Mekkora üzlet az ingatlanozás?

Ahogy nő az ingatlanpiac és újra megjött a lakosság kedve a lakásvásárlásra, az ingatlanközvetítés is egyre nagyobb üzlet: ma jobban megéri egy ingatlanirodát nyitni, mint egy lakásba fektetni a pénzt.

A válság elmúltával újra évi kb. 150 ezer ingatlan cserél gazdát a hazai piacon, nem túlzás tehát összességében több ezermilliárdos piacról beszélni. Ráadásul a fellendülés, így a bővülés vége még nem látszik: csak tavaly 15 százalékkal, idén akár újabb egytizedével nőnek a lakásárak. (Pedig év elején még úgy tűnt, hogy nem ez lesz a helyzet.) A növekvő tortából a tulajdonosokon kívül a beruházók hasítanak ki nagyobb részt, de a közvetítők is részesednek belőle. Számítások szerint ma jobban megéri ingatlanirodát nyitni, mint lakásba fektetni a pénzt.

"Ma jellemzően más iparágakban érdekelt vállalkozók, ügyvédi irodák, építőipari vállalkozások, értékbecslők vágnak bele a közvetítői szakmába, így bővítve a portfóliójukat, szolgáltatásaikat" – ismerteti tapasztalatait dr. Szabó Márta, az OTP Ingatlanpont üzlet- és hálózatfejlesztésért felelős vezetője. Ők azok a szakember szerint, akik széles kapcsolati hálóval, vállalkozói szellemmel és anyagi tartalékkal is rendelkeznek ehhez.

Kép: Pixabay

Aki ma magánemberként az ingatlanpiaci fellendülés hasznát le akarja fölözni, az általában lakásba fekteti a tőkéjét. Érdemes megfontolni azonban, hogy egy húszmilliós lakás árából akár két-három ingatlaniroda is nyitható, amivel a kezdeti befektetés már az üzletileg rövid távnak számító egy éven belül is profitot tud termelni. "Ugyanakkor ez nem egy passzív jövedelemtermelő tevékenység. Az ingatlanközvetítés megköveteli, hogy napi szinten megdolgozzon az ember a haszonért, ellentétben a klasszikus befektetési formákkal. De a jelenlegi hozamok mellett jóval nagyobb mértékű nyereség is érhető el" mondta dr. Szabó Márta.

A tapasztalat azt mutatja, hogy egy iroda nyitásához 3-6 millió forint egyszeri befektetésre van szükség, és 10-12 üzletkötőre. A kezdeti költségek legnagyobb részét az irodahelyiség bérlése és felszerelése teszi ki. A döntéstől számítva 1-2 hónapon belül a nulláról beindítható egy vállalkozás a szakember tapasztalatai szerint.

Dr. Szabó Márta szerint az sem mindegy, milyen szakmai háttérrel, támogatással vág bele valaki az üzletbe: a hálózatos háttér kimutatható előnyt jelent a piacon. A bizalom is eleve nagyobb az ügyfelek és a munkatársak részéről egy ismert márka, egy stabil piaci szereplő felé. Az új partnerek általában kész adatbázishoz, képzési rendszerhez, szervezett oktatáshoz jutnak – mondta el az OTP Ingatlanpont szakembere, aki hozzátette: a közvéleményben élő kép dacára ez egy komoly szakma, sőt hivatás: pszichológia, marketing, empátia, piacismeret egyaránt szükséges hozzá.

Ilyenek a hazai lakásárak a környékbeli országokhoz képest
Magyarország az elmúlt években rendre az európai élmezőnybe került a kiadott lakásépítési engedélyek és a lakásárak emelkedése alapján. A magyar lakáspiacnak van még tere a további drágulásnak, mert a környező országokhoz képest még mindig Magyarországon lehet a legolcsóbban ingatlanhoz jutni - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely a régiós országok - Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Románia - lakáspiacait vizsgálta a legfrissebb hivatalos adatok alapján.

Véleményvezér

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet

Aggasztó, hány évig élnek a magyarok – Romániában és Bulgáriában is jobb a helyzet  

A két ország újabb listán ver minket. 
A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban

A magyar idősek számíthatnak a legrövidebb élettartamra az EU-ban  

Még Bulgáriában és Romániában is tovább élnek az idősek. 
Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország

Nem lehetünk büszkék: ezen a listán is utolsó helyen szerepel Magyarország  

Ukrajna és Románia is jobban teljesített. 
Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok

Hadházy Ákos megmutatta, hogyan szépül a hatvanpusztai Orbán-birtok 

Épül, szépül a körbezárt uradalom környéke is. 
Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost

Kövér Lászlónál betelt a pohár, megbüntette Hadházy Ákost 

A független országgyűlési képviselőnek hétmillió forintba került egy régebbi Orbán-beszéd lejátszása a parlamentben. 


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo