési Hivatal honlapján (www.gkm.hu, www.nfh.hu) találhatók.
Pályázati pénzek az információs társadalom fejlesztésére
Az e-gazdaság fejlesztése, az e-kereskedelem ösztönzése, a digitális tartalom gazdagabbá tétele, az e- közigazgatás fejlesztése és a szélessávú távközlési infrastruktúra bővítése. Ezek azok a témakörök, amelyekre pályázhatnak kis- és középvállalkozások, közhasznú adatbázist kezelő intézmények, közgyűjtemények, közszolgáltatók, települési önkormányzatok vagy társulásaik. Jelentős összegek, nagyarányú támogatások elnyerésére van lehetőség. Érdemes tájékozódni.
Véleményvezér
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.