Tornádó sújtotta az Egyesült Államokban Moore városát. A szörnyű viharban az eddigi adatok szerint 24-en vesztették életüket, közülük sok kisgyermek. A forgószél alig negyven perc alatt egy több száz méter széles, harminc kilométer hosszú sebet szántott a tájba. Az emberéletek mellett sok milliárd dollárnyi vagyon veszett oda, családok vesztették el házaikat, vállalkozások a megélhetésük alapjait nyújtó telephelyeiket, farmerek az állataikat.
Megbolondult az időjárás Magyarországon is: március 14–15-én akkora hó esett, hogy ezrek rekedtek az autópályákon, míg alig egy hónappal később már nyitottak a balatoni strandok és szintén ezrek töltötték a kora nyári időt a vízparton. Májusban szokatlanul erős viharok sújtották hazánkat, az alföldi tájakat jégverés sújtotta, a főváros térségében egy óra alatt esett le a havi csapadékmennyiség negyede.
Ahogy ilyenkor szokás, a legtöbben a sokat emlegetett globális felmelegedés okozta klímaváltozást rántják elő, mint mumust. Pedig a klímaváltozás nem okoz közvetlenül tornádókat, és a márciusi hóviharokért is könnyelműség lenne a globális felmelegedést megtenni egyedüli bűnösnek. Az üvegházgázok ugyan valóban megemelik a Föld átlaghőmérsékletét, és így közük van az ilyen éghajlati jelenségek kialakulásához – gyakoribbá válnak az időjárási anomáliák –, ám még az emberi történelemben sem tekinthetők szokatlannak az ilyen magas hőmérsékletek.
Volt már ilyen
Hosszú, az összes földrészre kiterjedő lehűlési időszaknak vetett ugyanis véget a 19. század vége táján kezdődött globális felmelegedés. A klimatikus és környezeti hullámzások tanulmányozására 1991-ben létrehozott, PAGES (Past Global Changes – Múltbeli Globális Változások) elnevezésű szervezet keretében végzett kutatás során hét földrészről gyűjtötték be a szükséges információkat 511 helyi-körzeti klimatikus adatbázis anyagából merítve. A Nature Geoscience című tudományos folyóiratban közzétett átfogó elemzés fő megállapítása, hogy jóllehet a klimatikus ingadozások jelentősen különböztek régiónként, az elmúlt, csaknem kétezer éven át érvényesülő általános lehűlés valamennyi földrészen érezhető volt. A folyamat a 19. század vége táján tört meg, akkor kezdődött a jelenleg is tartó felmelegedés.
A tanulmány megállapítása szerint a lehűlési folyamatot olyan tényezők idézték elő, mint a vulkanikus tevékenység felerősödése, a szoláris kisugárzás csökkenése, a szárazföldeket borító növényzetben bekövetkezett változás és a Föld pályának a napfény mennyiségében is megmutatkozó módosulása. Nagyjából 1500 táján a hőmérséklet mindenhol a hosszú távon érvényesülő átlag alá esett, de a változás az Északi-sarkon, Európában és Ázsiában több évtizeddel korábban állt be, mint Észak-Amerikában vagy az egész déli féltekén.
Harmincéves periódusokra bontva a hőmérsékleti átlagokat, a tudósok azt találták, hogy az 1971–2000-es időszak bizonyosan melegebb volt, mint az utóbbi 1400 év bármely harminc évet átölelő szakasza. Az átlagtól hűvösebb harmincéves időszakok 830 és 1910 között kiváltképpen gyenge naptevékenységek és erős trópusi vulkáni kitörések idején voltak megfigyelhetők. A két jelenség gyakran egyszerre hatott, aminek köszönhetően 1251 és 1820 között öt olyan jól megkülönböztethető, 30–90 évre kiterjedő periódus jelentkezett, amikor az átlaghőmérséklet észlelhetően visszaesett.
A 20. századi felmelegedés mértékét vizsgálva a PAGES tudósai kimutatták, hogy az átlagot tekintve az északi féltekén kétszer akkora volt, mint a délin. Kétezer évvel visszamenve az időben kiderítették azt is, hogy egyes régiók átéltek melegebb harmincéves időszakot is, mint amilyet 1971 és 2000 között rögzítettek: ilyen „forró" periódus létezett például Európában valamikor Kr. u. 21 és 80 között.Meddig emelkedik?
A globális felmelegedés tehát nem számít ritkaságnak az éghajlatunkban, a nagy kérdés azonban, hogy az emberi tevékenység miatt emelkedő hőmérséklet meddig emelkedik még. Az ENSZ klímaváltozással foglalkozó szervezete, az IPCC szerint például az eddigi előrejelzésekkel szemben 2 Celsius-fok helyett 4 Celsius-fokkal emelkedhet a Föld átlaghőmérséklete az évszázad végéig. A Nemzetközi Energia Ügynökség által korábban kiadott World Energy Outlook 2011 szerint azonban erre már vajmi kevés az esély. A jelentés szerint ha a Föld összes országa és összes vállalata teljesítené is 2020-ra kitűzött kibocsátás-csökkentési és energiahatékonysági vállalásait, a világ átlaghőmérséklete akkor is 2-2,5 Celsius-fokkal nőne 2050-ig. Ezek a vállalások azonban javarészt a gazdasági válság, illetve a fejlődő országok növekvő fogyasztásának – és ezzel párhuzamosan növekvő üvegházgáz-kibocsátásának „köszönhetően” – javarészt nem teljesültek, és a hátralévő hét évben már nem is várható komolyabb előrelépés ezen a téren.
A légköri szén-dioxid-mennyisége 2012-ben már meghaladta a 400 ppm-es értéket, azaz a Föld légkörében hozzávetőlegesen 800 ezer éve nem volt ilyen sok üvegházhatású gáz. (Idén néhány hete az északi féltekén újra átlépte a koncentráció ezt a határértéket.) Az IPCC szerint a légköri szén-dioxid arányának növekedése egészen a múlt század ötvenes éveiig visszavezethető, így a jelentés szerint az emberiség felelőssége a klímaváltozásban „majdnem biztos”. Ugyanakkor még mindig sokan vitatják a globális felmelegedés tényét. Václav Klaus cseh elnök például kategorikusan tagadta, hogy jelenleg is zajlana a klímaváltozás.
Ezzel szemben Juhász Árpád geológus a Piac&Profit által szervezett harmadik Magyar Fenntarthatósági Csúcson úgy fogalmazott, hogy „semmi kétsége sincs” afelől, hogy nagyon komoly felmelegedés zajlik. A konferencia részletes összefoglalóját itt olvashatja!
„Hűvösebben” fogalmaznak az Oxfordi Egyetem kutatói. Az Alexander Otto által vezetett tudóscsapat szimulációi szerint az éghajlat-változási modellek extrém magas (és extrém alacsony) értékeinek bekövetkezésére viszonylag alacsony az esély. Így tehát sem a klímaszkeptikusok által valószínűsített 1,9 Celsius-fokos, sem a „riasztó” 4-5 Celsius-fokos felmelegedés nem esélyes. A kutatók szerint a klímamodellek középértékeinek valószínűsége jóval nagyobb, mint a szélsőséges értékeké, így érdemesebb 2-3 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedéssel számolnunk.
Ez persze nem vigasztalja az oklahomai Moore lakosait, vagy az alföldi szőlősgazdákat. A viharok egyre gyakrabban csapnak le, egyre intenzívebbek lesznek, a tornádók, a hurrikánok pusztítóbbak, és azon sem szabad meglepődnünk, ha március közepén hóvihar csap le Magyarországra. Az időjárási extremitások az elmúlt években oly gyakorisággal léptek fel, hogy szinte az lett szokatlan, ha az évszaknak megfelelő az időjárás. Tavaly például rendkívüli szárazság és hőhullám sújtotta az országot.Az elmúlt két évtizedben egyre melegebbek és egyre hosszabbak lettek a magyarországi hőséghullámok. Ez a tendencia várhatóan a következő évtizedekben is folytatódik, s az évszázad végére már nemcsak nyáron lehetnek a tavaly nyárihoz hasonló hőséghullámok – közölték az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársai még 2012 augusztusában.
Krüzselyi Ilona, az OMSZ éghajlati osztályának munkatársa szerint amikor a napi középhőmérséklet meghaladja a 25 Celsius-fokot, az „hőhullámos” napnak számít. Ezek számának jövőben várható tendenciájára az Országos Meteorológiai Szolgálat két regionális klímamodelljének eredményei alapján adnak becsléseket, illetve ezek együttes alkalmazásával reprezentálják a bizonytalanságot. A két modell szerint a „hőhullámos” napok éves száma a referencia-időszaknak számító 1961–1990 átlagértékeihez képest a század közepére (2021–2050) várhatóan országos átlagban 8–24 nappal növekedni fog. Ez a növekedés azonban nem jelenti azt, hogy az elkövetkező években nem lesznek az átlagnál hűvösebb nyarak. A természetes változékonyság továbbra is az éghajlatunk jellemzője marad – emelte ki.
