New york cikkek


Ezek most a világ legdrágább városai

Ezek most a világ legdrágább városai  

Szingapúrban és New Yorkban a legmagasabbak a dollárban számolt megélhetési költségek az egész világon.
A felhőkarcolók ellen hirdetett harcot New York polgármestere

A felhőkarcolók ellen hirdetett harcot New York polgármestere 

New York ikonikus felhőkarcolói a legnagyobb környezetszennyezők, a város pedig a jövőben nagyobb figyelmet akar fordítani a környezetvédelemre. A város polgármestere drasztikus változásokat ígért.
Osztrigákkal tisztítják a piszkos tengervizet

Osztrigákkal tisztítják a piszkos tengervizet 

Nem kevesebb, mint egymilliárd osztrigát készülnek telepíteni New York kikötőjébe, hogy megtisztítsák az öböl vizét, mely már olyan szennyezett az egész huszadik század során, hogy nem tudtak megmaradni benne az élőlények. Persze az ökoszisztéma revitalizálása nem könnyű. Körülményes és gondos osztrigaenyésztés zajlik a háttérben, amibe még a helyi diákok is besegítenek.
Az igazi fenyőfa vagy a műfenyő a zöldebb megoldás?

Az igazi fenyőfa vagy a műfenyő a zöldebb megoldás? 

Megoszlanak a vélemények azt illetően, melyik fenyővel teszünk nagyobb szolgáltatot a természetnek. Több forrás a műfenyőt részesíti előnyben. De tíz évig kell használni a műfenyőt ahhoz, hogy környezetkímélőbb opció legyen, mint egy évtizeden át évi egy fenyőfa kivágása.
A brexit legnagyobb nyertese: Párizs

A brexit legnagyobb nyertese: Párizs 

Párizs a legkedveltebb letelepedési helyszíne azoknak a pénzügyi szolgáltató csoportoknak, amelyek a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) miatt EU-piaci tevékenységek áttelepítését tervezik Londonból a kontinensre.
Nyaralni mész? Ezek a városok tiltják be a műanyag eszközöket

Nyaralni mész? Ezek a városok tiltják be a műanyag eszközöket 

Egyre több világváros vezetése nem hajlandó már tolerálni a turisták és a helyi lakosok által eldobott műanyagszeméthulladékot. A helyi vállalkozásoknak, vendéglátóipari egységeknek és boltoknak szakítaniuk kell az egyszer használatos, eldobható műanyag eszközökkel.
Újra közvetlenül repülhetünk New Yorkba

Újra közvetlenül repülhetünk New Yorkba 

Elindította Budapest és New York-John F. Kennedy közti menetrend szerinti, közvetlen járatát a lengyel LOT légitársaság, ezzel hét év után ismét van közvetlen repülőjárat az Egyesült Államok és Magyarország között.
Nem halasztható tovább: Manhattant is eléri a dugódíj

Nem halasztható tovább: Manhattant is eléri a dugódíj 

New York a taxikra és a bérelt autókra már idén bevezetheti a dugódíjat, 2020-tól pedig minden autósnak legalább 12 dollárba, teherkocsiknak a duplájába kerülhet a behajtás Manhattanbe.
Irigyeljük a gondjaikat – genfi bérekért tüntetnek az ENSZ alkalmazottai

Irigyeljük a gondjaikat – genfi bérekért tüntetnek az ENSZ alkalmazottai 

A napokban ismét tüntetett fizetésük csökkentése ellen Genfben az ENSZ több száz alkalmazottja. A világszervezet forintban számolva évi jó 9 és 32 millió közötti jövedelmet biztosít munkatársainak – adómentesen.
Öt olajipari óriáscéget perelt be New York polgármestere

Öt olajipari óriáscéget perelt be New York polgármestere 

New York főpolgármestere, Bill de Blasio azzal az indokkal perelte be az olajipari óriásokat, hogy hozzájárultak a klímaváltozáshoz és ezt elhallgatták, hogy megőrizhessék magas nyereségességüket. New York továbbá ötmilliárd dollárnyi tőkét von ki olyan nyugdíjalapokból, melyek nem adnak túl olajipari részvényeiken.

Ön hogy képzeli el a jövő városát? 

A Kaspersky Lab népszerű multimédiás projektje, a Föld 2050 frissítést kapott, a meglévő városokat kiegészítették Dubai, Moszkva és New York City futurisztikus víziójával. A projekt kezdetén a kutatók által elképzelt városképeket láthattunk, most azonban minden felhasználót arra buzdítanak, hogy ossza meg saját elképzelését a jövő városairól.

New Yorkban még csak jön, ami Londonban már működik 

Jövőre a New York-i metróhálózat és a nagyváros buszvonalainak egy részén mobillal vagy érintős bankkártyával is lehet majd fizetni. A csaknem 600 millió dollárba kerülő átállástól a tömegközlekedés gyorsulását várják.

Lakást és odút is kapni 200 ezerért 

Az amerikai albérlet-közvetítő portál, a rentcafe.com a japán MORI Intézetnek a világ legvonzóbb nagyvárosairól készített listája alapján összehasonlította az albérletárakat. Az Otthon Centrum kiegészítette mindezt saját, hazai adataival, és megvizsgálta, mekkora lakást tudunk bérelni havi 200 ezer forintért. Az eredmények meglepőek lettek.

Így fog kinézni a világ, ha továbbmelegedik 

Nem mindegy, hogy az üvegházgázok magas koncentrációja miatt 1 vagy 6 Celsius-fokkal melegszik a Föld éghajlata. A kettő között a különbség élet és halál. Szó szerint. Klimatológusok a globális felmelegedés minden egyes Celsius-fokára kidolgozták, milyen jövővel kell számolnunk. Mutatjuk, mire számíthatunk, attól függően, hogy mennyi káros anyagot eregetünk a légkörbe.

Trump többet ártott, mint a Brexit 

A Z/Yen legújabb befektetői felmérése szerint továbbra is London a világ első számú pénzügyi szolgáltatási központja, Trump többet ártott New Yorknak, mint a Brexit a brit fővárosnak.

Hong Kong-ban és Londonban legdrágább az irodabérlés a világon 

Hong Kong központja és a londoni West End áll a CBRE globális listájának élén: ebben a két városrészben a legmagasabbak az irodabérleti költségek a világon. Budapest belvárosában a londoni költségek alig tizedét fizetik a bérlők - derül ki az ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatási adataiból.

Botrány: fegyverkereskedővel üzletelt a The Wall Street Journal rovatvezetője, kirúgták 

A hírt Paul Beckett, a lap washingtoni irodavezetője jelentette be szerdán, egy hirtelenjében összehívott szerkesztőségi értekezleten, miután egyeztetett a lap vezetőivel New Yorkban.

Árvíz-armageddonra készülnek az ingatlanfejlesztők 

A tengerszint nem úgy emelkedik, mint a kádban a víz, hanem egyenetlenül. Észak-Amerika partjainál várhatóan gyorsabban, mint másutt. New York új luxus toronyházaiba már nem építenek pazar kilátású penthouse lakásokat, mert generátorokat helyeznek a felső szintre, hogy egy hétig is kibírja a több száz lakás, ha leáll a városi áramellátás. A Sandy hurrikán kiokosította a várost.

Klímahazugságok gyanújával perelhetik a nagyvállalatokat 

Még nem emeltek vádat, de ha megtörténik, az alighanem precedensértékű lehet: ezután tőzsdei cég nem mismásolhatja el, hogy tisztázza negyedéves vagy éves jelentéseiben azt, hogy tevékenysége milyen veszélyeket jelent a klímaváltozás szempontjából. Lehetséges, hogy a dohányipar 90-es évekbeli, dollármilliárdos kártérítéseket eredményező jogi hercehurcájához hasonló perek zúdulhatnak a fosszilis szektor szereplőire. Dohányfüst után jöhet az erőműfüst-botrány.

Hálásak lehetünk a városi hangyáknak? 

Nem is olyan rossz dolog a hangyainvázió. New York hangyái évente 60 000 hotdognak megfelelő élelmet fogyasztanak el. Legalább ez a mennyiség sem a szeméttelepen végzi.

Rájöttek, hogyan süllyed el Manhattan! 

A pénzügyi és diplomáciai élet központja, az egyik legismertebb világváros felkészületlenül néz szembe a klímaváltozás miatt erősödő hurrikánokkal és árvizekkel. 2030-ig 2 milliárd dollárt kellene költetni árvízvédelmi fejlesztésekre, de kicsi az esélye, hogy a recesszió idején össze tudnak hozni ekkor beruházást.

Irén nem volt olyan veszélyes, mint várták 

Árvíz és áramszünet keserítette meg hétfőn milliók életét az Egyesült Államok keleti partvidékén, miután a ciklonná "szelídült" Irén hurrikán Kanada felé haladt tovább.

Nem kímélik New York-ot 

Rekord mennyiségű, több mint 20 centiméternyi eső zúdult vasárnap New Yorkra, több helyen áramkimaradást okozva a városban és megbénítva a közúti és a vasúti közlekedést.

Börtönből a köztársasági elnöki palotába? 

A meglepetésszerű fordulat Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutalap volt főigazgatójának New York-i büntetőügyében továbbra is a francia lapok címlapján szerepel: a hétfői szerkesztőségi cikkek a francia szocialista politikus elnökjelöltként való visszatérésének lehetőségét, illetve az amerikai igazságszolgáltatás működését kommentálták.

Átlag 12 milliót kapnak a sérült rendőrök és tűzoltók 

New York város 625 millió dolláros kártérítésben állapodott meg azzal a több, mint 10 ezer tűzoltóval, rendőrrel, mentőssel és építőmunkással, akik egészségkárosodást szenvedtek a Világkereskedelmi Központ összeomlásakor keletkezett mérgező portól - jelentette a hét végén a The New York Times. Azt, hogy személy szerint ki mennyi kártérítést kap, egy bizottság fogja eldönteni. Az ügyvédi költségek várhatóan elviszik a New York által folyósítandó összeg egynegyedét.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Kiemelkedő évet zárt 2023-ban a BioTechUSA-cégcsoport

Kiemelkedő évet zárt 2023-ban a BioTechUSA-cégcsoport 

Magasabb fokozatba kapcsolt 2023-ban a tisztán magyar tulajdonban lévő cégcsoport.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

A szomszédtól félünk legjobban Budapesten

A szomszédtól félünk legjobban Budapesten  

Márciusban felbolydult a lakásbiztosítási piac, először válthattunk lakásbiztosítást évfordulótól függetlenül.

Adózás

Milliókat spórolhat, mielőtt kopogtat a NAV

Milliókat spórolhat, mielőtt kopogtat a NAV 

A NAV ellenőrzési terve szerint az informatikai rendszerek által gyűjtött adatok és az adózók magatartása egyaránt meghatározó tényező az ellenőrzési folyamatokban.

Cégblog

Kiemelkedő évet zárt 2023-ban a BioTechUSA-cégcsoport

Kiemelkedő évet zárt 2023-ban a BioTechUSA-cégcsoport 

Magasabb fokozatba kapcsolt 2023-ban a tisztán magyar tulajdonban lévő cégcsoport.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Gazdaság

A szomszédtól félünk legjobban Budapesten

A szomszédtól félünk legjobban Budapesten  

Márciusban felbolydult a lakásbiztosítási piac, először válthattunk lakásbiztosítást évfordulótól függetlenül.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo