Minden várakozást felülírt az infláció

A drogéria termékeknél a vártnál mérsékeltebb árcsökkenés volt júniusban, emellett az élelmiszereknél drágulás következett be és folytatódott az ékszerek árának növekedése is. Novemberig 4-4,5 százalék körüli infláció várható, decemberben a magas bázis miatt 4 százalék alatti eredmény sem elképzelhetetlen. Az éves átlagos infláció pedig 2025-ben 4,4 százalékos lehet a mostani kilátások szerint.

Júniusban a tizenkét hónapra visszatekintő infláció 4,6 százalékos volt, havi szinten pedig 0,1 százalékkal nőttek az árak. Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint kisebb meglepetésről van szó, mivel éves szinten visszafogottabb, 4,5 százalékos emelkedésre lehetett számítani. A szakember közölte, hogy június már a második hónap, amikor gyorsult az áremelkedés éves üteme, hiszen áprilisi 4,2 százalék után jött a májusi 4,4, valamint a június a mostani 4,6 százalékos növekedésről szóló eredmény.

Gyümölcsök, ékszerek, éttermi étkezések

A részletes adatokat kommentálva az elemző azt mondta, hogy az infláció szempontjából a drogériákban kapható termékek árának alakulása volt a legizgalmasabb, hiszen ebben a hónapban lépett érvénybe az árrésstop. „A három főcsoportba tartozó termékek, azaz a háztartási fogyóanyagok, a mosó- és tisztítószerek, valamint a testápolási cikkek ára havi szinten 2,3-5,9 százalékkal csökkent, ennél azonban nagyobb hatással számoltunk” – közölte Németh Dávid.

Hozzátette, az infláció emelkedése részben az élelmiszereknek köszönhető, amelyek 6,2 százalékkal drágultak tavaly júniushoz képest, májushoz viszonyítva pedig 0,1 százalékkal. Ez elsősorban az idényáras élelmiszerek emelkedésével magyarázható, ezen belül a gyümölcsök és zöldségek ára majdnem 10 százalékkal nőtt tavaly júniushoz képest. Kiemelte, hogy a tartós fogyasztási cikkeknél látható, havi 0,4 százalékos drágulás elsősorban a motorkerékpároknak és az ékszereknek köszönhető, előbbiek több mint 6, utóbbiak pedig 1,7 százalékkal drágultak júniusban az előző hónaphoz képest. Az ékszereknél egyébként már régóta ütemes áremelkedés látható: 2023 augusztusa óta minden hónapban, átlagosan 1,3 százalékkal drágultak. Ez pedig részben az arany árának markáns emelkedésével is magyarázható.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo