Samsung cikkek

hirdetés

A Samsung áttört a szankciókon

A Samsung áttört a szankciókon

A Samsung egy évre felmentést kapott a Washington által a Kínába irányuló chipek szállítására vonatkozó korlátozások alól.
Csökken az okostelefon-fogyasztás a világban

Csökken az okostelefon-fogyasztás a világban

Globálisan éves összevetésben 8,9 százalékkal, 314,1 millióra esett az okostelefonok kiszállítása a világon az idei első negyedévben. A mutató ezzel már harmadik negyedéve csökken.
Az okostelefon piac kiheverte a pandémiát, a Samsung vezet

Az okostelefon piac kiheverte a pandémiát, a Samsung vezet

A két évvel ezelőtti nagy visszaesés után tavaly nőttek az okostelefon értékesítések világszerte az amerikai Gartner piackutató cég jelentése szerint. Az öt piacvezető cég tovább növelte piaci részesedését az összes többi piaci szereplő kárára.
Világelső lenne a Samsung chipgyártásban

Világelső lenne a Samsung chipgyártásban

A Samsung Electronics dél-koreai cég a következő három évben 240 ezermilliárd wonra (205 milliárd dollár) növelné befektetéseit chipgyártásába és a biotechnológiai ágazatba az előző három évben végrehajtott 180 ezer milliárd won után - írta meg a The Wall Street Journal.
Hogyan teremts igazi aréna hangulatot? – magyarországi bevetésen a Samsung The Wall óriásfala

Hogyan teremts igazi aréna hangulatot? – magyarországi bevetésen a Samsung The Wall óriásfala

Néhány év alatt a korábban főleg réteghobbinak számító e-sport nemzetközi szenzációvá nőtte ki magát, eseményeit és legnagyobb meccseit sokszor százezrek követik. Ez a növekedés Magyarországon is látható, hiszen a hazai gamer- és e-sport rendezvények komoly tömegeket vonzanak, nem csoda, hogy megszületett az igény arra, hogy létrejöjjön egy, kifejezetten a gamer-közönség igényeit kiszolgáló szórakoztatóközpont. Egy ilyen „aréna” kiépítése rendkívül összetett feladat, elég, ha a rengeteg közvetítendő információra gondolunk, amelyhez már nem elég egy-két nagyobb tévé.
hirdetés
Mi magunk vagyunk a kockázat

Mi magunk vagyunk a kockázat

Legalább két éve tart a diskurzus arról, hogy mikor omlik össze az amerikai tőzsde, lassul le Kína gazdasága, és süllyed recesszióba a világgazdaság. A puha vagy kemény landolás esélyeit latolgatták szakemberek a Piac & Profit által rendezett Cégvezetők Csúcstalálkozóján.
A konkurencia örülhet a Samsung fiaskója után

A konkurencia örülhet a Samsung fiaskója után

A hajlítható Galaxy Fold mobillal a Samsung a jövőt akarta biztosítani magának. Most azonban az évek óta legfontosabb termék gyártását bizonytalan időre elhalasztották – de még nagyobb gondok is vannak a cégnél.
A nagyok csak nézik, ahogy a kínaiak lenyomják őket

A nagyok csak nézik, ahogy a kínaiak lenyomják őket

Abban, hogy az elmúlt időszakban visszaestek mind az Apple, mind a Samsung mobileladásai, az egyre erősebb kínai versenytársaknak van fő szerepe.
Megérzik az óriások, hogy ritkábban cserélünk telefont

Megérzik az óriások, hogy ritkábban cserélünk telefont

Az Apple után a Samsung nyeresége is számottevően csökkent. Elemzők szerint a két óriáscég eladásainak visszaesése erősíti a gondokat, hogy a világgazdaság visszaesésétől kell tartani.
Öt munkanapból csak három telik el hasznosan

Öt munkanapból csak három telik el hasznosan

Életünk során közel 10,5 évet töltünk munkával, azonban az időnk maximum 60 százalékát használjuk ki produktívan, ami azt is jelenti, hogy az 5 munkanapból mindössze 3 telik igazán hasznosan - derül ki a Samsung kutatásából. 
hirdetés

Jön az új iPhone, íme az újdonságok

A gyártók kora ősszel mutatják be új mobiljaikat – amelyek általában drágábbak. A Samsung 1.000 dolláros Galaxy Note9 típusa után ma az Apple mutatja be újdonságait, ugyancsak borsosabb árakon.

A Samsung ezt végleg elbukta

A Samsungot félmilliárd dolláros kártérítésre kötelezték Amerikában az Apple szabadalmi jogainak megsértése, az iPhone és az iPad dizájnjának és technikájának lemásolása miatt.

Óriási hitelt kap a Samsung az UniCredittől

300 millió eurós finanszírozási megállapodást kötött az UniCredit az elektromosjármű-akkumulátorok gyártása területén vezető Samsung SDI-vel magyarországi üzemének bővítésére. Az UniCredit Bank Hungary Zrt. általános ügynökként és az UniCredit Bank AG hongkongi fióktelepével közösen eredeti hitelezőként biztosítja a projekt teljes finanszírozását a vállalat számára.

Nem biztos, hogy a per a legjobb megoldás

Több, mint félmilliárd dollár kártértést kell fizetnie a Samsungnak az Apple-termékek szabadalmi jogainak megsértéséért. A két óriáscég hosszú évek óta pereskedik – miközben ez mindkettőjük üzleti érdekeinek is árt.

Az aksik miatt nagy biznisz a fémújrahasznosítás

Az elektromos autók számának növekedésétől meglódul az igény a lítium, a kobalt és egy sor más fém iránt, amiket a járművek akkumulátoraihoz használnak fel. "Városi bányászatnak" nevezik a megunt, kidobott elektromos eszközökből a különféle fémek újrahasznosítását.

15 millióval is emelheti a lakás értékét az okoskonyha

Az európaiak közel fele (42 százaléka) akár 50 000 euróval is hajnaldó lenne többet fizetni egy házért, ha az okos konyhával van felszerelve - derült ki a Samsung és a YouGo közös kutatásából.

Fiatal vezetőktől remél eredményeket a Samsung

A Samsung továbbra is kitűnő eredményeket ér el – ügyvezető igazgatója mégis bejelentette lemondását, azzal, hogy nem lehet a múlt eredményeire támaszkodni és a cégnek új, fiatal vezetésre van szüksége.

1000 euróba kerül majd az új csúcstelefon

A Samsung augusztus 23-án New Yorkban mutatja be legújabb csúcstelefonját, a Note 8-ast, amely minden korábbinál drágább lesz, 999 euróba kerül. A szaksajtóban kiszivárgott (vagy kiszivárogtatott...) adatok szerint az első újdonság, hogy az okostelefon 6,3 collos képernyőjével valamivel hosszabb és vastagabb is lesz elődjénél, a Galaxy S8-nál.

Csökkent az érdeklődés a táblagépek iránt

A második negyedévben folytatódott a táblagép-világpiaci forgalom csökkenése, ütemét azonban mérsékelte néhány nagy keresletnek örvendő olcsóbb típus megjelenése - állapítja meg az amerikai International Data Corporation (IDC) távközlési és informatikai piackutató intézet elemzése.

Startupokat keres a Samsung tőkealapja

A Samsung célja, hogy befektető legyen a holnap legnagyobb milliárd dolláros bizniszeiben, melyek innovatív, áttörést hozó technológiákat fejlesztenek, elsősorban a mesterséges intelligencia, a kiterjesztett valóság és a virtuális valóság terén. 2016-ban annyira felpörgött a kockázati tőkebefektetés Európában, hogy arra 2007 óta nem volt példa.

Dübörög az okostelefon-piac, leszakad az Apple is

Több mint ötven százalékkal bővült az okostelefon-piac az idén a második negyedévben az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató adatai szerint.

Szupervékony notebook a Samsungtól

Új könnyen hordozható, szuperkönnyű notebookot dobott piacra a Samsung. A Series 5 ultrabook újabb előrelépést jelent a hordozható, mobil iroda irányába.

Egy Samsung, ami több mint egy mobil

Nem is mobil-, hanem táblatelefon: méreteivel kiemelkedik a kínálatból. Igazi óriásként hathat a kézben 5,3 colos kijelzőjével, cserébe viszont nagy felbontású, gyönyörű, Super AMOLED érintőkijelzőn láttatja a belsőt.

Egy Samsung, mely segíti a munkát

A legújabb vezeték nélküli technológiát alkalmazza ez a monitor. Az új funkciók, mint az USB 3.0, az USB Hub (4 USB porttal) és a vezeték nélküli dongle nagy segítséget jelenthetnek a munkában.

Egy Samsung, melyre emlékezni fogunk

Szeptembertől a régióban elsőként Magyarországon is megvásárolható a világ egyik legvékonyabb notebookja, a Samsung 9-es sorozat, amely páratlanul elegáns megjelenése mellett teljesítményével is kiemelkedik a hordozható számítógépek élmezőnyéből. A készülék sorozatszáma is utal a kivitelezésre, hiszen a 9-est többen tekintik a tökéletesség számának, mások szerint a 9 a küzdőképesség szimbóluma. Egy biztos: a Samsung új notebookja egyszerre biztosítja az elegáns megjelenést, a gyors használatot és a nagy tárolókapacitást.

Öt magyar futhat az Olimpiai Lánggal

A Samsung Electronics, Olimpiai Játékok hivatalos támogatója 5 főt keres, akik Magyarországot képviselve vihetik az Olimpiai Lángot a 2012-es Londoni Nyári Olimpiát megelőzően. A program keretében korábban olyan emberek futottak a lánggal, mint Miklósa Erika operaénekes, Halász Judit színésznő, Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónő, Barabás Éva műsorvezető, Besenyei Péter műrepülő versenyző, repülőoktató, berepülőpilóta vagy éppen Kovács István olimpiai és világbajnok bokszoló. A programhoz idén először a magyarországi SOS Gyermekfalu egyik kis lakója is csatlakozik.

Ütés, víz- és porálló Samsung

A Samsung Electronics idén nyáron Magyarországon is bevezette legújabb, strapabíró, zsebben is elférő Full HD videokameráját, amely ütés, víz- és porálló. A W200 víz alatti mozgó- és állóképek rögzítésére is alkalmas.

Ujjnyi vastag monitor a Samsungtól

A neves koreai gyártó aszimmetrikus kialakítású, 27 colos, elegáns alumíniumházba építette legújabb professzionális LED monitorját. A különleges gyártási technológiának köszönhetően mindössze ujjnyi vastag az egész rendszer, és akár otthoni körülmények között is tudjuk használni.

Buborékokkal a hatékonyabb mosásért

A Samsung a Fashion Show keretében mutatta be legújabb Eco Bubble mosógépét (WF0804Y8E), mellyel a cég ígérete szerint már 15°C-on ugyanazt a mosási eredményt érhetjük el, mint a hagyományos mosógépekkel 40°C-on. Az „A" besorolású mosógép 30%-al kedvezőbb teljesítményt nyújt az átlagnál energia felhasználás vonatkozásában.

Samsung prémium notebook: a jövő terméke

A QX 510 prémium notebook a legújabb technológiák és a széles skálán mozgó funkcionalitás sikeres kombinációja. Használjuk akár játékra vagy munkára, mindenképpen egyedülálló élményt biztosít. A hosszú akkumulátoros üzemidőnek és a rendkívül könnyen hordozható kialakításnak köszönhetően a QX510 bárhol, bármikor munkára fogható.

Amit a keresőben látunk, az lesz a fotón is...

Egy teljesen új, kompakt cserélhető objektíves kategória meghatározó készüléke. Ennél a fejlesztésnél nem tartalmaznak tükörreflexet és prizmarendszert az eszközök, így sokkal könnyebb lett a készülékváz, de az objektívek változatossága és eltérő kialakítása segít bennünket a pillanatok megörökítésében.

Samsung Galaxy S – Csúcskategóriás

Az üzleti felhasználók talán a legnehezebben meggyőzhető réteg az érintőkijelzős mobilok számára: több ezer telefonszám között az érintőképernyőn tallózni, mindezt néha vezetés közben, ráadásul egy viszonylag nagy méretű készüléken... már itt sokszor elbukik a ma kapható legtöbb érintésvezérelt kütyü.

Elképesztő: gyufásdoboz nagyságú projektor

A Samsung pico projektora (akku nélkül) mindössze 130 grammos, memóriakártyáról is vetít, és több mint két órát bírja akkumulátorról. Az SP-H03 így nem csak méretében, de mobilitásában is a tökéletes megoldás azok számára, akik sokat utaznak, nem szeretnek vesződni eszközeikkel, irtóznak a „kábelezéstől", és elegük van az örökös kapcsolódási problémákból is.

20 milliós adomány a Samsungtól

A Samsung nagy értékű termék-adományának átadásával kezdődött meg az eddig beérkezett felajánlások kiosztása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Samsung Electronics Zrt. a társadalmi felelősségvállalás jegyében 20 millió forint értékben ajánlott fel támogatást az árvízkárosultak számára.

Sokmilliós Samsung adomány az árvízkárosultaknak

A Samsung Electronics Magyar Zrt. csatlakozva Schmitt Pál felhívásához összesen 20 millió forint értékű termékadománnyal -többek közt hűtőgépekkel, mosógépekkel és mikro-sütőkkel - segíti az árvíz-károsultakat.

Nemcsak a számla érdekli a turistákat

Egyre környezettudatosabban utazunk és előnyben részesítjük a zöld megoldásokat a hagyományosakkal szemben - derül ki a Samsung európai felméréséből, amely a mai utazók azon igényeire fókuszált, amelyeket - többek között - választott szállodájuk irányában támasztanak.

Először veszteséges a Samsung

Történetének első veszteséges negyedévét szenvedte el a Samsung Electronics. A világ legnagyobb memória- és LCD-panelgyártója bár lényegében nullszaldót ért el a negyedik negyedévben, a veszteség ténye, és hogy négy divíziójából három alulmúlta a várakozásokat, meglepte az elemzőket.

Megnyílt a szlovákiai LCD-képernyő gyár

A dél-koreai Samsung elektronikai csoport megnyitotta a szlovákiai Nagyszombat(Trnava) közelében lévő közeli Vedrődön (Voderady) folyadékkristályos monitorokat gyártó üzemét.
hirdetés
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
hirdetés
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hirdetés

Költségkímélés

Tízezrekkel többet fizetnek a budapesti autósok a kötelezőért, mint a vidékiek

Tízezrekkel többet fizetnek a budapesti autósok a kötelezőért, mint a vidékiek

Az idei I. negyedévben 9 százalékkal emelkedett az autók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási éves díja.

Pénzszerzés

Kaszálnak a kkv-k a közbeszerzéseken

Kaszálnak a kkv-k a közbeszerzéseken

Tavaly 4590 milliárd forint értékben folytattak le eredményesen közbeszerzéseket a magyarországi ajánlatkérők.

Jogi kisokos

Új világ kezdődik a kriptóknál az EU-ban

Új világ kezdődik a kriptóknál az EU-ban

Zöld lámpát kapott a kriptoeszközök piacának egységes európai uniós szabályozása.

Cégblog

Gigantikus fejlesztés jön az ország legnagyobb üdítőgyártójánál

Gigantikus fejlesztés jön az ország legnagyobb üdítőgyártójánál

Hozzávetőleg 8,7 milliárd forint értékben fejleszti gyártási, illetve logisztikai kapacitásait a Coca-Cola Dunaharasztiban. 

Társadalom

Példátlan pofonváltás németek és oroszok között

Példátlan pofonváltás németek és oroszok között

Németországban bezáratják egy kivételével valamennyi orosz főkonzulátust.

Infokom

Pár éven belül tízből hat munkavállalónak átképzésre lesz szüksége

Pár éven belül tízből hat munkavállalónak átképzésre lesz szüksége

Az MI és más diszruptív technológiák elterjedésének munkahelyekre gyakorolt hatása a következő öt év során nettó pozitív lehet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo