Ha az életben boldogulni akarsz, szabályt kell szegned – tartja a magyar felnőttek 78–84 százaléka a Magyar Háztartási Panel 1993 és 1998 között folyamatosan végzett felmérése szerint. Mégis, Magyarországon a kilencvenes évek közepe óta fokozatosan javul az adómorál – állapítja meg az a közelmúltban nyilvánosságra hozott tanulmány, amely 1992 és 2000 között A rejtett gazdaság súlyának alakulása és mértékének becslése címmel az MTA Közgazdasági és Társadalomkutató (KTK) kutatási programja keretében készült, a Miniszterelnöki Hivatal és a Gazdasági Minisztérium támogatásával.

Volt, van, lesz…, de a mérték!
– A rejtett gazdaság egyike azoknak a jelenségeknek, amelyek minden piacgazdaságban tetten érhetők, de országonkénti mértéke eltérő, és ez az eltérő mérték fontos információ az adott gazdaság állapotáról, a gazdasági szereplők magatartásáról, a kormányzat, valamint a kormányzati intézkedések elfogadottságáról – mondja Tóth István János, az MTA KTK kutatásvezetője.

Magyarországon a rejtett gazdaság aránya már a rendszerváltás pillanatában is viszonylag magas volt (25,3 százalék), majd 1993-ig 33,1 százalékra növekedett, azután fokozatosan csökkent, és 1997-re érte el az induló értéket. De nemcsak nálunk, hanem a visegrádi országokban – Magyarország mellett Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában –, valamint Szlovéniában is 1997–1998-ra már kisebb volt a rejtett gazdaság aránya (17–21 százalék), mint a rendszerváltás kezdetekor.

Ez azonban egyáltalán nem mondható el a többi volt szocialista országról. 1998-ban a legmagasabb aránya a rejtett gazdaságnak Ukrajnában, Tádzsikisztánban és Grúziában volt (45–50 százalék), őket követte Oroszország (40 százalék körül). A balti országok közül Észtország és Litvánia 1998-as rejtett gazdasága jóval kisebb arányú (29–33 százalék), mint Lettországé, ahol a mutató ugyanakkora, mint Oroszországban. Romániában és Bulgáriában ez az arányszám 1990 óta mintegy 2–6 százalékponttal magasabb, mint a többi kelet- és közép-európai országban, 1997–1998-ra a különbség már 14-15 százalékra tehető.
A fejlett országok példája alapján a reális cél az 5–15 százalék közötti arány elérése lehet.

Osztozkodás a költségeken
A gazdasági szereplők rejtett gazdasággal kapcsolatos döntéseit alapvetően az adóráták nagysága, a legális tevékenységből elérhető jövedelmek várható nagysága, az adóellenőrzés gyakorisága – a feltételezett lebukási valószínűség –, az adócsalás büntetésének szigorúsága és az adómorál erőssége befolyásolja.
A gazdasági szereplők adózási magatartását vizsgálva három – a valóságban ilyen „tisztán” soha elő nem forduló – típust különböztethetünk meg: az adótörvényeket betartókét, az adóelkerülőkét – akik igyekeznek minden legális könyvelési lehetőséget kihasználni annak érdekében, hogy kevesebb adót kelljen fizetniük – és az adócsalókét. Bárki, bármelyik megoldást választja is, mindegyikhez jelentős költségek kapcsolódnak. A kérdés csupán az, hogy az adott gazdasági környezetben melyiknek a költségei a legalacsonyabbak.

– Hat-hét évvel ezelőtt még minden második ügyfelünk számla nélkül kérte a munkát – meséli Zellenberg János, egy húszfős faipari vállalkozás ügyvezetője –, és akkor az áfán kívül, amit így természetesen nem kellett megfizetnie a vevőnek, még további 15–20 százalékos árengedményt is kellett adnunk. Ma már csak minden huszadik munkánk megy „feketén”, és jellemzően csak az áfát engedem el.

Az adócsaló kénytelen osztozkodni a be nem fizetett adó mértékén a vevővel – erősíti meg Tóth István János, ez a kutatói felmérés legfontosabb empirikus eredményei között is az első helyen szerepel. S így van ez akkor is, ha a hatóságok csak az „eladót” büntetik, s akkor is, ha a „vevőt” is, a különbség csak az osztozkodás arányait módosítja.

Ha a büntetés mértéke nő, az csak egy bizonyos határig ösztönöz az adó befizetésére, mivel e fölött – illetve bizonyos körülmények között – már nincs hatása, sőt ha túlzottnak ítélik, az furcsamód növeli a korrupciót.

– Nemzetközi összehasonlításban a magyarországi büntetés mértéke magas – állítja Kajtár László, az egyik legnagyobb adótanácsadó cég, a KPMG Hungária Kft. partnere. – Hiszen a bírság a feltárt hiány ötven százaléka, és három éven belül függetlenül attól, hogy mennyi idő telt el az esedékesség és az ellenőrzés között, a késedelmi pótlék a teljes időszakra a jegybanki alapkamat kétszerese.

Jogszabályok, adókulcsok
A vállalatok adózási magatartására kétségkívül hatással van a makrogazdaság állapota. Ha a növekedés megfelelő jövedelmet biztosít a legális kereteken belül, a többség ezt választja. Ugyanez a hatás érhető el az adózási szabályok könnyítésével. A magasabb adókulcsok a rejtett gazdaságban való részvétel felé nyomják a cégeket, míg az egyértelmű és egyszerű szabályok az adó bevallására ösztönöznek.

Söllei János, az APEH főosztályvezetője éppen ezekkel a tényezőkkel magyarázza, hogy – bár még mindig nagyon magas a készpénzfizetéses üzleti tranzakciók aránya az országban, ami a rejtett gazdaság mozgásterét adja – az utóbbi néhány évben javult az adózási fegyelem.

– Gazdasági növekedés nélkül bármit is tennénk, nem lehetne visszaszorítani az adóelkerüléseket és -csalásokat – mondja. – Bizonyos jogszabályi változásokra is szükség volt azonban a javuláshoz, mint például a jövedékiadó-törvény és az APEH bűnügyi igazgatóságának a létrehozása.

A főosztályvezető sokat vár attól a tervezett törvénytől, amely a jogi személyek büntetőjogi felelősségre vonását is lehetővé teszi. No és attól, hogy ha az alkotmányos aggályok miatt nem is mindenkire, de már itthon is részlegesen bevezetik a kötelező vagyonnyilatkozatot. Úgy véli ugyanis, hogy ha – az Egyesült Államok gyakorlatához hasonlóan – bizonyos esetekben megfordul a bizonyítási kényszer, tehát az adózónak kell bemutatnia, hogy miből épült adott esetben a palotája, az további fegyver az adócsalókkal szemben.

Ami az adómértékek és az adómorál kapcsolatát illeti: teljesen más helyzetben vannak ma Magyarországon az egyéni vállalkozók, a kis- és közepes cégek – bt.-k, kft.-k – és a nagyok, illetve a multinacionális vállalatok – hangsúlyozza Kajtár László. Szerinte a legtöbb szigorítás – különösen a végiggondolatlanok, mint amilyen az idén a reprezentációs költségek azóta már módosított megadóztatása volt – abból fakad, hogy a jogszabályalkotók főként a kis- és közepes cégekről feltételezik, hogy a saját személyes fogyasztásukat is költségként tüntetik fel, és ezt próbálják a még meglévő legális kiskapuk becsukogatásával megakadályozni, általánosan.

Tegyük hozzá: ahelyett, hogy azt az alapproblémát kezelné a pénzügyi kormányzat, ami ezt a kört a folyamatos ügyeskedésre, lavírozgatásra kényszeríti. Mert árnyalni kell például a kutatóknak azt a megállapítását, miszerint „érezhetően csökkentek a legális gazdasághoz kapcsolódó terhek”. Mert hiába igaz, hogy a nagyvállalatok szempontjából különösen érdekes 18 százalékos társasági adó (az ismert feltételekkel ennyi) nemzetközi összehasonlításban valóban a legalacsonyabb térségünkben, ahogyan az gyakran elhangzik a pénzügyi tárca részéről, ha például alig lehet már beruházási adókedvezményhez jutni – miközben egy fellendülő gazdaságban egyre nagyobb lenne iránta az igény –, és változatlanul nagy a nyomás a cégekre, hogy élőmunka-költségeiket a különféle járulékok „megspórolásával”, akár a csalást is súrolva, mérsékeljék.

Mindenki másképp csinálja
– Igen, előfordul, hogy ha hirtelen megugrik a rendelések száma, akkor zsebbe fizetem a túlórát a dolgozóknak – ismeri el Zellenberg János –, és előfordul az is, hogy néhány napra be nem jelentett emberek ugranak be segíteni. Ha ugyanis minden pluszt hivatalosan elszámolnék, akkor csak annyi hasznom maradna, hogy inkább le kellene mondani a munkát.

– A rendszerváltás körüli években sok külföldi cég hitte azt, hogy fejlődésben lévő adórendszerünkben az általuk megszokottnál lényegesen szabadabban lehet gazdálkodni, de ma már ez egyáltalán nem jellemző. A hírnevük féltése miatt sem kerülhetnek az ügyfeleink, elsősorban nemzetközi nagyvállalatok, adócsalás gyanújába – mondja egy más szempontot mérlegelve Kajtár László. – Az is visszatartó erő, hogy a különböző tendereken csak az indulhat, aki igazolja: nincs semmilyen „adóügye”. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ügyfeleink ne élnének az adóoptimalizálás, adótervezés lehetőségével. Az utóbbi öt évben ez az egyik leginkább igényelt szolgáltatásunk. Sőt! Öt évvel ezelőtt maga a Pénzügyminisztérium indította be az úgynevezett kockázatminimalizáló rendszerét, aminek az a lényege, hogy mielőtt egy cég belefogna egy nagyobb projekt megvalósításába, előzetes állásfoglalást kér a PM-től például egy szervezeti átalakítás, egy beruházás adó- és adójellegű vonzatairól. Ez az állásfoglalás természetesen pénzbe kerül, de – szemben az APEH-től ingyen kérhető állásfoglalásokkal – kötelező erejű, tehát egy utólagos revízió sem bírálhatja azt felül.

Tény, hogy 1992 és 1998 között – a jövedelemcentralizáció enyhítésére irányuló költségvetési politika hatásaként – az APEH által kezelt bevételek súlya a GDP arányában 27 százalékról 22-re csökkent. A bevételek belső szerkezete is átalakult: nőtt és meghatározó lett az áfa és az szja aránya (az 1991–98 közötti 23 és 25 százalékról 43, illetve 35 százalékra), miközben csökkent a nyereségadó és a fogyasztási adók aránya – idéz elemzésükből Tóth István János. Ez hatással lehetett arra, hogy 1996 és 1998 között szignifikánsan javult az adómorál a magyar gazdaságban. Ezen belül azonban a belföldi többségi tulajdonban lévő társaságok szállítói körében nagyobb valószínűséggel fordult elő számla nélküli értékesítés, mint a többi cég esetében. (Az adózással kapcsolatos magatartásra, a válaszok őszintesége érdekében, a kutatók nem úgy kérdeztek rá, hogy az adott cég saját maga mit csinál, hanem hogy szállítóinál és versenytársainál mit tapasztal.) Az igen összetett módon elemzett adatokból leszűrt következtetés: a közepes magyar cégek körében az adócsalók aránya 1997-ben maximum 23 százalékra becsülhető, de lehet ennél lényegesen kisebb is, sőt statisztikailag (!) akár nulla. De ez nem valószínű.