Ennyivel keresünk többet idén

Több mint 2 százalékos reálbér növekedéssel számol az idén Magyarországon - derül ki egy friss felmérésből, amely szerint évek óta először csökkent a különbség a fővárosi és a vidéki bérek között.

Kép: Pixabay

A Hay Group felmérése szerint az idén 2,8 százalékos átlagos béremelés várható Magyarországon, a bérek reálértéke pedig – 0,7 százalékos inflációs előrejelzés mellett – átlagosan több mint 2 százalékkal nő. Az idén a cégek 15 százaléka fagyasztotta be a béreket, ami számottevő csökkenés a tavalyi 22 százalékhoz képes – írja a Hay Group. Leginkább a pénzügyi ágazatban tevékenykedő cégekre volt jellemző, hogy nem emelték munkavállalóik bérét, ennek ellenére még mindig a pénzügyi cégek fizetnek a legjobban Magyarországon. (A versenyszféra béremelkedése megelőzte a költségvetési intézményekét – még a közmunkások nélkül is.)

Ezeket szorosan követik az információtechnológiai és telekommunikációs, továbbá a gáz- és olajipari cégek, amelyek átlagosan több mint 10 százalékkal fizetnek jobban az országos átlagnál – derül ki az elemzésből. (Ezért az idei karácsonyi szezon a vártnál is jobb lehet a kiskereskedelemben.) Sok év után először csökkent valamelyest a különbség a vidéki és a budapesti bérek között: a fővárosiak csupán 5 százalékkal keresnek többet, mint az országos átlag – ez 2009-ben még 8 százalék volt –, Nyugat-Magyarország pedig 7 százalékkal van elmaradva ettől. 2009-ben ez a különbség még 11 százalék volt. E folyamat hátterében a munkavállalók növekvő mobilitása, illetve kifejezetten Győr környékének elsősorban az autóiparral összefüggő gazdasági fejlődése állhat – írja a tanácsadó cég.

A bónuszok aránya 2014-ben egyértelműen nőtt a teljes jövedelmen belül. A magánszféra ugyanis egyre jobban kezdi bérpolitikáját a teljesítmény alapú bérezés irányába tolni. A nem készpénzben biztosított juttatások aránya átlagosan 17 százalékot teszi ki. A legnépszerűbb juttatás egyértelműen a SZÉP-kártya, szinte minden vállalat, amely a cafeteriarendszert használja, alkalmazza ezt is.

105 EZER FELETTI MINIMÁLBÉR IS LEHET JÖVŐRE
A magyar kkv-vezetők többsége számít a minimálbér emelkedésére, de többségük szerint több évre előre rögzíteni kellene a béremelkedéseket, hogy kiszámíthatóbbá váljon az üzleti környezet.  A cégek egyharmada viszont nem biztos, hogy ki tud gazdálkodni egy ilyen mértékű béremelkedést.
 

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo