Jön az új iPhone, íme az újdonságok

A gyártók kora ősszel mutatják be új mobiljaikat – amelyek általában drágábbak. A Samsung 1.000 dolláros Galaxy Note9 típusa után ma az Apple mutatja be újdonságait, ugyancsak borsosabb árakon.

A New York Times összeszedte a legfontosabb újdonságokat:

Új, belépő-szintű típus, az iPhone 8 és 8 Plus utódjaként, azokénál nagyobb, 6.1 collos képernyővel, 750 dollártól induló árral. (Pár éve még 650 dollárért lehetett ilyen iPhonet kapni)

(fotó: flickr/Bill Couch)

A tavaly bemutatott iPhone X javított, gyorsabb kiadása, 5.8 collos képernyővel (950-1.050 dollár)

Új, az eddigi legnagyobb, 6.5 collos iPhone, amely nyilván az eddigi legdrágább is lesz.

Egyébként az Egyesült Államokban mind az Apple, mint valamennyi nagy szolgáltató új készülék vásárlásánál beszámítja a régit, mégpedig a legkülönbözőbb gyártók mobiljait.

Sötét folt az Apple-zseni múltjában
Steve Jobs, az Apple alapítója és haláláig vezetője nem volt éppen erkölcsi példakép: ifjúkori kalandból született lányát csak bírósági kényszerre ismerte el magáénak és később sem segítette. A napokban adják ki a lány emlékiratát, amelyben minderről beszámol.

Aki nem akar sok pénz költeni a legújabb mobilokra, annak a szakértő azt tanácsolja: vigye a jól működő megszokottat szervizbe, ahol kicserélik az akkut, tisztítják a memóriát és újra telepítik a szoftvert. Ez sem olcsó, de hasonlíthatatlanul kevesebbe kerül s még évekig jól szolgálhat a készülék.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo