A rendszerváltást követő években a GDP-arányos adósság viharos sebességgel emelkedett, 1993-ra 88,2 százalékot tett ki. A folyamat mögött a politikai-társadalmi átalakulással járó veszteségek, a rohamosan visszaeső GDP, az állami adósságátvállalások, az OTP kedvezményes lakáshitelének piacivá tétele, majd az óriási összeget felemésztő bank- és adóskonszolidáció álltak. 1992-ben a piacgazdaság alapjait jelentő intézményrendszer kialakításának törvényi kerete felállt, de a számviteli és a csődtörvény hatására a törvényes szelekció révén vállalatok ezrei váltak működésképtelenné. A folyamatot drasztikusan csökkenő költségvetési bevételek és növekvő munkanélküliség kísérték, s az infláció 38 százalékon tetőzött. A rövid távú államkötvények után 30 százalékot fizetett az állam, így az adósság kamatkiadásai hólabdaszerűen dagasztották a hiány amúgy is növekvő adósságmértékét.
Finanszírozási megoldások
A költségvetés finanszírozását 1991-ig a Magyar Nemzeti Bank külföldiforrás-gyűjtéssel, majd a devizahitelek kedvezményes forinthitelekké alakításával valósította meg. Az így kiadott hitelek kamata azonban még az árfolyamkockázatot sem fedezte, ezért az árfolyamváltozás következtében a jegybanknál keletkező átértékelési veszteség ellensúlyozása érdekében létrehoztak egy speciális nullakamatú, lejárat nélküli, költségvetéssel szemben fennálló hitelállományt, amely automatikusan növekedett a forint gyengülése esetén.
Az államadósság finanszírozásának e rendkívül speciális jegybanki gyakorlatát 1993-tól módosították, majd az 1997 elején végrehajtott adósságcsere keretében végleg megszüntették. A nullakamatú hitelállományt teljes egészében, a kedvezményes kamatozású elemeket pedig részben piaci kamatozású devizahitelekké váltották át. Innentől a költségvetés finanszírozását és az adósság kezelését teljeskörűen az Államadósság Kezelő Központ vette át, amely a pénzügyminiszter közvetlen irányítása alatt végezte tevékenységét.
Az 1995-ös makroökonómiai stabilizáció keretében - vagyis a Bokros-csomag intézkedései révén - a gazdaságot egyensúlyi pályára helyezték, időleges növekedési áldozatok árán, de megteremtették a '90-es évek végének dinamikus fejlődését. 1996-tól egészen 2000 végéig a stabilizálódás, majd az időszakra jellemző feszes költségvetési politika következtében csökkenni kezdett az államadósság GDP-hez mért aránya, s a privatizációs bevételek költségvetés finanszírozását segítő szerepe révén az adósságállomány 2001 elejére 51 százalékra zsugorodott. A szűkülő állomány csökkenő kamatterheket jelentett a költségvetés számára, ami további néhány év kitartó fiskális politikája mellett jelentős eredményekre vezetett volna.
2000 után - a recessziós nemzetközi gazdasági környezetben - az akkori kormányzat anticiklikus, kormányzati többletkiadás által indukált gazdaságserkentő politikája, majd a következő évi választásokra jellemző túlköltekezések révén lazult a költségvetési fegyelem.
A parlamenti választásokat követően további problémák keletkeztek a 2002 szeptemberében bevezetett kétszer 100 napos programmal, amit már szinte teljes egészében az államadósság növeléséből fedezett az új kormány.
A 2002-es év igazi mintapéldája volt annak, hogyan lehet tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takaró ér. Az eredmény: 2001-hez képest 4,4 százalékponttal emelkedő államadósság-ráta, amelyet az államadósság-kezelés keretében az ÁKK döntően forintállampapír kibocsátásával finanszírozott.
A költekezési kedv 2003-ban nemhogy csökkent, hanem egészen 2006-ig növekedett. Közrejátszott ebben a 2004-es európai uniós csatlakozás miatt megváltozó bevételi struktúra éppúgy, mint a gazdaság teljesítményét meghaladó bérnövekedés, az át nem gondolt adócsökkentés, az időben meg nem állított államilag támogatott lakásvásárlási hitelek, az egészségügyi rendszer egyre növekvő hiánya, az állami vállalatok adósságainak átvállalása. 2006-ban a deficit már elérte a 9,6 százalékot, az államadósság pedig a GDP 65,2 százalékát tette ki.
Kamatkiadásokra ható tényezők
A kamatkiadást - az államadósság költségét - számos tényező befolyásolta az elmúlt másfél évtized során. A rendszerváltást követően a magas infláció súlyos terhet jelentett a kamatfizetés szemszögéből, hiszen a 30 százalék fölé emelkedő állampapír-hozamszint jelentős kiadási nyomást gyakorolt a költségvetésre.
Az infláció letörését s az ország makrogazdasági stabilizációját követően a túlzott biztonságra törekvő monetáris politika fejtett ki kamatnövelő hatást. Miután megszűnt a jegybank költségvetést finanszírozó szerepe, a monetáris politika az árfolyam stabilitását és az inflációs célkövetést jelölte ki az MNB legfőbb céljául.
Magyarország kis és nyitott gazdaság, így az MNB a külföldi befektetők jelenlétét a jegybanki alapkamatba beépített kockázati felárral látta biztosíthatónak, s a kiszámítható árfolyam megteremtése érdekében - az előre meghirdetett csúszó leértékelési rendszer bevezetését követően - a forintot tartósan az erős oldalon tartotta. A külföldi befektetők így szinte árfolyamkockázat nélküli biztos kamatnyereségre tehettek szert, ami Magyarországot az ezredfordulóra igen népszerű befektetési célponttá tette.
A kockázati felár azonban a jegybanki alapkamaton keresztül beépült a rövid távú piaci kamatszintbe, azon keresztül az államadósság kamatába, ami külön terheket rótt a költségvetésre. Az MNB által a forintárfolyam stabilizálására alkalmazott folyamatos devizapiaci műveletek, de a 2003-as sáveltolást követő forinttámadás eliminálásának költségei is végső soron az éves költségvetésben jelentek meg, s a kiadások növelésével hátrányosan érintették a hiányminimalizálást.
A kamatkiadásra az adósság növekedési volumene is döntően kihat, hiszen minél magasabb a tőketartozás, annál tekintélyesebb részt tesz ki a kibocsátott állampapírok után fizetendő kamat, ami a költségvetés kiadási oldalát terheli, és az egyensúly fenntartása érdekében más kiadások csökkentését követeli meg.
Nem véletlen a maastrichti kritériumokban szereplő 60 százalékos államadósság és dekonjunktúra idején maximum 3 százalékos költségvetési deficit páros, hiszen ennél nagyobb éves hiány esetén az adósság növekedési pályára áll, és a növekvő kamatkiadásokon keresztül a két tényező spirálszerűen erősíti egymást. Ha a kritériumrendszer harmadik eleme, a hosszú távú kamatokra vonatkozó kikötés is teljesül, akkor biztosított igazán, hogy a stabil adósságszint kamatai után fizetett kiadások összege is limitált.
Nemzetközi környezet
Az államadósság arányát tekintve nem számít kiugró értéknek a tavalyi magyar 61,9 százalékos érték. Olaszország a maga 106,8 százalékával viszi prímet, de a görögök 95,3 százaléka vagy a belga 88,2 százalék is messze előttünk jár. Összehasonlításkor a jelentős különbséget az okozza hozzánk képest, hogy ezekben az eurozónához korábban csatlakozott államokban a költségvetési deficit már a maastrichti kritériumoknak megfelelő csökkenési pályára állt, ami évről évre biztosítja az adósságráta zsugorodását.
A költségvetés egyenlegét tekintve 2006-ban hazánk nemcsak élen járt, hanem a 9,2 százalékos GDP-arányos deficittel több mint kétszeresen megelőzte a feketelistán második Olaszországot. A tavaly év végi érték azért is figyelemre méltó, mert 2006 második felében már elkezdődtek a megszorítások; szeptemberben bevezették a kamatadót, csökkentették az adókedvezmények körét, és sűrítették az adóellenőrzéseket.
A kelet-közép-európai régió országai között még rosszabb a helyezésünk, mint tágabb körben vizsgálódva. Mindenki - Romániát és Bulgáriát is beleértve - bőven teljesíti a maastrichti 60 százalékos kritériumot, s az államháztartás hiányával kicsúszó lengyelek is már a kiigazító pályán járnak.
Az előrejelzések szerint a 2007-ben kiteljesedő megszorítások hatása pozitívan befolyásolja az ez évi deficitet, 6,4 százalékra várják a költségvetési hiányt. További megszorítások mellett jövőre 4,1 százalék a tervezett ráta, ami, ha teljesíthető, akkor bizonyára az adósságráta csökkenését is maga után vonja.
A kiigazítás ára azonban jelentős. A gazdasági növekedés alig éri el a 2 százalékot - a harmadik negyedévben mindössze 1 százalék volt a bővülés -, a lakosság életszínvonala a megszorítások következtében jelentősen visszaesett, sokan a létminimumon élnek. S ha a növekedés 2009-től fel is gyorsul, akkor lehet eredményes, ha az egészségügy reformja valóban csökkenti az állam kiadásait, ha a gazdaság kifehérítése elég eredményes lesz ahhoz, hogy egy jövőbeli növekedésserkenő adócsökkentési hullám mellett is elegendő állami bevételt tudjon generálni, ami fedezi az aktuális kiadási oldalt. Mert ha ennek feltételeit nem sikerül megteremteni, akkor a gazdaság kilátásait az is tovább rontja, hogy még távolabb kerül az amúgy is sokszor átütemezett csatlakozás az euróövezethez.
Az éves költségvetés elkészítésével párhuzamosan az ÁKK Zrt. finanszírozási tervet készít, amelyet a pénzügyminiszter hagy jóvá. A terv tartalmazza a forrásbevonás módját, a devizanemenkénti megosztást, valamint a kibocsátandó állampapírok kondícióit (kamat, lejárat, befektetői kör). Végrehajtási jogkörrel is az adósságkezelő rendelkezik, aukciókkal, jegyzések szervezésével, külföldi kötvények kibocsátásával szerzi meg a tervben meghatározott forrásokat. A tőkepiaci finanszírozás térnyerésével a hitelek szerepe jelentősen visszaesett a finanszírozásban, a fennmaradók lényegében vagy a nemzetközi fejlesztési intézményektől származó projektfinanszírozó hitelekből állnak, vagy az állami vállalatoktól - az országgyűlés döntése alapján - átvállalt kötelezettségekből adódnak. A lejáró adóssággal kapcsolatos kötelezettségek, kamatfizetések és törlesztések lebonyolítása szintén az ÁKK Zrt. felelőssége, az állampapírok tulajdonosai a közvetlen közreműködésével jutnak hozzá a befektetett tőke és kamat ellenértékéhez.
Az ÁKK Zrt. a költségvetés adósságát piaci eszközökkel és módszerekkel kezeli. Cél, hogy az államadósság szerkezete költséghatékonyabb és alacsonyabb kockázatú legyen, vagyis megfelelő arány legyen a változó és a fix kamatozású elemek között, és hosszabb futamidővel rendelkezzen. A cél elérésére rendelkezésére álló eszközök az állampapír-értékesítés, a kamatláb-swapügyletek, a derivatív és az FX forward ügyletek. Az elmúlt tíz évben jelentős eredmények születtek az állampapírpiac intézményrendszerét illetően. Az 1996-ban bevezetett elsődleges forgalmazói rendszert továbbfejlesztették és -fejlesztik annak érdekében, hogy az állampapírpiac likviditása minél nagyobb legyen. A kiszámíthatóság és az átláthatóság javítása érdekében kibocsátási naptárat vezettek be, ahol az aukciók, jegyzések pontos időpontja, a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi teljesítések és a lejárati napok előre adottak. Az állampapír-sorozatok likviditásának növelésére újramegnyitási technikákat dolgoztak ki, valamint egységesítették a kibocsátási elveket (futamidő, kamatozás, kamatfizetés, lejárati időpont). A devizakibocsátásoknál is prioritást kapott az adott piacra jellemző likvid államkötvény-sorozatok biztosítása, hogy elősegítsék a megfelelő másodpiaci forgalom kialakulását.
Az adósság deviza-összetételét évente felülvizsgált referenciaportfóliók szerint alakítják, jelenleg a forintadósság optimális aránya 68-75 százalék. A devizaadósság deviza-összetétele 100 százalék euró, és árfolyamfedezeti ügyletek segítségével a keresztárfolyamokból adódó többletkockázatokat maximálisan kiszorítják. Fix és változó kamatozás tekintetében a forintadósság 61-83 százaléka fix, míg a devizánál ez 66 százalék. Az adósságkezelés likviditásának fenntartására a Kincstári Egység Számlán folyamatosan nagyobb összegű pénzállomány áll rendelkezésre.
