Nav cikkek


Mire utazik idén az adóhatóság? Elárulta a NAV

Mire utazik idén az adóhatóság? Elárulta a NAV 

Meghatározta azokat a főbb ellenőrzési irányokat az adóhatóság, amelyekre idén fókuszálni fognak. Ami biztosra vehető: a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan lépnek fel.
Százmilliós árverések – sikeres évet zárt a NAV

Százmilliós árverések – sikeres évet zárt a NAV 

Lefoglalt ingatlanok és ingóságok árverezéséből 865 millió forint folyt be a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz tavaly, míg 2019-ben több mint 2 milliárd forint, a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt ugyanis nem voltak árverések - közölte az adóhatóság.
Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása – mi módosult januártól?

Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása – mi módosult januártól? 

A törvénymódosítás szerint január 1-jétől bővült az a személyi kör, akiket megváltozott munkaképességű munkavállalóként lehet számba venni.
Adómentes pálinkafőzés: itt vannak a legfontosabb változások

Adómentes pálinkafőzés: itt vannak a legfontosabb változások 

Idén több szempontból is változtak a pálinkafőzés szabályai. Míg a főzés adminisztrációs teendői szinte alig változtak, a párlat-előállítás bizonyos mennyiségig adómentessé vált a magánfőzőknek és a bérfőzőknek egyaránt – közölte a NAV.
Zöldséggel és gyümölccsel trükköztek - lecsaptak a bűnbandára

Zöldséggel és gyümölccsel trükköztek - lecsaptak a bűnbandára 

Akár 20 évet is kaphatnak.
Fontos papírokat kapnak a napokban a munkavállalók

Fontos papírokat kapnak a napokban a munkavállalók 

Február közepéig mindenkinek meg kell kapnia a tavalyi jövedelme és esetleges önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat.
Fontos határidőre figyelmeztetett a NAV

Fontos határidőre figyelmeztetett a NAV 

A katásoknak február 25-éig kell elküldeniük a 20KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), a bevételi nyilatkozat tavaly óta az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is elkészíthető, így egyszerűbb, gyorsabb a kitöltés - hívta fel a figyelmet az adóhivatal az MTI-nek küldött hétfői közleményében.
Mit kell tenni, hogy érvényes maradjon a TAJ-szám? A NAV válaszol

Mit kell tenni, hogy érvényes maradjon a TAJ-szám? A NAV válaszol 

Hat hónap tartozás után érvénytelenné válik a szám.
Iparűzési adó: fontos dokumentum jelent meg a NAV oldalán

Iparűzési adó: fontos dokumentum jelent meg a NAV oldalán 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette azt a nyilatkozatot, amelynek kitöltésével a kis- és középvállalkozások élhetnek az iparűzési adójuk csökkentésével 2021-re. Az elektronikusan benyújtandó dokumentumot február 25-ig kell ki-, illetve feltölteni az adóhivatal rendszerébe.
Hogyan kell bejelenteni a háztartási munkát a NAV-hoz?

Hogyan kell bejelenteni a háztartási munkát a NAV-hoz? 

A háztartási munkát végzőket már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű, webes alkalmazásával, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA) is be lehet jelenteni.

Behajthatatlan követelése van a cégének? Fontos változás történt januártól 

Módosult az adóalap-csökkentés feltételei és a behajthatatlan követelés fogalma.

Kiknek a körmére néz a következő napokban a NAV? 

Ismételten frissült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalója, amelyben megyei bontásban sorra veszik a várható ellenőrzéseket. A pékségeken kívül több helyen az ételkiszállítók és éttermek is számíthatnak az adóhivatal munkatársainak megjelenésére.

Hogyan érinti a magyar cégeket a Brexit? 

Az Egyesült Királyság 2020. február 1-jén kilépett az Európai Unióból és 2021. január 1-jén elhagyta az EU vámunióját is, ezért a magyar kereskedők, vállalkozások és állampolgárok is jelentős változásokat tapasztalhatnak a brexit miatt - hívja fel a figyelmet az adóhatóság. 

Változtak a személyi kedvezmény szabályai januártól 

2021. január 1-jétől a személyi kedvezmény szabályai több ponton is változtak - hívja fel a figyelmet a NAV.

Mit kell tudni az idei adóbevallásról? Friss információk a NAV-tól 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is elkészíti az szja-bevallási tervezeteket, amiket március közepétől érhetnek el az adózók a NAV eSZJA oldalán. Akik a hivatal segítsége nélkül maguk szeretnék elkészíteni bevallásukat, azok már most hozzáférnek a 20SZJA bevallás webes kitöltőprogramjához.

Új év, új ellenőrzések – így indítják 2021-et a NAV revizorai 

Az év első napjaiban sem tétlenkednek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai. Frissült az Adótraffipax, amelyből ismét kiderül, mely megyékben hol számíthatnak ellenőrzésre a vállalkozások.

Új világ kezdődött az online számlázásban - mindenre rálát a NAV 

Mérföldkő az adózásban, hogy az adóhivatal 2021-től már minden számlát lát, az adózókat a koronavírus-járványra is tekintettel szankciómentes időszak segíti a zökkenőmentes átállásra március 31-ig.

Megvan, mostantól hová kell utalni a gépjárműadót 

Az új évtől megváltozott a gépjárműadó fizetési rendje, minden egyes forint a központi költségvetést gazdagítja, ennek megfelelően pedig a befizetést sem önkormányzati, hanem központi számlaszámra kell teljesíteni. Már azt is tudjuk, hova.

Változások a NAV-nál januártól - mire figyeljenek a vállalkozások? 

Január 1-jétől a cégeknek és az egyéni vállalkozóknak már a magánszemélyek részére kiállított számlákat is jelenteni kell a NAV-nak, ami újabb lökést adhat az online számlázásra való átállásnak. A július 1-jén érvénybe lépő online adatszolgáltatási kötelezettségre a kkv-k többsége fel volt készülve - mivel 57 százalékuk ezt megelőzően is rendelkezett online számlázó programmal.

Év végi hajrá - itt még felbukkanhatnak az adóhatóság emberei 

Az ünnepek előtt sem állnak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai. Frissített Adótraffipax összeállításukból ezúttal is kiderült, merre fognak járni az év utolsó napjaiban.

Koronavírus: jó hír érkezett a dolgozókat tesztelő cégek számára 

November 27-étől változtak az szja törvény szabályai, így adómentes lett a kifizető által biztosított járványügyi szűrővizsgálat juttatása, annak időpontjától függetlenül.

Online számlák: március végéig nem büntet a NAV 

A NAV március végéig nem szab ki mulasztási bírságot akkor, ha az áfaalanyok nem vagy nem megfelelően szolgáltatnak adatot azokról a számláikról, amelyek 2021. január 4-től újonnan kerülnek be az adatszolgáltatással érintett számlák körébe.

Újítások a NAV-nál: ennek még a cégek is örülhetnek 

Jövőre ismét bővül az online intézhető ügyek köre a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.

Trükköző munkáltatók – tovább hízott a NAV szégyenlistája 

Két hét alatt több tucat új név került fel az adóhivatal azon listájára, ahol a dolgozókat bejelentés nélkül foglalkoztató cégeket tartják számon. Frissült a bejelentés nélkül alkalmazottat foglalkoztatók listája is.

Adóköteles vagy sem a Budapest-bérlet? 

Milyen feltételek mellett adható adómentesen a fővárosi bérlet? A NAV tisztázta a kérdést.

Ennek az aranyéletnek tényleg vége - óriási fogása volt a NAV-nak 

Egyszerre 110 helyen tartottak házkutatást a NAV-osok.

Év végi hajrá: itt bukkanhatnak fel a NAV revizorai 

Lassan vége az évnek, közeleg a karácsony, ami nem jelenti azt, hogy a NAV munkatársai is megpihennének. Frissült az adóhivatal listája, ezúttal is megyei bontásba szedték a következő napok, hetek ellenőrzéseit.

Veszélyeztetett ágazatok között van a cége? Ezeket a közterheket nem kell most fizetnie 

Egy összefoglalót tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az oldalán, amelyben pontosan összefoglalják, milyen adózási könnyítésekkel élhetnek a koronavírus-járvány miatt veszélyeztetett ágazatban működő vállalkozások. 

Ételt rendelnek, építkezésekre mennek a NAV-osok 

És mindezt honnan lehet tudni? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal friss Adórtraffipax-listájából. Megyei bontásban a következő napok várható ellenőrzései.

Adóváltozások: mire figyeljenek a cégek jövőre? 

Nagy várakozások övezték az őszi adócsomag parlamenti vitáját, elsősorban azt, hogy az utolsó pillanatban változtatnak-e a kata január 1-jétől hatályos szabályozásán. Az eredetileg benyújtott javaslathoz képest terjedelmes módosításokat fogadtak el, ezek is leginkább arra világítanak rá, mekkora változás várható jövőre az adóeljárásokban.

Büntet a NAV – mit lehet ilyenkor tenni? 

Az adóhatósággal szemben nem érdemes jogvitát kezdeményezni – tartja a közvélekedés. Pedig a tét a legtöbb esetben nem kicsi.

Végeláthatatlan lista - ők foglalkoztatnak feketén 

Új nevekkel bővült az a NAV-lista, ahol a dolgozóikat feketén foglalkoztató személyek, vállalkozások neveit lehet böngészni, illetve azokat, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének.

Hamarosan minden számlára rálát a NAV - bírság lehet a vége a mulasztásnak 

Jövőre azonnal jelenteni kell az adóhatóságnak, ha egy cég magánszemélyeknek vagy külföldi vevőnek állít ki számlát.  Ez új típusú kötelezettséget ró a cégekre – hangzott el az EY webinárján. Az online adatszolgáltatás elmulasztása esetenként akár 500 ezer forint bírsággal is járhat, ezért érdemes időben automatizálniuk meglévő rendszereiket a vállalatoknak.

Új hét, új ellenőrzések - a NAV-osok ide készülnek 

Míg a fővárosban és több megyében a távol-keleti árukat forgalmazó kereskedők, piacok számíthatnak ellenőrzésre, akad olyan megye, ahol a játékkereskedők és a Márton-napi libalakomát hirdető vendéglátóhelyek készülhetnek az adóhivatal munkatásaira. Itt a NAV Adótraffipax listája.

Kata-adó: vissza kell fizetni vagy nem? 

A NAV válasza szerint mindössze az volt a feltétel, hogy a mentesített tevékenységnek már 2020 februárjában szerepelnie kellett a katás bejelentett tevékenységei között.

Rengetegen tartoznak a NAV-nak 

Tavaly csaknem 540 milliárd forintot nem tudott behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Nem meglepő, most kikre utaznak a NAV revizorai 

Halottak napjához közeledve tényleg nem tűnik meglepetésnek, hogy az adóhatóság célkeresztjébe a koszorú- és virágárusok kerültek. Nem csak őket, az italboltokat, pizzériákat és autógumi szerelőket is meglephetik a revizorok egy-egy megyében.

Új nevekkel bővültek a NAV feketelistái 

Frissítette az adóhivatal azt a névsort, ahol a dolgozóikat feketén foglalkoztató személyek, vállalkozások neveit lehet böngészni, illetve azokat, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének.

Még a cigicsempészetet sem kímélte a koronavírus 

Bár az idei évből még van három hónap, az már most látszik, nem éri el a 2019-es számokat a lefoglalt illegális dohánytermékek értéke az idén, és a rajtakapott csempészek számában is van egy nagyobb csökkenés az előző évhez képest.

Leszámolás a feketegazdasággal: hogy harcol a NAV? 

A NAV pénzügyi nyomozói arra törekszenek, hogy azonosítsák a feketegazdaság szereplőit, az adócsaló bandák kiiktatásához azonban nem elég, ha az érintetteket bíróság elé állítják, a fő cél a bűncselekménnyel megszerzett vagyon mielőbbi elvonása.

Új hét, új ellenőrzések - most itt csaphatnak le a NAV-osok 

E hét elején ismételten frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az oldalán az úgynevezett Adótraffipax listáját. Virágboltban, kínai üzletben, tüzépen és építkezéseken is megfordulhatnak az adóhivatal emberei, de a járvány miatt a maszkokat, kézfertőtlenítőket árusítók is számíthatnak ellenőrzésre egy-egy megyében.

Kinek, mikor, mennyi kedvezmény jár az adóból? Segít az adóhivatal 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új kiadványa a személyijövedelemadó-kedvezmények kiszámításában segít a családoknak, friss házasoknak, sokgyermekes édesanyáknak és a súlyos betegséggel küzdőknek.

Itt fognak előbukkani a revizorok a héten 

Ahogy minden héten, most is frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az oldalán az úgynevezett Adótraffipax listáját, amelyben most is elárulták, mely megyében kik számíthatnak ellenőrzésre.

Kisadózókkal kötött szerződések, béren kívüli juttatások - mire utazik a NAV? 

A kisadózókkal kötött szerződések és a béren kívüli juttatásként nyújtott utalványokkal kapcsolatos kötelezettségek vizsgálatára kiemelten fókuszál az adóhatóság. Erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön tájékoztatást is adott ki.

Hamis mosószer, ruha, parfüm - mérlegen a NAV fogásai 

Augusztusig majd 2 milliárd forint értékben mintegy 71 ezer ruházati cikket, több mint 25 ezer pár cipőt, 11 ezer doboznál is több parfümöt, csaknem 9 ezer liter mosószert, és sok más hamis terméket vontak ki a piacról.

Fontos határidő közeleg  - egy hete maradt a cégeknek 

A koronavírus miatt kialakult helyzetben idén rendhagyó módon nem május végén, hanem szeptember végére tolódott a társasági adó, kisvállalati adó és iparűzési adó bevallási és befizetési határideje. Mi több, az éves beszámolók leadásának végső időpontja is jövő szerdára esik.

Nagy változás jön a cégek életében októbertől - mindent látni fog a NAV 

A nyáron újabb fokozatba kapcsolt az online számlázás, így már a százmilliomodik online számla is beérkezett az adóhatósághoz - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Kiadta a NAV a listát - itt vannak a dolgozóikat feketén foglalkoztatók 

Az adóhatóság honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát, illetve adóazonosító jelet, akiknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be foglalkoztatottaik munkaviszonyát.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Így hoz milliókat és tonnákkal kevesebb CO₂-t az okos épületmenedzsment

Így hoz milliókat és tonnákkal kevesebb CO₂-t az okos épületmenedzsment 

A Schneider Electric jövőformáló vállalatként eszközök, alkalmazások és szolgáltatások széles skálájával segíti ügyfeleit és partnereit.
Látszik az abszolút hozamú, vagy akár a vegyes alapok felé történő elmozdulás

Látszik az abszolút hozamú, vagy akár a vegyes alapok felé történő elmozdulás 

Demjén Ottó, az MBH Befektetési Bank kereskedésért és értékesítésért felelős ügyvezető igazgatója osztotta meg tapasztalatait.

Jogi kisokos

Elvette az állam az ingatlanát? Ekkora kártalanításra számíthat

Elvette az állam az ingatlanát? Ekkora kártalanításra számíthat 

A kormány nagyszabású út- és vasútépítési projektek megvalósítását tervezi a következő tíz évben.

Klímablog

Több pénzt adnak elektromos autóra

Több pénzt adnak elektromos autóra  

30 milliárd forintról 40 milliárd forintra emelik a keretet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo