Egyre jobban megéri a napenergia

Már nagyon látszanak az újdonságok, amelyek hamarosan megreformálják az energiapiacot. Egyre olcsóbb lett a napelemmodulok gyártása. Már a 250 forint alatti kilowattóraár is meghaladta a fejlesztők fantáziáját, és most jön a következő etap, a cél most már a 70 forintos ár – áll a GazdaságTV összeállításában.

Már nagyon látszanak az újdonságok, amelyek hamarosan megreformálják az energiapiacot, bizonyos cégek ugyanis egyre vékonyabb szilikonlapokat képesek előállítani, és egyre olcsóbb a napelemeket legyártani. Az Massachusets állambéli 1366 Technologies például újféle technológiákat alkalmaz: az általuk fejlesztett lapkákat mindössze egyetlen lépésben állítják elő, elkerülve a munkaigényes vágást, csiszolást és polírozást. A Fast Company információi szerint a cég 2015-ben kiléphet a bedfordi bemutató erőmű árnyékából, és egy teljes körű üzemet hozhat létre a panelgyártáshoz – közölte a GazdaságTV.

A Quartz összeszedte a napelemek fejlődésének ár-mérföldköveit, és mindez konkrét számokkal tetten érhető: a 2000-es évek elején még 1100 forintba került egy kilowattóra áram napelemmel történő előállításának költsége. Azért volt ilyen drága, mert kristályos szilíciumot használtak. 2007 és 2014 között 1100 forintról 140 forintra esett a kilowattóra ára.

 

 

Már a 250 forint alatti kilowattóraár is meghaladta a fejlesztők fantáziáját, és most jön a következő etap, a cél most már a 70 forintos ár. Hatalmas meglepetés volt 2015 januárjában, amikor a szaúd-arábiai ACWA Power nevű vállalat elnyert egy pályázatot, hogy egy 200 megawattos napenergia-erőművet hozzanak létre, amely nagyságrendileg 16 forintért állít elő egy kilowattórányi energiát. Most először lesz lehetséges, hogy a Napból előállított energia olcsóbb legyen, mint a gázból vagy a szénből előállított, ugyanis ezen energiahordozókkal ez a teljesítmény 18 és 27 forint/kilowattóra árból hozható ki – számolta ki az amerikai energiainformációs ügynökség (US Energy Information Agency).

Úgy fest a helyzet tehát, hogy a fejlődést nem lehet megállítani, és hamarosan egyre gyakrabban foglalkozunk majd a napenergia témájával. Ez úton, felelős földlakóként mi is drukkolunk a 1366 Technolgiesnak, hogy 2016-ban elkezdhessék az új, olcsó szilíciumlapok termelését, hogy mielőbb elterjedjenek a naperőművek a világban. Merthogy el fognak, az biztos, és nem tudományos fantasztikum. Erre az egyik legjobb példa Japán, amely a fukusimai tragédia után nemrég az összes nukleáris erőművét leállította, és helyette áttér tisztán megújuló energiára, amelynek a 80 százalékát a Nap biztosítja majd számára.

Döbbenetes módszerekkel készülnek az éghajlatváltozásra
A tengerszint-emelkedés miatt a vízen lebegő városok, mesterséges szuperfák, amelyek elnyelik a szmogot, és hűsítik a településeket, újragondolt gyártelepek, mindez csak néhány példa, hogyan készülnek a városok az éghajlatváltozásra.

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo