Hálásak lehetünk a városi hangyáknak?

Nem is olyan rossz dolog a hangyainvázió. New York hangyái évente 60 000 hotdognak megfelelő élelmet fogyasztanak el. Legalább ez a mennyiség sem a szeméttelepen végzi.

A North Carolina State University kutatói a Nagy Alma legapróbb lakóinak viselkedését vizsgálták, és arra a következtetésre jutottak, hogy "jelentős" szerepet játszanak a város szemetének eltakarításában.

A Global Change Biology nevű szaklapban közzétett tanulmány szerint a gyorséttermi kaják eltakarításában oroszlánrészük - vagy inkább hangyarészük- van, nélkülük a metropolisz még inkább fulladozna az elhajigált chipsektől és hotdogoktól.

A tudósok módszere az volt, hogy a város forgalmas pontjain otthagyták ezeket az élelmiszereket, majd 24 óra múlva visszatértek, hogy megnézzék, az élelem mekkora része lett elpusztítva. Mint kiderült, a hangyák teljesen rászoktak a gyorséttermi kajára.

A kihelyezett tálcák egyharmadán teljesen lepusztították az élelmet a szorgos állatkák.

kép: freeimages.com

A Broadwaytől délre elterülő, 150 háztömbnyi területen a hangyák évente mintegy 953 kilogrammnyi étket takarítanak el, ami 60 000 darab hotdognak felel meg. A tudósok ebbe a becslésbe belekalkuláltak egy téli pihenőt is.

Kik élhetnek még velünk?
A biológusok szinte napi rendszerességgel fedeznek fel új állat és növényfajokat, ám általában a tengerek mélyén, vagy az esőerdőkben. Ezúttal azonban a nagyvárosi dzsungelből ugrott elő egy új békafaj. Mi rejtőzhet még az orrunk előtt?
A flaszteren háromszor nagyobb fogyasztás, mint a parkokban, dacára annak, hogy eredetileg a talaj a természetes élőhelye a hangyáknak. Ennek oka az, hogy a járdák alatt meghúzódó hangyafajtának erősebbek a túlélési mechanizmusai.

Míg a tudósok által elhelyezett fedett tálcáknak kifejezetten a hangyák voltak a célközönsége, a fedetlen tálcákon hagyott ételekre a patkányok is rámásztak (melyek egy közelmúltbeli vizsgálat szerint az E.coli vírust, a szalmonellát és 18 ismeretlen vírust is hordoznak testükben), vagyis a fogyasztói társadalom maradékai iránt már-már darwini harc folyik a metropoliszokban.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo