Profi elemzések cikkek


A turizmusban nem maradt el a repülőrajt

A turizmusban nem maradt el a repülőrajt  

Bár márciusban 6 százalékkal elmaradt a turisztikai vendégforgalom a tavalyi szinttől, az első negyedév így is kedvezően alakult.
Nő az ukrajnai turizmus

Nő az ukrajnai turizmus 

Miért megy valaki turistaként egy olyan országba, amely épp háborúban áll?
Kettészakadt az ország napelem fronton, egyes térségekben rengeteg van, másutt szinte semmi

Kettészakadt az ország napelem fronton, egyes térségekben rengeteg van, másutt szinte semmi 

Inkább a szomszéd, mint a napsütés számít, amikor napelemet telepítünk a tetőnkre.
Javul a magyarok pénzügyi helyzete, reméljük ez nem a választások előszele

Javul a magyarok pénzügyi helyzete, reméljük ez nem a választások előszele 

Javuló fogyasztói bizalom és erősödő hitelkereslet.
Trump nagy haszna számunkra, hogy a befektetők Európa felé fordultak

Trump nagy haszna számunkra, hogy a befektetők Európa felé fordultak 

Európai részvénypiac felé tolódás.
Megjelent a fenyegetettségi jelentés

Megjelent a fenyegetettségi jelentés 

Sophos Threat Report: továbbra is a zsarolóvírus a legnagyobb fenyegetés.
Pozitív jelek a magyar informatikai szektorból, talán mégse az összeszerelő üzemeket kellene erőltetni

Pozitív jelek a magyar informatikai szektorból, talán mégse az összeszerelő üzemeket kellene erőltetni 

Gyorsan növekvő termelékenység a magyar infokommunikációs szektorban.
Képtelen tovább fejlődni a magyar gazdaság a mérnökhiány miatt

Képtelen tovább fejlődni a magyar gazdaság a mérnökhiány miatt 

Több mint 10 ezer mérnök hiányzik.

Szexuális zaklatást követett el egy cég alvállalkozója, mit lehet tenni? 

A visszaélés-bejelentési rendszerek hiánya nemcsak jogi kockázatot, hanem súlyos reputációs károkat is hordozhat.

Trump egyvalamivel nem számolt  

Miközben recesszióba tolja Amerikát.

Gyenge a magyar munkaerő termelékenysége az építőiparban 

Kihívások és kitörési pontok az építőiparban.

Teljes kudarc a kormány családbarát politikája, több gyermeket is vállalnának a magyar nők 

Az ország depressziós, kilátástalan hangulata miatt nem vállalnak több gyermeket a magyar nők.

Csodafegyver vagy lábon lövés az árrésstop?  

Az árrésstop rövid és hosszú távú gazdasági hatásait vizsgálta a GKI.

Nyugati segítség Ukrajnának: melyik ország ad többet? 

Donald Trump amerikai elnök beiktatása óta folyamatos a vita arról, hogy ki nyújtott több pénzügyi és katonai támogatást Ukrajnának a háború kezdete óta.

Nem magyar találmány az árrésstop 

Mit jelent egészen pontosan az árrés és haszonkulcs?

Nélkülük a világ működésképtelen lenne 

Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzése átfogó képet próbál nyújtani a tengeri alatti kábelekről, a világban betöltött nélkülözhetetlen szerepükről.

Két százalékos reálbéremelkedés lehet az idén 

A hazai vállalkozások idei béremelési tervei.

Izgalom a munkabér piacon, a cégek 78 százaléka emelni készül, de sokan keveset 

A hazai cégek 78 százaléka emeli az idei első félévben alkalmazottainak bérét.

Ukrajna ásványkincsei, avagy a háború új tétje 

Donald Trump, geopolitika és Ukrajna ásványkincsei: Mi áll a megállapodás hatterében?

Összehasonlították a világ nyugdíjrendszereit, Magyarország hátul végzett 

Allianz Globális Nyugdíjjelentés: Eljött a cselekvés ideje.

A német választás nyolc tanulsága 

Orbán Viktor barátai továbbra sem kormányozhatnak Németországban

Az újautók drasztikus drágulása hajtja a használtgépjármű piacot, milyen korút érdemes venni 

Olcsó, de jó is? Sokan esnek ebbe a hibába használtautó-vásárláskor.

A következő évek béremelkedése elmaradhat a várakozásoktól 

Az Egyensúly Intézet gazdasági előrejelzése: 2,0 százalékos gazdasági növekedés mellett gyorsuló infláció várható 2025-ben.

A forint leértékelődése a multik munkaerő költségeit csökkenti 

A régiótól lemaradó export, a régiótól leszakadó munkatermelékenység.

A szülőknek gyermekük 4 éves koráig a munkáltató köteles biztosítani a részmunkaidő lehetőségét 

Dolgozni gyerek mellett? – Egyre több nő van kettős szerepben.

Lábon lőtte magát a kormány gazdasági „repülőrajtja” 

Az ingatlanpiaci programból nem lesz „repülőrajt”.

Irreális bérigény és tapasztalathiány a cégek legnagyobb problémája  

A hazai vállalati szektor optimistábban vág neki 2025-nek.

Trump tervei a részvénypiacot is átrendezik 

Freedom24 elemzés: Trump hatása az amerikai részvénypiacra.

Növekvő infláció, élénkülő gazdaság vár ránk az idén 

Equilor: 2025 egy újabb bizonytalan év lehet a világgazdaságban.

Immár kötelező elektromos töltőpontokat is kialakítani a nagyobb parkolókban 

Az új építési jogszabályok parkolóhely-létesítési szabályozása.

Felemás eredményeket hozott, hogy Magyarország nagy méretű autóipari összeszerelő üzem lett 

A KKV-k fizetik meg a nagyberuházások állami támogatását.

Szenzációs év helyett újabb megszorítások jöhetnek 

Túljuthatunk a mélyponton, de a magyar növekedés is függ Trump lépéseitől.

Olyan elképesztően jól dübörög az USA gazdasága, hogy Trump csak elrontani tudja 

Trump tervei több kárt okozhatnak, mint amennyi hasznot ígérnek.

A boltok akciós újságjai olyan népszerűek, hogy robbantják a hirdetési piacokat 

A retail média felrobbanthatja a hirdetői piacot.

Recesszióban a magyarok pénztárcája 

A számok nem sok jót mutatnak.

Van miben reménykedni: egyre bátrabban kezdenek el vásárolni a magyarok  

Bizakodhatunk, hogy a kiskereskedelmi forgalom visszakorrigál.

Az érdeklődők alig több mint fele jogosult csak munkáshitelre 

Az érdeklődők több mint 40 százaléka nem jogosult Munkáshitelre!

Ismét lesújtó adat érkezett 

Egyre messzebb az euró bevezetése.

Megvannak 2025 elektromos autó sztárjai 

Hatalmas verseny lesz.

Júliustól nő a gyermeket nevelők nettó bére, de ehhez már most van teendő 

Júliustól 50 százalékkal nő a kedvezmény.

Gyengélkedik a magyar gazdaság, több a munkanélküli  

Egy év alatt 13 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma.

Ezt nagyon elrontottuk, az orosz gáz drágább, mint a nyugati 

Orosz gázkitettség Magyarországon: lehetne másképp is?

Mi pörgeti 2025-ben a lakáspiacot?  

2024-ben a releváns makrogazdasági folyamatok javulásának köszönhetően gyorsan magunk mögött hagytuk a lakáspiaci mélypontot.

Ami valóban fenyegeti a magyar gazdaságot 

A reménykedés mint stratégia: Hová tart az európai autógyártás?
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Már karkötővel és gyűrűvel is fizethetnek a Gránit Bank ügyfelei

Már karkötővel és gyűrűvel is fizethetnek a Gránit Bank ügyfelei  

Teljessé vált az NFC elven működő érintésmentes fizetési lehetőségek palettája a Gránit Banknál.

Költségkímélés

Könnyebb hitelezés a cégeknek

Könnyebb hitelezés a cégeknek  

A Garantiqa 2026. június 30-ig meghosszabbított díjelengedéssel támogatja a beruházási hitelek felfutását.

Pénzszerzés

Nagy lakáspiaci meglepetés: hirtelen fékezés a vevőknél, felpörgés a kínálatban

Nagy lakáspiaci meglepetés: hirtelen fékezés a vevőknél, felpörgés a kínálatban  

A lakáspiac novemberben már a lecsendesülés jeleit mutatja, de keresleti és kínálati oldala eltérő dinamikát mutatott, ami leginkább a lakásvásárlóknak kedvez.

Adózás

Megéri sietni: sok pénz visszajár adójóváírásként

Megéri sietni: sok pénz visszajár adójóváírásként 

Az év utolsó heteiben hagyományosan megugrik a nyugdíj- és egészségpénztári befizetések volumene az adóvisszatérítési lehetőségek miatt.

Klímablog

Új támogatásra pályázhatnak a cégek

Új támogatásra pályázhatnak a cégek 

Januártól új támogatás segíti a környezeti károk mérséklésében közreműködő vállalkozásokat.

Infokom

 Óriási tévhitben a magyar cégvezetők a mesterséges intelligenciával kapcsolatban

Óriási tévhitben a magyar cégvezetők a mesterséges intelligenciával kapcsolatban  

A magyar kis- és középvállalkozások több mint fele még el sem kezdte az MI bevezetését.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo