Három százalékon az alapkamat - és jövőre mehet tovább

Keddi kamatdöntő ülésén 20 bázisponttal 3,0 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank monetáris tanácsa. Elemzői vélemények szerint a jegybank jövőre folytatja a kamatcsökkentést.

Jövőre tovább csökkenhet - Kép: SXC

A monetáris tanács tavaly augusztusban kezdte meg az enyhítési ciklust, 7,0 százalékról idén augusztusig minden hónapban 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, majd további négy, 20 bázispontos lépéssel érte el az eddigi 3,20 százalékos szintet.

A nemzetközi helyzet a novemberi megingás után decemberben stabilizálódni tudott, és bár az amerikai állampapír hozamok tovább emelkedtek, a feltörekvő piaci devizákon csökkent a nyomás, kisebb korrekció bontakozott ki. A forint és a magyar állampapírok december második felében ismét erősödni tudtak, bár a hozamgörbénk  a nyári szintekhez képest továbbra is nagyon meredek, ami a piaci bizonytalanságot tükrözi – vélte Bebessy Dániel a Budapest Alapkezelő portfólió menedzsere.

Az MNB a héten publikálja a legfrissebb inflációs jelentését, érdekes lesz látni, hogy a jegybank a rezsicsökkentések dezinflációs hatásának elmúltával milyen pénzromlási ütemre számít majd az elkövetkező években. Az erősödő GDP adatok a kibocsátási rés lassú záródására utalnak, és a jövő évi béremelések is hordoznak némi inflációs hatást.  Nem gondoljuk, hogy az esetleges inflációs kockázatok miatt jövőre fékezne a jegybank, várakozásunk szerint a Nemzeti Bank addig vág, amíg a tőkepiaci folyamatok éles váltásra nem kényszerítik.

A JP Morgan londoni elemzői nem zárják ki, hogy kedvező kockázati háttér esetén januárban még egy 0,20 százalékpontos kamatcsökkentés következik, és februárban ezt egy 0,10 százalékpontos enyhítés követi. A cég szakértői valószínűsítették azt is, hogy az MNB a várakozásoktól jelentősen elmaradó legutóbbi inflációs adatok nyomán 2 százalék alá módosítja következő inflációs jelentésében a 2014-es átlagos inflációra szóló prognózisát a jelenleg érvényes 2,4 százalékról. A JP Morgan elemzői közölték: 2015-re jelenleg 3,2 százalékos átlagos magyarországi inflációt várnak, de nem zárják ki, hogy a magyar jegybank arra az évre 3 százalék alatti új előrejelzést ad.

A Goldman Sachs szakértőinek saját prognózisa szerint a tizenkét havi magyarországi infláció 2014 első negyedében 0,5 százalék alá lassul az újabb közműdíj-csökkentés hatására. Ennek figyelembevételével a Goldman Sachs londoni elemzői is azt várják, hogy az MNB új előrejelzésében valószínűleg a jelenleg vártnál alacsonyabb inflációs pálya szerepel majd, tekintettel az alacsonyabb kiindulópontra.

A GS elemzői szerint ugyanakkor bizonyos az is, hogy a forint legutóbbi gyengülése, valamint az amerikai szövetségi tartalékbank (Federal Reserve) által folytatott mennyiségi enyhítési program leépítésének várható kezdete "okoz valamelyes aggodalmat" a monetáris tanácsi tagok körében.

Vállalati hitelek: nem a kamat a legfontosabb?
A kamat mértéke inkább a betételhelyezésnél kulcsfontosságú, semmint hitelfelvételnél. A hiteligénylés esetében főként annak teljes költsége meghatározó, míg a vállalati betéteknél valóban a betéti kamat határozza meg leginkább, melyik bankot és konstrukciót választják a cégek.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo